Természetvédelem
A Mátra – Kékestető csúcsával – az ország legmagasabb pontja, zárt erdőterületekkel. Gyógyüdülőhelyi klíma, kedvelt kirándulóhely, a téli sportok paradicsoma, ugyanakkor megőrzendő tájképi egység, geológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékekkel.
A természeti táj megőrzésére létesült 1985-ben a Mátrai Tájvédelmi körzet mintegy 12000ha területen. A Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánítását a földtani értékek, a táj jellegét maghatározó földfelszíni formák, a felszíni vizek, a védett növény- és állatfajok, a természetes növénytársulások, a természetszerű erdők megóvása és fenntartása, valamint az ember felüdülését szolgáló kedvező természeti környezet fenntartása indokolta.
Az erdős tájban a Mátra fő gerincének két oldalán, füzérszerűen helyezkednek el a hegység települései. Természetvédelmi és tájvédelmi szempontból meghatározó a Gyöngyös – Parád összekötő főút és az erről leágazó kékesi és galyatetői közút, illetve a mellettük elhelyezkedő üdülőkörzetek, övezetek.
A természetvédelmi kezelés célkitűzése úgy irányítani a társadalmi tevékenységet, hogy a művi és természeti környezet összhangban maradjon. Egymás melletti érvényesülésük fejleszthető legyen, kölcsönösen biztosítva mindkét terület regenerálódási lehetőségét. Kiemelt feladatok közé tartozik a fokozottan védett fajok élőhely védelmi programja, valamint újabb fajok, fajcsoportok gyakorlati védelmének elindítása, vizes élőhelyek, illetve a hegyi rétek rehabilitációja.
Bízunk abban, hogy a Mátra hegység minél többet megőriz táji és természeti értékeiből.
Nature Conservation
The nature conservation in hungary began with the protection of certain bird and mammal species and in that respect it has internationaly considerable results, too. Today we can caunt 516 protected plant species, among them there are 52 strictly protected, and the number of protected animal species is 855 with 84 strictly protected species.
The next important step in he development of nature conservation was the protection of habitats bylaw. The state level nature conservation is executed by 9 national park directorates covering the whole territory of the country.
The Mátra Protected Landscape Area was declared in 1985 for the conservation of the natural landscape on 12000 hectares. It covers the smaller western part and the larger eastern villages with their disturbed environment werw nat included. The smaller part is Ágasvár and valuable side of Mátrabérc, the larger black is the Kékes with the East-Mátra is rich in natural values.
The Mátra is part of the North-Hungarian Mountains and belongs the largest European zone of young volcanism. It’s development started in he Miocene (13-19 million years ago) in he active period of Myocene volcanism. The climate of the mountains determined by the geographical position and topography, significantly differs from the country. As a results of the relatively high elevations (400-900m) the climate is moderate and hilly.
The land is wooded with great variety of forest associations. The most typical forest associations are the turkey and sessile oaks. The Turkey-oak and sessile oak forest are changed by homebeam-oak at 550m on the northern side and at 650m on the southern. The beech covers the higher places. Higher than 900m the mountain beech is the typical (northern slopes of Kékes, Galyatető and Piszkéstető). The diversified habitats have diversified wildlife from which both the arthropodas of streams, both the colourful butterflies or the birds are worth mentioning. But the visitors can not easy to cath sight the rare, protected animals in the mountain, because they stay in the undisturbed places.
The small nature conservation area belongs to the protected landscape area:
Sár-Hill near Gyöngyös (186 ha)
It’s main value is the richness in botany. A small plateau with the Lake St. Anna and with open grass give habitat for several rare butterflies.
Lake Nyírjes (birch) near Sirok (23 ha)
The ranger service controlls the keeping the nature conservation regulations on the field, if necessary the use their right to five.
Néhány védett növény- és állatfaj
Legnagyobb kiterjedésben a tölgyes, gyertyános erdőtársulások borítják a területet. Ezekben az erdőkben és a közéjük ékelődő tisztásokon találhatjuk a sokszínű, néhol ritka és védett növényfajokat kora tavasztól késő őszig.
Hóolvadás után megjelenik a hóvirág, nyílt gyepeken messziről virít a sárga virágú, csokrosan növő tavaszi hérics, elvétve láthatunk szőrös levelű, szép lila szirmú leánykökörcsint. Március végén, április elején néhol szőnyegszerűen virágoznak a keltikék, melynek gumója szívgyógyszer alapanyag (Corydalis cava, solida). Virít a hagymás fogasír, a szellőrózsa, a kankalin, május végén az évelő holdviola.
A tölgyerdők cserjeszintjében kora tavasszal virágzik a mogyoró, a hűvösebb részeken szép színfolt a borostyán, a fagyal, a bibircses és csíkos kecskerágó és a később ízletes termésű som. Április közepén az erdő és rétszegélyeken virágba borul a kökény, melynek kék bogyótermését együtt gyűjthetjük késő ősszel a C-vitaminban gazdag csipkebogyóval, melyből kitűnő tea és ízletes lekvár főzhető. A felújító vágások utáni irtásokon csemegézhetjük a finom szedret. Cseres, tölgyes erdőtársulások lágyszárú szintjében – májusban – megjelenik a gyöngyvirág, ezután kora őszig folyamatosan láthatók virágzó növények: a kevésbé feltűnő, de nagy tömegű csenkeszek, sások, perjék. Szemet gyönyörködtető a bársonyos kakukk szegfű, a harangvirág, a sárga gyűszűvirág és a margitvirág.
A Sár-hegy országos jelentőségű természetvédelmi terület, mintegy 300 hektáros védett területen rendkívül fajgazdag növény- és állatvilággal. Mátrafüredről a Sjelzésvezeta Pipis-hegy felé, ahol a Rákóczi-turistaúton található a tizenkét táblából álló tanösvény. A táblákat figyelmesen tanulmányozva képet kaphatunk az adott helyszín növény- és állatvilágáról. A tanösvényt a Berze Nagy János Gimnázium biológia szakköre hozta létre, és a Mátrai Tájegység munkatársaival együtt gondozza.
Az erdők, patakok, kitűnő élőhelyek gerinctelen és magasabb rendű állatok számára. Jellegzetes farkos kétéltű a foltos szalamandra, amely nyirkosabb erdőkben, szurdokvölgyekben él. Éjszakai állat, napközben inkább csak eső után találkozhatunk vele. Ne fogjuk meg, mert bőrváladéka enyhén mérgező!
Nedves élőhelyeken, patakokban találkozhatunk a békák különböző fajaival, melyek közül leggyakoribb az erdei béka, a patakokban pedig a rákok különböző fajai élnek.
A Szent Anna-tó máig természetközeli állapotú élőhely. Itt él a pettyes gőte, a vöröshasú unka, a zöld levelibéka, a mocsári teknős, a zöld gyík, a vízisikló. A vízisikló ijedelmet szokott okozni a turisták körében, nem kell félni tőlük, ugyanis a Mátrában nincs mérges kígyó, de védett állatok lévén bántani sem szabad őket.
A madarak igen fajgazdag világából valamennyi énekes faj védett. A ragadozó madarak közül megfigyelhetjük és jellegzetes hangját hallhatjuk a héjának, az egerészölyvnek és egyre gyarapodó állománya van a hollónak. Fokozottan védett és legnagyobb testű madárfajunk a legnagyobb európai sasok egyike, a parlagi sas is megfigyelhető Mátrafüred környékén. A ragadozó madarak száma alapján a Mátrát felvették az európai jelentőségű madár élőhelyek jegyzékébe.
Túra során, ha csendben vagyunk, megfigyelhetjük a gímszarvasokat, muflonokat legelészés közben, a hegységi peremkerületeken pedig az őzikéket, ritkábban a félénk vaddisznót. Lakott területek közelében gyakori a nyest, ritkábban a nyuszt és az utóbbi években többször láttak már hiúzt is.
Mátrafüred környékén is számos kristálytiszta és iható forrás található: Rákóczi-, Csepegő-, Ördög-forrás, melyeket a turistautak is érintenek.
Kedves Túrázók! A túrák során inkább csak szemlélői, fotósai legyenek természeti szépségeinknek, mint gyűjtői, hiszen ezek a növényritkaságok, állatok csak a természetes környezetükben, élőhelyükön maradnak fenn.
Az éghajlat hegyvidéki jellegű, ezért is vált a múlt század elejétől a légzőszervi betegségben szenvedők kedvelt gyógyhelyévé. Az utóbbi évtizedekben csapadékszegénnyé vált a Mátra, hiszen a ’70-es évek évi 80 havas napjainak száma már a felére csökkent, ugyanakkor forrásokban, vízfolyásokban igen gazdag a Mátra, mintegy 360 forrást ismerünk.
Szuromi László
ERDÉSZ PORTRÉK
Természetről, az erdőről, erdőtervezésről, erdőművelésről sokat írunk, hogy minél több nem erdész számára is érthető legyen mindaz, amit az erdőjáró az erdőben lát. Ne csak a „tarvágás” szó keringjen a köztudatban, hanem legyenek pontos fogalmaink az erdőben való gazdálkodásról, arról a szellemiségről, amit az erdészek képviselnek. Ismerjük meg azokat az embereket, akik elődeiktől megtanulták az erdő tiszteletét, az alázatot!
Erdész portré sorozatunkban az emberi karaktert szeretnénk bemutatni, annak hozott és tanult örökségével, megélt mindennapjaival. (A szerk.)
Minden, ami csak belefér…
Egy tömény esszencia, ami Dala László erdőmérnök életét kitölti, benne van a „mindentudás”, a tapasztalás, a Világ.
A Rózsadomb és a Várhegy között, Budán született egy szeretetteljes családi környezetben, ahol három generáció élt egy fedél alatt, időnként svábul beszéltek odahaza, a nagymama sváb gyökerei révén.
Könyvtárát nézve, tükrözi azt a szellemiséget, az értelmiségi létet, amit otthonról hozott, kiegészülve mindazzal, amit gazdag életútja során még hozzá tett. Otthoni életük természetes része volt, hétköznapivá vált mindaz, ami másoknak csak ünnepnap.
Anyukája Bécsben tanult, apukája matematika-fizika szakos tanár volt, és a Természettudományi közlönyt 1957 után újra indította A Természet Világa címmel, melynek főszerkesztője volt nyugdíjazásáig.
László érdeklődése mindenre kiterjedt már gyerekként is, de az Új Univerzum c. könyv Barlangok mélyén című fejezete, melyből anyukája gyakran felolvasott, elindította a barlangok felé. 12 éves korától már egyedül járt a Pilisbe, a Tátrába. Igazából geológus szeretett volna lenni, de akkoriban csak kétévente indították ezt a szakot, így a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karára jelentkezett, mert ott tanultak geológiát is. 1967-ben végzett, és az Erdőrendezőségnél dolgozott az Északi–középhegységben (Börzsöny, Mátra, Bükk, Zemplén), a Mátrában Mátraalmás, Szuha térsége. Az ERTI-nél (Erdészeti Tudományos Intézet), Mátrafüreden, tudományos főmunkatárs volt. 47 publikációja jelent meg, melynek témaköre igen széles körű volt, és benne volt a turizmus is. Tulajdonképpen ekkor került kapcsolatba az idegenforgalommal, az idegenvezetéssel, és Dala Lászlót inkább erről az oldaláról ismerik többen.
1971-ben indult el a karrierje egy akadémiai konferencián való hozzászólásával, melyben az erdők közjóléti szerepéről beszélt, ami akkor még újdonságnak, új szemléletnek számított, ami mára már evidencia.
A turizmusé lett a főszerep, neves utazási irodák kérték fel, így jutott el részben idegenvezetőként, részben saját útjai révén 37 országba. Több nyelvet beszél, szívesen beszélget idegen országokban a helybéli emberekkel, akikhez választ egy nyelvet, és máris megvan a kontakt. Otthonról hozott jó szokása szerint minden érdekelte: építészet, kultúra, gasztronómia, földrjzilag pedig inkább az északi országok, főként Norvégia.
A sport mindig része volt az életének, háromszoros judo országos bajnok volt ifjúsági és felnőtt kategóriában. Talán kevesen tudják róla, hogy nagy, magashegyi túrázó is és többnyire egyedül, ami nem veszélytelen. A legmagasabb csúcs az Elbrus volt a Kaukázusban, 5642 m, de megmászta a Grossglockner-t, Mont Blanc-t és sok más csúcsot is a Tátrában. A felkészülést megoldotta Kékestetőn. Könyvekkel megpakolt hátizsákkal edzett a Sas-kő északi oldalán.
A Dala családban mindenkit minden érdekelt, ami egyben családi hagyomány is. Természettudomány, művészet, zene, irodalom, festészet. Ezt az olajképet apukája festette.
Dala Gyöngyi textiltervező festménye ez a pitypang, aminek szépsége, mintája a gozói csipkével vetekszik, ami még a brüsszelinél is híresebb.
Dala László otthonát körbe ölelik a könyvek, könyvtárában minden műfaj megtalálható, az Ünnepi könyvhét is kitelne belőle, ahogy ásványgyűjteményéből egy Ásványbörze, a zenei hanganyagokból pedig, akár egy fesztivál.
A legrégibb kiadású könyv 1875-ből való: A Föld őstörténelme.
A vitrinek ásványokkal vannak tele, de a bejáratnál is van egy gyűjtemény, így el sem lehetne téveszteni Dala László otthonát, aki nem, mint erdész lett ismert, hanem, mint „fogalom”: a társasági élet kedvelt alakja, megannyi történet mesélője, izgalmas sztorik előadója, akinek mindenhez van egy története, megtörtént esete. Ha valaki valamit nem tud/tudott – lehetett az a Világ, a természet, kultúra, történelem -, majd Dala Lacit megkérdezem…
Rostás Gabi
Kassától Egerig – Egy erdész életútja
Egerben, napsütésben, virágba borult fák alatt – a Törökfürdő parkjában – beszélgetek Schmotzer András erdőmérnökkel, aki 1941. május 2 -án született Kassán, amit fontosnak tartott már az elején elmondani, sejtetve az olvasókkal, hogy itt most történelemóra lesz, ami kivetít egy korszakot, amiről sokan csak hallottak, míg ők átélték a három részre szakadt család történetét.
Polgári értéken nevelődött, ahol a következetesség, a szociális érzékenység, a korrektség alapfogalmak voltak. Nem is tudna más lenni, mert olyan mélyen gyökerezik a neveltetésben, az értékrendben, aminek polgári megnyilvánulása mindig tetten érhető: soha nem okoz gondot elnézést kérni vagy éppen egy korábbi döntést újragondolni.
Édesapja a kassai sörgyár főpénztárnoka volt, édesanyja a kassai Orsolyák rendben háztartásismeretet, festészetet, zenét tanult.
Azt már sosem tudjuk meg, hogy az ősei, akik az 1600-as évek elején Köln környékéről elindultak, ha ismerték volna előre a forgatókönyvet, vajon jöttek vagy maradtak volna?
Hámoros kovácsok voltak, akik a Kassától 40 km-re fekvő Alsó – Metzenzefben telepedtek le. Három nyelvet beszéltek: magyar, szlovák és a mánta nyelvet.
Az anyai nagypapa – Tarczal Gusztáv – építőmester volt, aki katonaemberként szolgált, és karizmatikus személyiségnek tartották. Kassán a Magyar Legényegylet elnökségi tagja volt, amely főként az iparosembereket tömörítette. E tevékenysége mellett ellátta a kassai Szent Erzsébet székesegyház társadalmi, gondnoki tevékenységét is.
Trianon után a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, ennek ellenére a Legényegylet színjátszó köre a kassai színházban – évente két alkalommal – magyar nyelven tartott színielőadásokat, szülei a bemutatott színműveknek rendszeres szereplői voltak.
Édesanyja pedig a Kosicei Rádió magyar nyelvű adásaiban rendszeresen magyar költők verseit szavalhatta, például Mécs László verseit is.
Közben formálódott a történelem. 1938 novemberében a Felvidék a második bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került. 1941 júniusában Kassát bombázták, amire válaszként másnap hadat üzentek a nagy Szovjetuniónak.
Keresztapja – édesanyja öccse -, Tarczal László, amikor a Felvidék ismét Magyarországhoz tartozott Prágában orvosi tanulmányokat folytatott, de magyarként semmi esélye nem volt, hogy diplomát is kapjon, ezért visszatért Kassára, ahol 1942-ben megnősült, és Ótátrafüredre mentek nászútra, amikor megjött a katonai behívó. A nagypapa távirata így szólt: Laci, gyere haza, hí a haza! Eleget tett a hazának, és elment meghalni a nagy orosz háborúba. Édesapját 1942-ben behívták katonának, de amerikai fogságba esett, közben Kassa orosz kézre került, otthonukba egy orosz tiszt költözött a szolgájával. A nagyapját 11 alkalommal hívták be kihallgatásra, mígnem egy szívroham elvitte örökre 1945-ben.
András nővére, aki hét évvel volt idősebb – ekkor Kassa ismét Csehszlovákiához tartozott – nem beszélte a szlovák nyelvet, a szülők úgy látták helyesnek, ha átcsempészik a határon, így Budapesten fejezte be az általános iskolát.
Az 1945-ös odacsatolás után a magyarok jelentős részét 24 órán belül kitelepítették. András akkor édesanyjával élt Kassán, nővére a fővárosban, édesapja pedig az amerikai fogságból szabadulva Felsőtárkányba került, ahol a legfiatalabb öccse volt a plébános, és az édesanyjával élt. Az erdészetnél könyvelőként kezdett el dolgozni, majd Szilvásváradra helyezték, ahol szolgálati lakást kapott, ez lett az otthon, ide jött haza a nővére. Államközi egyezmény tette lehetővé a családegyesítést, így 1950. április 4-én András az édesanyjával Kassáról Szilvásváradra érkezett haza, ahol szép gyerekkor, sok élmény várt rá. Városi gyerekként gazdagnak számított a vidéki gyerekközösségben, irigyelték, különösen a kerékpárja miatt, de vonzotta a falusi élet, ami sok újdonsággal szolgált számára. 1953-ben telepítették Szilvásváradra a lipicai ménest, hamar megszerette a lovakat, de az is hamar kiderült, hogy 192 cm-es magassággal nem igazán lehet sportlovas, de volt helyette más, főleg a téli sportok, amihez akkoriban még kemény telek is tartoztak.
1955-ben fejezte be az általános iskolát, de az egri Dobó Gimnáziumba az „egyéb” kategóriába eső származása miatt nem vették fel, így ózdi gimnazista lett. Elkerülve otthonról a kollégiumi élet sok szabadsággal járt, aktívan sportolt, a 192 cm ezúttal passzolt a kosárlabdához. A kollégiumban három dologhoz kellett szülői engedély: sportoláshoz, 3. évtől a dohányzáshoz és a hétvégi diákmunkához. Szüleitől mind a háromra megkapta az engedélyt.
1959-ben nem vették fel a Soproni Erdészeti Főiskolára, egy évig dolgozott Szilvásváradon fakitermelésen, csemeteültetésen. A nővére erdészhez ment feleségül, az ő példája szerettette meg vele az erdész szakmát. A következő évben fölvették a főiskolára, ami időközben egyetem lett, és 1965-ben végzett okleveles erdőmérnökként. Abban az évben 68-an végeztek, ebből 8 lányhallgató volt, akiket mind férjhez adtak a fiúk erdőmérnökökhöz.
Hogyan és mivel teltek meg az évtizedek Schmotzer András életében az egyetem befejezése utáni? A folytatásban erről is olvashatnak időrendi sorrendben.
Geodéziából írta a diplomamunkáját, így vízgazdálkodási társulásoknál helyezkedett el. 1968-ban megnősült. Kocsis Erzsébetet vette feleségül, aki könyvelői képesítéssel rendelkezett. Szülei nagycsaládban élő földművesek voltak, akik átélték a beszolgáltatási időszakot, a kulákságot és a TSZ szervezést. Nekik sem volt könnyű életük. András még ebben az évben visszatért az Egri Erdőgazdasághoz, és Arlóban fahasználati műszaki vezető lett. 1970-ben a szakmában nagy átszervezések voltak, megtörtént a vertikális integráció, összevonták a Mátra és a Nyugat-bükki céget, ehhez kapcsolták a felnémeti fűrésztelepet és a gyöngyösi parkettagyárat.
1970-ben egy balesetből való felépülés után Szilvásváradon erdőművelési műszaki vezető, közben elvégezte Sopronban az erdővédelmi szakmérnöki szakot. 1977-ben a központban dolgozott, csemeteneveléssel, erdővédelmi programokkal foglalkozott, az ő irányításával bővítették a káli csemetekertet. 1978 -’84-ig a Parádfürdői Erdészetnél erdészetvezető, amely élete legszebb és szakmailag a legtartalmasabb időszak volt.
1984-től a központba került termelési főmérnökként, majd 1989 -’91-ig pályázat útján az egri székhelyű Erdőfelügyelőség igazgatója lett. Szintén pályázat útján 1991-ben az akkori Mátra – Nyugat – bükki Erdőgazdaság vezérigazgatója, ahonnan 1999 májusában felmentették, és a Verpeléti Erdészet vezetésével bízták meg 2002-es nyugdíjazásáig, de a nyugdíjas éveiben is aktív Schmotzer András Mátrafüreden, az Erdészeti Szakközépiskolában szakmai gyakorlati oktató volt hetente egy alkalommal és 2011-től a Szilvásváradi Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum vezetője egészen 2018-ig. 1990 –’98-ig az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnöke, 2018 – ’22-ig pedig az OEE Szeniorok Tanácsának elnöke.
A „családegyesítést” sem hagyjuk ki, de ezúttal már nem kell hozzá államközi egyezmény, csupán két ember elhatározása, hogy összekötik életüket. Felesége a Heves megyei Növényvédelmi Állomás gazdasági vezetője volt. Két felnőtt gyerekük van. Angéla, aki több diplomás és jelenleg a Heves megyei Munkaügyi Központban dolgozik, András pedig a Debreceni Egyetemet befejezve, a Bükki Nemzeti Parknál helyezkedett el.
A mesélő mosolya azt mondja, hogy igen büszke és elégedett az unokáival. Kalotaszegi Sára az ELTE végzős pszichológus hallgatója, Schmotzer Máté pedig a Sárospataki Református Gimnázium 3. osztályos tanulója.
A több évtizedes kiváló szakmai eredmények nem maradtak elismerés nélkül.
1989-ben megkapta a szakma legmagasabb kitüntetését, a Bedő Albert Emlékérmet, 2000-ben a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége METESZ Díjjal ismerte el kimagasló szakmai munkáját, és 2024. március 15-én megkapta a Magyar Érdemérem Lovagkeresztjét, amihez szívből gratulálunk!
Egy életút, teli emberséggel, amiben nincs alá – fölé rendelés, csupán közvetlenség, ami kihozza a legtöbbet, legjobbat azokból, akikkel együtt dolgozott, olyan légkört teremtve, ahol jó volt lenni, jó volt dolgozni.
Rostás Gabi
Eger, Kossuth Lajos utca 18.
Az utca szép barokk épületeinek egyikéhez tartozó belső udvarban található az EGERERDŐ Zrt. székháza. Egy visszafogottan elegáns, szép irodában – melynek színei az erdőből valók, a falon erdész-művész alkotása – beszélgetek Dobre-Kecsmár Csaba vezérigazgatóval, akinek eddigi élettörténetének színhelyei a szép és a még szebb jelzők között ingadoznak.
Gyerekkora színtere Gyöngyöstarján, melyet a Mátra vonulata övez, a bevezető utat szegélyező vérszilvafa sor, igaz akkor még nem volt meg, de mára már turistalátványosságnak számít.
Az iskolás éveket a határtalan szabadság, a környék felfedezése, megismerése, a négy évszak megélése jellemezte, ugyanakkor a nagyszülőkkel való közös ebédek a család fontosságára, a munkára, kötelezettségre nevelésről is szóltak. Számítottak rá, megvolt a helye az otthon, az iskola, a falu közösségében.
Meghatározó személyiség volt biológia tanára, Katona János, aki földrajz szakos is volt. Személyével új szemlélet alakult ki, megismertette diákjaival a környék élővilágát, helytörténetét, földrajzát, ami elvezette 1989-ben egy újabb szép helyre, Mátrafüredre, a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskola erdész technikus szakára. Akkor került az iskola élére Simon László igazgató, akinek meghatározó szerepe volt az iskola szellemiségének, épített környezetének alakításában. Ez volt az első 5 évfolyamos technikumi osztály.
1993-ban egy újabb szép helyre nyert felvételt, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára, amit a technikusi tanulmányai miatt egy évvel később kezdett meg. (Adódott egy lehetőség Ausztriában két hónap farmgyakorlatra és persze a német nyelv gyakorlása is szempont volt, ami az 5. évfolyamon marasztalta).
Diplomamunkája erdészeti feltáró út terveinek elkészítése volt, természetesen egy újabb szép vidéken, a Bakony legmagasabb hegyén, a Köris hegy déli oldalán található Barbinkai plató erdészeti feltárása volt a feladat.
Első munkahelye az EGERERDŐ ZRT: Parádfürdői Erdészete, ahol fahasználati műszaki vezető lett, de a tanulást sem hagyta abba, közgazdasági tanulmányokat végzett, és 2003-ban mérnök-közgazdász diplomát szerzett. 2006-ban került az EGERERDŐ Zrt. központjába, a termelési osztályra, mint erdőgazdálkodási osztályvezető-helyettes. 2010-ben kinevezték erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezetőnek, az OEE Egri Helyi Csoport elnöke és most vezérigazgatói minőségében folytatjuk a beszélgetést az erdő hármas funkciójáról: gazdálkodás, közjóléti szerep és az erdő védelme.
Már 16. századi jegyzőkönyvekben is olvashatunk arról, hogy az erdőben tervszerű erdőgazdálkodás folyt, rendelet szabályozta az újulat védelmét, ezért tilos volt a legeltetés, makkoltatás. A kitermelt faanyag legnagyobb felhasználója az építőipar, a belső építészet is alkalmazza, bútoraink fából vannak, a parketta, a ma egyre divatosabb rönkházak alapanyaga, de megjelenik a művészetben, a szobrászatban, hangszerek, játékok készülnek belőle és fontos tüzelőanyag.
Életünk része, megújuló energiaforrás, hiszen a faanyag természetes folyamattal termelődik, míg a mesterséges alapanyagok előállítása nagy környezetterheléssel jár. A fosszilis energia évmilliók alatt képződik, és az emberiség már lassan feléli a jövőjét, mégsem vált ki társadalmi reakciót, mint a fakitermelés. Tőlünk függ, hogy mit akarunk látni, életminőségünket milyen látásmóddal emeljük vagy romboljuk.
Egy letermelt erdőrészlet kitűnő vadászterülete a ragadozó madaraknak, közelről figyelhetjük meg őket, megjelenik az első „lakó”, a szamóca, majd szép színfolt a szeder, a málna, a páfrányok.
A 3-4 éves újulat egészséges, szép, már búvóhelye a vadnak.
Egy Makovecz féle ház megérinti a lelkünket: emberközeli, természetes, mert ezt akarjuk látni és nem azt, hogy ehhez 80-100 éves, hibátlan minőségű faanyagot használtak fel. A gyerekek, felnőttek körében is nagyon kedvelt erdei kisvasutat szeretjük, mert élmény, és nem arra gondolunk, hogy ehhez nyomvonalat is kellett építeni az erdőben, és fákat kellett kivágni. Bűntudat nélkül élvezzük a vonatozást, építünk rönkházakat, pakolunk a szekrénybe…stb. Ha tisztában vagyunk a természet megújulásával, akkor az erdőben való tervszerű gazdálkodást is megértettük.
Az EGERERDŐ Zrt.-nél nagy figyelmet fordítanak a környezeti nevelésre, amire kitűnő lehetőséget kínálnak az erdei iskolák, vándortáborok és a népszerű, igen látogatott erdészeti nyílt napok, melyen szakemberek ismertetik az erdőben való gazdálkodás folyamatait, annak eszközeit, a fa széles körben való felhasználását, az erdő termékeit (gombák, díszítő elemek, gyógynövények, termések), növény és állatvilágát, de még az erdőben való viselkedés szabályait is, mely nem ér véget az információkkal teli nappal, hiszen a pedagógusok az itt látott/hallott ismereteket beépítik a környezetismeret, biológia tantárgyakba, de még a matematikába is a szöveges feladatokba.
Dobre-Kecsmár Csaba minden kínálkozó alkalmat, felkérést megragad, hogy előadásain minél több pontos információnk legyen a természetközeli erdőgazdálkodásról, a folyamatos erdőborításra való törekvésről. Fontos az erdő stabilitásának, ellenálló képességének növelése, amit változó korú, elegyes fafajokkal fokozhatnak.
Az egyetemen felvett erdészeti kommunikációs szak most kamatozik és van társadalmi igény a tájékoztatásra, hiszen a „Muzsikál az Erdő” programjainak is része a szakvezetéses erdei túra, ahol igen érdeklődő a közönség – például a földön heverő korhadt fák szerepéről – és tudatosul, hogy mennyire része a fa mindennapi életüknek.
Az erdő közjóléti szerepéről is beszélgettünk, ami napról-napra felértékelődik, mert felismerik az emberek az erdő „gyógyító” erejét, így egyre több időt töltenek benne.
Az EGERERDŐ Zrt. területén az elmúlt években tíznél is több erdészházat, egykori munkásszállást újítottak fel a Bejárható Magyarország program keretében szebbnél-szebb tájakon, erdőrészekben. Csak néhányat említünk: Ivánka, Villanegra, Rudolftanya, Szalajkaház, Stimecz-ház. Kényelmesek, szépek ezek a felújított épületek, ahol a kialakításban hangsúlyt kaptak a tágas közösségi terek.
Beszélgetésünk végén kíváncsi voltam, vajon, tud-e kirándulni az erdőben egy erdész? Nem könnyű – volt a kissé bizonytalan válasz, de igyekszik turista maradni, amit el is hihetünk, mert 2006-ban, a „Muzsikál az erdő” rendezvényén ismerte meg későbbi feleségét, Kecsmár Nórát, aki hegedűművész-tanár és a képzőművészet területén is egy alkotó művész.
Rostás Gabi
A bölcsőtől az erdőig
Emlékek a gyermek és ifjúkorból
Budapesten születtem 1944-ben a VIII. kerületben, az ostrom kellős közepén. Egy naposan, már megkeresztelve vittek haza a kórházból, amit még aznap porig bombáztak orvosostól, bábástól, kismamástól és gyerekestől. Nem úsztam meg, de túléltem a házunk telitalálatát és a háborús nélkülözést. Mindezt egy ruháskosárban pelenkák és gyerekholmik közé rejtve.
Kibombázottként kerültünk abba a házba, ahol még ma is élek, immár 78 éve. A környék a hajdani Nyék község területe, a közelben Mátyás király vadászkastélyának romjai (balra). Tágabb környezetben a kastélyhoz tartozó vadaskert. Ma is áll a szomszédunkban a hajdani Fekete kutyához címzett fogadó épülete. A hajdani kertes villákat felváltották a fantáziátlan szürke társasházak.
A ma 130 éves Házunk (megérdemli a személynévnek járó nagybetűt) színtere sorsoknak, története korrajz az ott élt emberek életének a tükrében. Az 1950-es években eltársbérletesített villában együtt éltünk a Nyírségből betelepült rendőrnyomozóval és a pártiskolai szakácsnő feleségével, három tudós pappal, akik méltatlan és embertelen körülmények között laktak a padlásszobákban, és a Kárpátaljáról menekült cipész családjával, akik a pincében éltek.
Közeli és távoli szomszédaink művészek és híres emberek voltak. Csathó Kálmán, Ősz Dénes, Simonyi Emő, Tamkó sirató Károly, Rajnai Gábor, Fekete István, Herczeg Ferenc csakhogy néhány ismert nevet említsek. Volt saját szatócsboltunk, tejcsarnokunk, kocsmánk, postánk, kertészünk és az egész „falu” csúcsán pedig a külön városként működő Lipótmezei Elmegyógyintézet állt.
Nem volt ingerszegény környezet egy gyerek számára.
Az első társbérlőnk a Vörös Hadsereg egyik orvosa volt, feleségével és kislányával, valamint a hozzájuk rendelt katonák harci felszereléseikkel együtt. Édesanyám a fürdőszoba kádjának a kitakarítását követően megtanította felszabadítóinkat a WC használatára. Nekem jó dolgom volt akkor, mert nem egyszer kellett letörölni a szám széléről a katonáktól kapott csokoládé maradványait. Szerettek és kényeztettek. Jó sok hónap eltelte után – 1947-ben – lakótársaink egy halom lőszert a kertben szétszórva távoztak, nem megfeledkezve a pincében levő ládáinkban tárolt holmik gondos eltávolításáról sem. Hogy emlékük tovább éljen, a Hidegkúti útból Vörös Hadsereg útja lett. Külön kell megemlékeznem a padláson lakó papokról. Közülük kettő nevezetes személyiség.
A Szarajevóban született Divényi Rezső a háború előtt a Magyar Vöröskereszt központi titkára majd igazgatója volt, önkéntes tábori lelkészként a Német Birodalomba indult az elhurcolt magyar leventék fölkutatására. Szomszédjaként egy fűthetetlen kis szobában élt, és dolgozott a tudós paptanár, Geyer József, a magyar orgonaépítés nagy alakja, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Albert Schweitzer barátja. Testvére, Geyer Stefi, a híres hegedűművész. Ezek a kiváló emberek éheztek és fáztak, de büszkén viselték sorsukat. Amit tudtunk, segítettünk rajtuk. Geyer József szomorú sorsa még szomorúbb véget ért. Zongorát hangolt egy családnál, akik hálából disznótorossal megetették. A nehéz ételekhez nem szokott gyenge szervezete nem birkózott meg az emésztés feladatával, a lakoma után holtan találtuk a szobájában.
Akkoriban a gyerekeknek nem kellett egész napjukat tanulással tölteni. A környék kertes házai között még be nem épített területeket gyerekcsapatok birtokolták. A Kovács utcaiak, a Lipótmezeiek, a Páfrány utcaiak mind szervezett társaságok voltak. Foci, indiánosdi, bringázás volt az életünk, télen pedig ment a szánkózás, sízés, korcsolyázás. A Hűvösvölgy paradicsom volt a számunkra. Ma gyereket csak elvétve látni, általában iskolai cuccokat cipelve sietnek valahová a nagy autóforgalomban. Az unokáimnak sincs környékbeli barátja. Azt sem tudják, lakik-e korukbeli gyerek a közelben.
Nem jártam jó általános iskolába, sokszor klottgatyában és mezítláb, de nyolc évig tanultam zongorázni és elég szép sikerrel. A német nyelv alapjait a szomszédunkban lakó, nagy tudású nyugdíjas tanártól tanultam. Megéltem a „csengőfrász” korszakát, nagynéném kitelepítését, éjszakai elhurcolását. Kisgyerekkorom legfélelmetesebb kalandjai felvidéki utazásaink voltak nagyanyámhoz édesanyámmal, amikor is a csehszlovák határőrök és vámosok többször is leszállítottak minket a határon. Hol egy pecsét hiányzott az útlevélből (talán nem véletlenül felejtette ki a csehszlovák hatóság beütni, és édesanyámnak Párkányból Prágába kellett utazni a pecsétért!), hol pedig a nagyapámtól örökölt, és csempészárunak minősített használt ruhák, alsónadrágok miatt.
Általános iskolai bizonyítványomban három címer szerepel, a Kossuth és a Kádár címer a Rákosi címer felülragasztásaként. Elsős könyvemet a mai napig őrzöm a kiforrott és célszerű tankönyv példájaként. 1956 felemelő szelleme megérintett minket is, barátaimmal és családtagjaimmal őszintén lelkesedtünk a szabadságért, már amilyet gyerekfejjel el tudtunk képzelni magunknak. Ebbéli világnézetem akkor vált véglegessé, amikor édesanyámmal a harcok után végiggyalogoltunk a lerombolt Nagykörúton. Még általános iskolás koromban barátom édesapja révén két hetet dolgoztam szünidőben a Kossuth nyomdában, nagyon tanulságos volt.
Ma is őrzöm a nyomda különleges illatát, a hatalmas gépek zakatolását és soha nem felejtem a retusműhely süketnéma vezetőjének szeretetét, a gépmesterek iránti tiszteletet, a különleges nyomdászszellemet. A mozgás és a sportolás iránti vonzalmat (vagy igényt?) általános iskolai testnevelő tanárnőnk plántálta belénk, aki tornaterem híján a közeli erdei tisztáson tartotta a testnevelési órákat. Talán közrejátszott ebben az is, hogy igen csinos tanárnőnk nyiladozó vágyaink eltitkolt célpontja volt. Osztálytalálkozóinkra ma is rendszeresen eljön.
Gimnazistaként igazi városi fiatalként éltem. Erdőbe egyáltalán nem voltam. Jó gimnáziumba, a Vörösmartyba jártam a VIII. kerületbe (nem messze onnan, ahol születtem), a Pál utcai fiúk utódaként. Szerettem tanulni, és sok kiváló tanárt tisztelhettem. Osztálytársaim józsefvárosi srácok voltak, sok vagány és jó képességű fiú. A mai napig évente találkozunk.
Kamaszkorom és felnőtté válásom korszakának világát a sajnos már fogyatkozó baráti köröm, Hemingway könyvei, nagy beszélgetések, csavargások és a sport iránti vonzalom alakította. Sokfélét kipróbáltam a barátaimmal: kenuztunk, tornáztunk és végül az atlétikánál kötöttünk ki. Télen megpróbálkoztam a sízéssel is. Lényeges momentum életemben, hogy édesapámtól kaptam egy furulyát – valamikor másodikos koromban – a mai napig is megvan, és azóta játszom rajta.
Meghatározó élmény volt számomra egy nyári építőtábor, amit Nádudvaron töltöttünk árokásással és a levesbe potyogó hernyók elleni folyamatos küzdelemmel. A fizikai munkához valahogy mindig vonzódtam, és ma is vonzódom. A tűzifámat ma is magam készítem. Gimnazista koromban elsősként a tornasor végén álltam, mint egy vézna gyerek, de másodikos korom végén már az elején álltam: megnőve és megerősödve. Ez a rendszeres sportolásnak és a tudatos erőfejlesztésnek volt köszönhető.
Délutánonként a szomszédban lévő TÜKER-ből szenesemberként szenet és fát trógeroltam zsákokba a szomszédban lakó legjobb barátommal, vagy Lajos bácsival, a villamosvezetővel. Jó kis kereset volt. Reál osztályba jártam, és igen hasznos volt az akkoriban kötelező négy éves politechnika tantárgy. Az első két évben a Kandó Kálmán technikumban töltöttünk heti egy napot. A „Kandó” volt az egyik vezető technikum, és a tanműhelyek felszerelése korszerű volt. Sok mindent megtanultunk a vasreszeléstől kezdve az üveglencse csiszolásig.
Harmadikban és negyedikben a Ganz Mávag-ba jártunk szintén heti egy napot, és a munka reggel 6-kor kezdődött. Itt szoktam rá a korai kelésre, mert már 5-kor el kellett induljak, hogy a Hűvösvölgyből kiérjek Kőbányára. Az akkor jól működő hatalmas gyárban igyekeztek megtanítani nekünk a kazánkovács szakma rejtelmeit. Ez nem sikerült, viszont sok érdekeset láttam: motorvonatok, hajómotorok építését és megismerkedtem a gyári melós élettel.
Elérkezett a pályaválasztás pillanata. A romantika nem állt tőlem távol, talán ennek tudható be, hogy részben egyik nagynéném elképzeléseit támogatva már kiskoromtól fogva tengerész szerettem volna lenni. Akkoriban még jobban élt a „Tengerre magyar” jelszava, Fiume és az Adria Magyarországhoz kötődő emléke. Faltam az ezzel kapcsolatos könyveket, Dékány András, Slocum kapitány, sőt Herczeg Ferenc is ott sorakozott a könyvespolcomon. Gimnazista koromban az iskolából hazafelé leszálltam a villamosról és a Szabadság-híd mellett a már lebontott Matróz-csárda közelében kikötött Duna-tengerjáró hajóknál sóvárogtam a távoli tengerek után.
Amikor elérkezett a döntés ideje, hogy hol tanuljak tovább, édesapámmal leültünk megbeszélni a dolgot. Gondolom, ő már felkészült arra, hogy romantikus elképzeléseimet romba döntse. Többen többféle pályát szántak nekem: ő azt szerette volna, ha gépészmérnöknek megyek, zongora és zeneelmélet tanáraim karmesternek szántak, nagynéném természetesen tengerésznek.
A végén némi töprengés után döntöttem, elvágom e gordiuszi csomót, és jelentkezem Sopronba az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára. Mi volt e döntés háttere? Egyrészt némi dac, hogy majd én eldöntöm, mi leszek, másrészt egy jó barátom (óvodába már együtt jártunk), aki már másodéves erdőmérnök hallgatóként csinált nekem kedvet az oda jelentkezéshez. Ez a döntésem a családban kedvező fogadtatásra talált. Elérkezett a felvételi vizsgák ideje és vele az első találkozás Sopronnal, a leendő társakkal. Nagyon izgalmas volt, számomra teljesen új világ nyílt meg. Én addig soha nem hagytam el a szülői ház környezetét egy-két nyaralás kivételével. Rengeteg új benyomás és ráadásul a vizsga miatti izgalom.
Akkoriban az egyetem még válogatott a felvételizők között. Az eljárásnak lényeges momentuma volt a szóbeli felvételi vizsga, személyes elbeszélgetéssel együtt. Az írásbelivel nem volt gond. A pontszámaim alapján azonnal felvehettek volna, de a felvételi beszélgetés alapján bölcs döntésként a Felvételi Bizottság úgy határozott, hogy az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt egy évig menjek dolgozni valamelyik erdőgazdasághoz. Kiderült ugyanis, hogy az erdőhöz, erdészethez addig semmi kötődésem nem volt, magyarul teljesen tájékozatlan voltam a szakmát illetően. Előfelvételis lettem, és ez sorsdöntő volt egész erdészeti pályafutásomra nézve.
A Pilisi Állami Erdőgazdaság Piliscsabai Erdészeténél gyakornokként olyan ismereteket szereztem Dévényi Antal erdészetvezető jóvoltából, ami szakmai életutam tekintetében alapvető. Erdészeti tudásom alapjait ott szereztem meg. A piliscsabai erdőbe lépésem első napja 1963 szeptembere óta – egy kis kitérőtől eltekintve – szeretett szakmámban dolgoztam, és nyugdíjasként esetenként dolgozom ma is.
Gerely Ferenc
Egy kutató életíve
Dr. Csóka György a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának tudományos tanácsadója, osztályvezetője.
Többgenerációs erdészcsaládban született, így nem véletlen a természettel való szoros kapcsolata. Gyerekkorának helyszíne a dél – alföldi Ásotthalom és környékének – gyerekszemmel – vadregényes élővilága, ahol az akác mellett fenyvesek, kocsányos tölgyek, égerfák, vizes élőhelyek, erdők-mezők megannyi felfedezésre, megismerésre váró csodák vártak egy kíváncsi, érdeklődő kisgyerekre, amihez kellő szabadságot is kapott szüleitől, mivel az iskolai eredményei kiválóak voltak.
Nem meglepő, hogy Szegeden, az Erdészeti Szakközépiskolában folytatta iskolai éveit.
1979-ben, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny első helyezésének köszönhetően pedig felvételi nélkül került a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára.
Sok más tanára mellett különös tisztelettel és szeretettel emlékezik az erdővédelem professzorára, Igmándy Zoltánra, akinek a diploma megszerzése után három évig aspiránsa (ma PhD hallgatónak hívják) lehetett, és akinek tanácsát máig tiszteletben tartja: minél magasabbra ível a pályád, annál több embernek köszönj előre! 1989-ben egyetemi doktori, ’91-ben kandidátusi fokozatot, 1995-ben pedig az ELTE Természettudományi Karán zoológus diplomát szerzett.
Szakterülete az erdővédelem, erdőegészség, rovartan, rovarökológia, erdei diverzitás, klímaváltozás, biológiai inváziók.
Beszélgetésünk során szó esett azokról a tényezőkről, amelyek befolyásolják az erdők egészségi állapotát. Ilyenek a biotikus tényezők, mint a kórokozók, rovarok, a vad, abiotikus folyamatok az időjárás, hőmérséklet, csapadék és az antropogén hatások, melyek emberi beavatkozások (maga az erdőgazdálkodás is ilyen), de ezek a folyamatok egymásra is kölcsönhatással vannak.
A Mátrában (de az ország több más területén is) őshonos fafajok (tölgyek, bükk) egészségi állapotának megfigyelésére monitoring parcellákat hoztak létre, és a korona állapota alapján minősítenek. Némelyiken már közel 40 éve folyik az egyes fák egészségi állapotának évenkénti értékelése.
Az erdőt járók gyakran kritikusak a földön heverő korhadt fákkal, az odvas facsonkokkal szemben, ami szerintük rontja az erdő esztétikai értékét. Európában hosszú időn át koncepció volt a „tiszta erdő”, ami sokak szerint látványban talán szebb, ugyanakkor a holtfa erdő ökológiai és erdővédelmi szerepe nagyon jelentős, szükség van a facsonkokra, korhadt, odvas fákra, melyek otthont adnak a védett, odúlakó énekesmadaraknak, denevéreknek, rovaroknak, gombáknak. A közhiedelemmel ellentétben nem egészségesebb, hanem betegebb az az erdő, amiben nincs holtfa. A gondolkodásunkat ebbe az irányba kell terelni, és megértjük az értékét az első látszatra feleslegesnek, értéktelennek tűnő erdő-összetevőknek is.
Csóka György hálás a sorsnak, hogy munkájában – közel négy évtized után is – még naponta örömét leli, a terepi munka mindig kínál valami újat, amire rá lehet csodálkozni. Kutatói szabadságának csak az idő és a kapacitás szab határokat. Eredményeit elismerik itthon és külföldön egyaránt, ami olyan gazdagság számára, ami pénzben nem mérhető.
Felesége, *Hirka Anikó, egyben közvetlen munkatársa is, aki szakmai sikereinek, elismeréseinek teljes jogú részvényese, akkor is, ha nem is mindig az ő nevére szól az elismerés.
A ’90-es évektől az egyre bővülő nemzetközi kapcsolatok révén tanulmányutakon, terepi expedíciókon, nemzetközi konferenciákon vett részt nemcsak Európában, hanem más kontinenseken is, több hazai egyetemen tanított és tanít ma is rovartannal, erdővédelemmel kapcsolatos tárgyakat, de rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat is. 1998-ban elnyerte az MTA Bolyai János Kutatói ösztöndíjat, 2000-ben a Széchenyi Professzori ösztöndíjat, 2006-ban megkapta az Alfred Toepfer Alapítvány Wilhelm Leopold Pfeil díját, 2008-ban a Bedő Albert Emlékérmet, 2016-ban pedig a Pro Silva Hungariae Emlékplakettet.
2008-ban, Dr. Graham Stone-nal, az University Edinburgh ökológia professzorával (akihez több mint 30 éves barátság és szakmai kapcsolat köti) a Gubacsdarazsak globális fajgazdagsága és elterjedése című projekt keretében egy hathetes kelet – ázsiai (Dél-Korea, Orosz Távolkelet, Japán és Tajvan) expedíción vett részt, melynek beszámolóját a Benei Krónikában akkor közzé tettük, ezúttal a cikk után olvashatják el.
Munkája során nagyszerű emberekkel találkozott, akiknek példája és barátsága fontos számára. Ilyen élmény volt – egy filmfelvétel kapcsán – a David Attenborough-val való személyes találkozás. Attenborough sztárallűröktől mentes, szerény, rokonszenves, példaértékű személyisége örökre beírta magát emlékei közé.
Végül azt kérdeztem a neves kutatótól, hol tanulta a szakmai alázatot? Otthonról hozta, iskolában tanulta, vagy a tudás adja? – Egyrészt otthonról is, de nagyszerű tanáraimtól is ezt láttam. Minél többet tudunk, annál inkább látjuk, hogy az egésznek milyen kicsi szelete az, amit ismerünk, amire esetleg van rálátásunk és lehet ráhatásunk. Ennek felismerése pedig szükségszerűen alázatossá teszi az embert – válaszolta Dr. Csóka György erdőmérnök, kutató.
(*A Hirka Anikóval készült interjút a Galyai Fórum 9. számában és a „Természet” menüben olvashatják, melyben – többek között – szakmai munkásságáért neki ítélt kitüntetéséről is szóltunk.)
Rostás Gabi
Rovarász expedíció Kelet-Ázsiába
Ez az utazás képletesen szólva 1991 májusában kezdődött. Ekkor látogatott meg ugyanis először bennünket két brit kutató, Graham Stone és Karsten Schönrogge. Hozzám hasonlóan ők is a tölgyeken élő gubacsdarazsakat tanulmányozták. Az előzetes levelezések kifejezetten udvarias hangneme, és az angolokkal kapcsolatban megszokott sztereotípiák alapján idősebb, „savanykás modorú” urakra számítottam.
Az első találkozás igen kellemes meglepetést hozott. Egy kifejezetten „hobo” megjelenésű VW mikrobusszal két, korombeli, 20-as évei végén járó, vidám fickó jelent meg az Erdészeti Tudományos Intézet Gödöllői Arborétumában (akkor még ott laktunk). Nagyjából fél percig tartott a közös hangnemet megtalálni. A csapathoz nem sokkal később még csatlakozott George Melika, az Ungvári Egyetem rovarásza, aki azóta már magyar állampolgár (egyébként magyar anyanyelvű is). Innentől kezdve a mai napig meglehetősen intenzív és gyümölcsöző szakmai együttműködés alakult ki közöttünk, nem is beszélve a családjainkra is kiterjedő jó barátságra. Megszámolni sem tudnám, hogy hányszor jártak személyesen (később hallgatóik és beosztott kutatóik is) Magyarországon (először Gödöllőn, majd Mátrafüreden), hány konferencián vettünk együtt részt, hány publikációt jelentettünk meg közösen.
Jelenleg egy európai tölgy gubacsdarázs monográfián is dolgozunk együtt. Gubacsdarazsak nyomában jártunk már együtt Európa számos országában és az Egyesült Államokban is. Ennek az együttműködésnek legújabb, kiemelkedő és terveink szerint nem is az utolsó állomása volt a 2008. szeptember 20. és október 27. közötti kelet-ázsiai gyűjtőút, melyet legnagyobb részben az University of Edinburgh (Graham jelenlegi munkahelye) finanszírozott. Az út során 3 országban töltöttünk hosszabb időt: Oroszország (2 hét), Japán (2 hét) és Tajvan (1 hét). Tudományos szempontból ez a régió azért különösen érdekes, mert igen gazdag tölgy fajokban. Széles körben elfogadott vélemények szerint a tölgyek Kelet – Ázsiában alakultak ki, és innen terjedtek el az északi féltekén. Igen sok olyan Quercus fajjal találkozhatunk itt, ami máshol egyáltalán nem fordul elő.
Sok újdonságot tartogat még az ezekhez kötődő gubacsdarázs fauna is, mert ezt napjainkig nem, vagy csak szórványosan kutatták. Az öt fős expedíció két magyar részvevője (George és jómagam) Budapestről Amszterdamon és Szöulon keresztül repült (összesen kb. 14 óra repülés) a 700 ezres lélekszámú Vlagyivosztokba, a Primorszki körzet központjába. Aki fél a repülőtől, az Moszkvától vonattal már egy röpke hét alatt el is juthat ide. Vlagyivosztok nagyjából a 43. szélességi körön fekszik, azaz valamivel délebbre, mint Magyarország legdélebbi pontja. Tulajdonképpen már nem is Szibéria, attól keletre terül el, Oroszország legdélkeletibb csücske, a koreai-kínai-orosz hármas határtól északra fekvő terület. A Primorszki név nagyjából „tengermellékit” jelent és a Japán – tenger közelségére utal. Hokkaidótól (Japán északi szigete) mért legkisebb távolsága 300 km-en belül van. Területe 166 ezer négyzetkilométer. Azaz alig kisebb, mint Magyarország és Ausztria együtt, Oroszország térképén ezzel együtt is egy alig látható kis foltocska. Lakossága nem éri el a 2 milliót, ennek nagyobb része is néhány nagyobb városban koncentrálódik. Azaz átlagos népsűrűsége csak kilencede a magyarországinak.
Házigazdáinkkal, az Orosz Tudományos Akadémia Biológiai Kutatóintézetének rovarászaival, valamint két Toyota terepjáróval jártuk a környék tölgyeseit, gubacsdarazsak után kutatva. A terepjárók használata feltétlenül indokolt volt, mert a főutak kivételével az útviszonyok eléggé „egzotikusak” voltak. Itt két tölgyfajjal (Quercus dentata és Q. mongolica), illetve a rajtuk előforduló gubacsdarazsakkal találkoztunk. Természetesen nem csak a gubacsdarazsakat „vettük észre”, igen gazdag a terület lepkefaunája is. Bár lepkék szempontjából az időszak nem volt optimális, jó néhány nagyon látványos fajt, köztük csodálatos pávaszemes lepkéket is láttunk. A reggeltől délutánig tartó fárasztó terepi munka után következett a gyűjtött anyag rendszerezése, adminisztrálása, utána pedig az ugyancsak érdekes és embert próbáló gasztronómiai és ivászati kihívások. A nálunk ismert fogások (pl. saslik, szárnyasok) mellett igen sok hal (pl.: lazac, makréla), valamint polipok, tintahal is került az asztalra. És még nem is beszéltünk az Oroszországban elmaradhatatlan vodkáról. Részletekbe itt nem bocsátkoznék, legyen elég annyi, hogy az oroszok vodka iránti affinitásáról szóló történetek nem alaptalanok…
Két hét elteltével ismét Szöulon keresztül repültünk Sapporoba, Hokkaido fővárosába, ami Vlagyivosztokkal közel egy szélességen, attól keletre fekszik. Közvetlenül ez kevesebb, mint 800 km lett volna, de közvetlen légijárat híján 3-szor ennyit kellett repkednünk a célig. Talán mondani sem kell, hogy fejlettségben jelentős különbség van a két város között, és az életforma, illetve a kultúra is meglehetősen eltérő. Újdonságot hoztak az ételek és italok is.
A tányéron itt már egyértelműen a „tengeri herkentyűk” (gyakran nyersen) domináltak, amikről időnként azt sem tudtuk eldönteni, hogy éppen növényt, vagy állatot eszünk-e. Udvariatlanság és az ősi japán kultúra iránti érzéketlenség lett volna, ha nem kóstoljuk meg a hagyományos és speciális helyi italokat, a szakét (15% körüli alkoholtartalmú rizsbor) és a socsut (25-30%-os rizspálinka). Természetesen mi udvariasak és figyelmesek voltunk, így többször is megkóstoltuk… Érdekes, különleges italok voltak, de nem ingattak meg abban a meggyőződésemben, hogy a magyar vörösbor és a jó gyümölcspálinka a világon bármelyik itallal felveszik a versenyt. Az oroszországitól nagyban különböztek az ételek és az italok, hasonlóak voltak viszont az itteni tölgyek, és néhány új fajtól eltekintve a gyűjtött gubacsdarazsak vonatkozásában is jelentős átfedés volt. Talán kevéssé köztudott, de a 100 milliós népességű Japán területének 70%-a erdő, így sajátosan létezik együtt a kimagaslóan fejlett ipar és a természetes környezet.
A Hokkaido Egyetem Erdészeti Kísérleti Állomásán egyedülálló gyűjtési módszert próbálhattunk ki. Egy 60 m-es gémkinyúlású toronydaru kosarában állva 20-25 m magas tölgyek legtetejéről gyűjtöttük a gubacsokat. Negyed évszázada foglalkozom komolyabban rovarokkal, de ilyen extrém gyűjtési módszerben még nem volt részem. Igaz, nem is „cidriztem” még soha ilyen erősen gyűjtés közben. 5 nap után innen Fukuokába repültünk. Ez Japán déli szigetén, a 33. szélességi kör tájékán található. Azaz jóval délebbre, mint Magyarország, nagyjából a marokkói Casablanca szélességén. Itt már az időjárás is szubtrópusira váltott (október közepén 25-30 fok), és a tölgyek is meglepetést okoztak. Közöttük számos az örökzöld faj, leveleik egyáltalán nem is emlékeztettek a mi tölgyeinkre. Első nekifutásra csak úgy ismertük fel őket, ha makkot is találtunk rajtuk. Aztán persze hamarosan beletanultunk a számunkra ugyancsak egzotikus tölgyekbe is. Itt már az új tölgyfajokon nagyon érdekes és teljesen új gubacsdarázs anyagot sikerült gyűjtenünk, közülük néhány faj bizonyosan tudományra új, azaz eddig még nem nevezték el.
A Kyushu University-n előadássorozatot tartottunk, az európai Benei Krónika KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK BENEI KRÓNIKA 2. oldal gubacsdarázs kutatás főbb eredményeiről az egyetem entomológus hallgatóinak és oktatóinak. Fukuokából a Shinkanzen szuper express-szel utaztunk Kyotóba. A 600 km-es út mindössze 2,5 óráig tartott (5 megállóval). A vonatunk időnként 360 km/óra sebességgel haladt. Kísérleti pályaszakaszokon már a 460 km/óra sebességet is elérték vele.
Kyotó környékén rövid gyűjtés, majd vonatozás Osaka-ba, ahonnan repülés Tajvanra. Tajvan egy 36 ezer négyzetkilométeres, 23 millió lakosú sziget. Kb. 60%-át hegyek (köztük 4000 m-esek is) borítják, így lakossága főként a nyugati, laposabb partvidék nagyvárosaiban koncentrálódik. Azaz a népsűrűség ugyancsak magas. Itteni bázishelyünk, Taichung (kb. 1,3 millió lakosú) a 24. szélességi kör közelében fekszik. A földrajzi pozíciója eleve meghatározza a klímát. Október végén is 30 fok feletti hőmérséklet, magas páratartalommal.
Bérelt autóval jutunk be az erdővel borított hegyek közé. 2000 méter körül a hőmérséklet lecsökkent az üdítőnek tűnő 28 fokra. Utunk során mindenütt találkozunk az augusztusi- szeptemberi tájfunok pusztításaival, kidőlt fákkal, földcsuszamlásokkal, árvizek nyomaival. A hegyekben újabb, számunkra még ismeretlen tölgyek, rajtuk tucatnyi új, eddig leíratlan gubacsdarázs faj. Szóval lelkesedésben nem volt hiány. A jókedvet csak tovább fokozta, hogy szép számmal láttunk tenyérnyi méretű, ragyogó színezetű szubtrópusi pillangókat, illetve sok más érdekes, látványos rovart. Rengeteg, életre szóló emlék, hamarosan publikációkban is megjelenő tudományos eredmények, útinapló és kb. 6000 fénykép örökíti meg az expedíció 38, fárasztó, tömény, de csodálatos napját.
Hazafelé a Taipei – Bangkok – Amszterdam – Budapest útvonalon, 3 futamban 16 órányi repülés, majd egy bő óra autózás, és már látni is lehet a kékesi TV-tornyot. Mindenütt jó, de legjobb Mátrafüreden!
Csóka György
A Körösök Völgye
A Fekete – Körös, a Mályvádi – erdő, szikespuszta, ártéri erdők, mind különleges ökológiai környezet növények és állatok számára, de még különlegesebb egy természet iránt érdeklődő, kíváncsi kisgyereknek.
Szabó Lajos erdőmérnökkel beszélgetek arról a gyerekkori környezetről, amelyből természetszeretete ered. A család több generációja földhöz kötődő volt, ami egyúttal a természethez való kötődést is, a természettel való szoros együttélést is jelentette.
Sarkadon született, ahol az általános iskolai évek alatt felfedezte a kisváros környékének élővilágát, és elkötelezte magát az erdész szakma mellett. A Sarkadi Ady Endre gimnázium jó tanulója volt, így nem volt kétség, hogy Sopronban, az Erdészeti Egyetemen tanul tovább, ahol a megélt és megtapasztalt selmeci hagyományok életének meghatározó pilléreivé váltak. Tartást adott a közösségi összefogásban, természetes volt az egymás iránti tisztelet, egymás segítése, a pajtásiasság.
Már egyetemi évei alatt foglalkozott gyerekekkel, mert fogékonyak, nyitottak az új dolgokra és az Öko Klub tagjaiként keresték a megoldásokat természet/társadalom kapcsolatában. 1988-ban megalapította a Soproni Süni Klubot, amely a természethez való viszony formálásában próbált segíteni, de alapjául szolgált az erdei iskola intézményének létrehozásában is. 1997-ben alapította az első erdei iskolát Szilvásváradon, a másodikat pedig 2002-ben Fenyvespusztán, a Nagybátonyi Erdészet vezetőjeként.
Erdőmérnökként vallja, hogy az erdészeti munka része kell hogy legyen az erdei iskolák meghonosítása. Az erdőgazdálkodás és a természetvédelem viszonyában fellépő feszültséget harmonizálni kell és az olyan erdészeti módszerek, mint az erdei iskola, a folyamatos erdőborításban gondolkodó erdőgazdálkodás, továbbá az olyan megoldások, amelyek gazdasági hátránnyal nem járnak, viszont természetvédelmi szempontból növelik a hasznos biodiverzitást, a korhadt fák hátrahagyása, a „tiszta” erdő elmélet újragondolása csökkenthetik ezt a feszültséget erdőgazdálkodó és természetvédő között.
A zenével való kapcsolata családi gyökerű, ennek révén a Zeneakadémia rendszeres koncertlátogatója volt. A természet és a társadalom egymásra találásának lehetőségei is mélyen foglalkoztatták, így született meg 2004-ben a „Muzsikál az erdő” Mátrai Művészeti Napok kezdetben még csak néhány napos, mára már tíz napos rendezvénysorozata, ahol az erdő és a zene összefonódik, ahol léleksimogató zene csendül, barátság szövődik, az erdő értékei, az erdőről szóló ismeretek közkinccsé lesznek.
A rendezvény 2013-tól átlépte a Mátra vonulatait, országos ismertségű lett. Már Muzsikál az erdő a Körösök völgyében, Gyula térségében, a Hírös városban, határon túl, Püspökfürdőn, Felvidéken, de az idei évben már télen is Muzsikált az erdő, Parádfürdőn.
A Beke Pál Nívó Díjas, Príma Díjas, Nógrádikum Díjas, Minősített „Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény 19 éve várja közönségét a legszebb erdei helyszíneken, különleges hangulatú településeken, bemutatva a helyi értékeket, gasztronómiát, kultúrát, neves előadók hirdetik a Muzsikál az erdő szellemiségét, a természet és az emberek szeretetét. A fotó, rajz és irodalmi pályázatok mind a természettel való kapcsolódásról szólnak. A zene, az erdő békével, harmóniával tölti fel a látogatókat, ezzel is maradandó élményt nyújtva minden korosztálynak.
A rendezvény szabadtéri, időjárás függő, de soha nem maradt el ez miatt, látván az égiek a nemes szándékot, minden előadás meg lett tartva, „Rossz időjárás nincs, csak rossz öltözet” – vallja Szabó Lajos, a rendezvény főszervezője.
Rostás Gabi
Életutam…
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Mátrafüredi és Egri Helyi Csoportja meghívására – „az idősebbek átadják tapasztalataikat a fiataloknak” kezdeményezés jegyében – Wágner Tibor, az Egererdő nyugalmazott főmérnöke tartott előadást szakmai életútjáról a Mátra Szakképző Iskolában május 9-én, Mátrafüreden.
Az előadáson megjelentek a pályatársak mellett a szakma iránt érdeklődők, az erdészeti iskola diákjai is.
Szabó Lajos, az egyesület helyi csoportjának elnöke elmondta, hogy azok közé tartozik, akik Wágner Tiborral együtt dolgozhattak, megköszönve a tőle tanultakat, a szakmai tapasztalatokat.
Wágner Tibor minden újra nyitott volt az aktív éveiben is, nyugdíjazása után pedig földolgozta szakmai múltjáról, az erdészet történetéről szóló ismereteit, emlékeit.
Erről a munkáról kaphattunk fotókkal illusztrált összefoglalót az előadás során.
Örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen a szívének oly kedves helyre hívták, ahol gyermekkorában két szép évet töltött. A füredi kisiskolába járt, és az akkori Felszabadulás úton (ma Üdülősor) laktak. Nagy boldogsággal mesélte, hogy megtalálta ugyanazt a padot a ház előtt, ami gyerekkorában is ott volt.
Amikor elkezdett az erdészet történetével foglalkozni az volt a célja, hogy a tapasztalatait átadja a fiataloknak.
Az előadások, immár hagyományt teremtve, mindig zenével kezdődnek.
Helyhez, témához illően Kodály Zoltán: Mátrai képek c. műve csendült fel. A nagy zeneszerző az esztendő felét Galyatetőn töltötte, ahol megihlette a környező erdőség, a galyai kápolna, ahogy művészek sorát, írókat, költőket is megérintett a mátrai táj. Megemlítette József Attila Óda c. versét, melyet a Bükk – hegységben, a Molnár – szikla alatti táj, a Szinva – patak ihletett meg.
Jakkel Mihály, a most 93 éves fafaragó élete, munkássága nagy részét is az erdő határozta meg.
Az Egri Erdőgazdaság volt hivatalos pályafutásának kezdete. Az egykori Villa Negra munkásszállásnak épült Szilvásváradon, amelynek a műszaki vezetője volt. 2021-ben Fátyol Vendégház néven újították fel, és adtak át a nagyközönségnek.
Wágner Tibor gyermekkorától az erdészet közelében élt. Édesapja az Érsekségnél kezdte pályafutását segéderdészként, majd a Felnémeti Erdészet gondnokságán keresztül végigjárta a mátrafüredi, a mónosbéli erdőket.
Képek a történethez: az Egri Erdőgazdaság központi épülete az Érseki udvarban, majd a Kossuth utcában, a 2005-ben készült emléktábla avatásról. Ennek érdekessége, hogy a képen szerepel három olyan személy is, akik 1945-től dolgoztak az erdőgazdaságnál.
A képes beszámoló Galyatetőn folytatódik.
A Nagyszálló három miniszterelnök ideje alatt épült. A szocialista országok vezetői titkos konferenciát tartottak Galyatetőn, amelyre Imrédi Béla – az anekdota szerint – inkognitóban érkezett a 24-es úton, de lerobbant az autója, így az inkognitója lelepleződött. A helyszint elnevezték Imrédi kanyarnak. (Parádsasvár és Mátraháza között).
1945 után a három gondnokság, Gyöngyössolymos, Mátrafüred és Kőkút kiegészülve Gyöngyöstarjánnal és Pásztóval (Kisbátony) az Egri Erdőigazgatóság (1946-tól MÁLLER, ’49-tõl Nemzeti Vállalat) keretén belül működött 1950-ig. 1949-ben a korábbi igazgatót leváltották, és káderigazgatót neveztek ki, Gonda Zoltán személyében. Székfoglaló beszédének hátterét a vörös csillag és a korona nélküli Kossuth címer adta.
A fotógyűjtemény jeles darabja, amelyen Papp László háromszoros olimpiai bajnok fatuskón gyakorol. Az erdőgazdaság kertjében volt sportolási lehetőség. 1956 után bokszolóból lett erdőigazgató, innen ered a kapcsolat Papp Lacival.
Az 1950. évi nagy átszervezéskor a céget három részre vágták (Nyugat-Bükk, Észak-Mátra és Dél-Mátra), a Mátra hegységet nagyjából a Mátra-gerinc mentén osztották ketté. A Mátrának ez a két oldala két külön világ domborzatilag és termőhely szempontjából is.
A Zagyva két oldalán lévő terület Kisterenye központtal, a Zagyva – völgye Erdőgazdaság 16 olyan épületben székelt, ami korábban kastély vagy kúria volt, mint a Borhy kastély a Sósi – réten. A kisnánai Térfy kastély névadója Térfy Károly építész. Ő tervezte és valósította meg az épületet. Eredetileg is vadászháznak készült, ahol a tetőn a torony magaslesként szolgált.
Térfy Károly apja, Térfy Béla ismert személyiség, az OEE akkori alelnöke volt. A Térfyek nevét őrzi a Parádsasvárról Szuha felé vezető út is, amely a háború alatt épült, és Térfy Béla út néven szerepelt az akkori térképen. Jóval később, a ’60-as években itt zajlottak az Ónodi ügy tragédiába torkolló eseményei. A rossz emlékű épület ma már romos állapotban van, soha nem újították fel.
A Borhy családnak a Dél-Mátrában, Gyöngyöstarjánban, a Sósi – réten volt kastélya.
A tarjáni kastély az államosítás után az erdészet kezelésébe került, itt működött először gondnokság, 1950-tõl üzemegység, 1953-tól 1968-ig a Gyöngyöstarjáni Erdészet. Az edelényi hercegi kastély is ide tartozott, amit felújítottak. Egerben, a Felnémeti úti Setét villa államosított erdészeti épület volt, ma már lakótelep van a helyén, csak ez a fotó őrzi egykori szépségét.
1945 és 2018 között 18 erdészeti igazgató volt a területen. Fehér Sándor volt az első, majd káderigazgatók sora következett. Volt közöttük több olyan vezető, aki elismerte, hogy nem ért a szakmához, csinálják azok, akik ehhez értenek, de minden segítséget megad a munkájukhoz. Az Észak és Dél – Mátrai erdőgazdaságot összevonták, amelynek káderigazgatójáról – Vitai József – számos anekdota született, főleg a bizalmatlanságáról volt híres.
Wagner Tibort az egri Dobó István Gimnáziumhoz erős családi kötődés fűzi, hiszen édesapja – Wágner Lajos – is itt oktatott erdészeti ismereteket.
A sokak által ismert és tisztelt Rakonczai Zoltán – Zoli bácsi – erdőművelési műszaki vezetőként kezdte Mátrafüreden – meséli Wagner Tibor. Ezzel indult az a gazdag szakmai életút, amelynek során a miniszter-helyettesi szintig szinte minden beosztást betöltött, és országosan is ismert szaktekintéllyé vált. Egy év után már erdészetvezető Mátrafüreden, 1956-ban pedig kinevezik a Dél-Mátra főmérnökévé. Az ő idejében kaptak az erdészek először egyenruhát.
Kevesen tudják, hogy a szakiskola kertjének végében vasút ment fel a Pipishegyre és az aulából, ahol most vagyunk, jól látható és olvasható volt a hegyoldalba telepített fenyőcsemetékből: Nem, Nem, Soha! felirat – Trianon után 1939-ben.
Nosztalgikus fotók az úttörővasútról a hatvanas évekből, amikor Bajcsy Endre volt a vonalfőnök. Egy 1964-ben készült fotó pedig a füredi park legendás “Mesevárosát”örökítette meg.
Több, az erdészek életének eseményeit bemutató fotót láthattunk az erdészet meghatározó személyiségeiről, díjátadásokról, egy-egy személyt külön is kiemelve, méltatva, sok-sok érdekes információval megismertetve a hallgatóságot.
Érdekességeket tudhattunk meg a Simon Menyhért születése című film keletkezéséről, melyet valós emberek ihlettek meg. Kovács Lajos lánya, Ilonka születése, története az ötvenes években politikai szálakkal átszőve. A történet szereplői is mind valós személyek voltak, mint az akkori bélapátfalvai orvos, a Bandi nevű szarvasbika. Mint kulisszatitkot tudhattuk meg, hogy a film felvételekor Kovács Lajost befektették az anya szerepét alakító Mészáros Ági ágya alá, hogy becsalogassa Bandit, a szarvasbikát.
Wágner Tibor életútjának egy-egy állomása egyben az erdészet múltjának is a része, egy-egy szelete a történelemnek.
Fogadás, beszélgetés zárta a tartalmas estét. A háttérben, Jakkel Mihály fafaragó alkotásai díszítik a termet.
Gál Anna
A három kulcsszó: szeretet, alázat és tisztelet
Az Ősz család
Mikor először látjuk meg a napvilágot, még nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen céllal születtünk e Földre. Szüleink, nagyszüleink saját értékrendjük szerint formálnak minket saját képükre, mely meghatározza egész életünket. Sajnos, a mai világban sok negatív példát láthatunk a rohanó, modern családokban. Türelmetlen szülők, rossznak kikiáltott, megszégyenített gyerekek, akik életük végéig hordozzák a rájuk sütött pecsétet. De, ha a szülők a szeretet útját járják, és a földi élet realitását, szépségét mutatják meg csemetéiknek, felnőve egy teljes értékű, természetet tisztelő, szeretetteljes ember válik belőlük. A pozitív példák egyike az egri Ősz család, akik mind magán, mind szakmai életükben utánzásra méltót alkottak!
Az első fecske
Családunkban nem volt erdész – meséli id. Ősz Gusztáv, 4 gyermek édesapja, 9 unoka boldog nagypapája, a történet Guszti bácsija, aki gyerekként vasutas nagypapája történetei miatt szerette meg a természetet.
A kis Guszti továbbtanulása – református lelkész gyermekeként – kitűnő tanulmányi eredménye ellenére is nehézségekbe ütközött. Már a középiskolába is alig tudott bekerülni.
Ott a fizika tanára a rádiózás és TV építés különleges világával felkeltette műszaki érdeklődését, így elektromérnöknek készült. Ám, amikor szembesült a szakma kötöttségeivel és a felsőoktatási intézmények „felvételi szokásaival”, más pályát választott.
Akkoriban a Soproni Egyetem egyike volt azon felsőoktatási intézményeknek, ami nem kreált valótlan vádakat az egyházi háttér miatt. Ezért erdőmérnöki képzésre jelentkezett, de műszaki beállítottsága megmaradt. A földmérésben, távérzékelésben használt műszerek világába tanára, Bezzegh professzor úr vezette be, mely teljesen elvarázsolta.
Hamar belekóstolhatott a gyakorlatba. Már a második évfolyam elvégzése után úgy döntött, hogy a miskolci erdőrendezőségen ösztöndíjas gyakornoki állást vállal. Valétálás után a gyakornoki szerződése miatt Miskolcon kezdte volna meg munkáját, ha az Egri Erdőrendezőségen nem lett volna rá nagyobb szükség. Így, végül az élet Heves megye székhelyére vezette, ahol 1970-ben Fadgyas Kálmán vezetése alatt megkezdte erdőtervezői munkáját, melyet felelősségteljesen végzett 36 éven keresztül.
Az egri erdőtervező irodán
Igazán „erdőszagú” pályát választott, hiszen áprilistól novemberig a szabadban dolgozhatott, járta az erdőt, és számos mérési metódust használva készítette az erdőleírást. Kezdetben több erdőtervező társával együtt – egy heti ellátmánnyal felpakolva – dobozos UAZ-zal szállították ki őket erdei szálláshelyükre, és csak hétvégére tértek haza. A kötetlen munkaidőben a faállományok mellet jól megismerték a természet minden szépségét, melyre saját fotóira tekintve szívesen emlékezik.
Kálmán bácsi rengeteg új dologgal bízott meg, hiszen látta lelkesedésem, kihívás iránti vágyam – büszkén mondja Guszti bácsi. Az országban neki volt lehetősége először termőhelytérképet készíteni a Mátrában Járó Zoltán útmutatásával, vizsgálva olyan területeket, ahol a termőhelyi foltok határa nem követi az erdőrészlet-határokat. Külön feladatként több érdekes térképész feladatban vett részt húgával, Ősz Katalinnal együtt, aki időközben geodéta lett Székesfehérváron.
Az Erdőtelki Arborétumról 20 cm-es szintközű szintvonalas térképét készített, és az egri mészkőbányáról – a bányászok szerint – az addigi legpontosabb felvételt csinálta, ami annak köszönhető, hogy a mérést nem felhordótáblára rajzolta, hanem számítógéppel kiszámolta. Az erdőgazdasággal is jó kapcsolatot ápolt, útkitűzéseivel segítette az erdei feltáróhálózat kiépítését a Mátrában és a Bükkben, sőt a Bükkben a Virágos-sári őserdő egyed szintű felvételezésében is részt vett.
A mai számítógépes világban már-már hihetetlen, de első munkaéveiben még mindent kézzel számoltak, és kézi eszközökkel készítették saját térképeiket is, így az összes erdőtervezési folyamatot alaposan átlátta.
Az informatika előtérbe kerülésével Kálmán bácsi, mint az erdőtervező iroda vezetője több számítógépes fejlesztésben vett részt, annak ellenére, hogy autodidakta módon tanulta meg a számítástechnika alapjait. A programok tesztelésekor Guszti bácsi tudására is lehetett alapozni, hiszen a teljes erdőleírás és ehhez kapcsoló statisztikai számítások precízen a fejében voltak.
Lelkesedésének és alapos munkájának köszönhetően pályája során az erdőtervezői ranglétra felső fokára került, mint az Egri Erdőtervezési Iroda vezetője. Összesen 135 ezer ha erdő tartozott irányítása alá, melyen 10 évre szóló körzeti erdőterveket készített egyre csökkenő létszámú csapatával.
Reménysugarak
Guszti bácsi két fia, ifj. Ősz Gusztáv és Ősz Gábor génjeikben hordozták a természet szeretetét, így végül követték apjuk nyomdokait.
Egész fiatal koruktól járták az erdőt édesapjukkal, iskola után pedig sokszor az irodai munkába is bevonta őket. Persze az ifjúk az erdőt még nem munkahelyként kezelték, sokat túráztak barátaikkal, madarásztak, a terepi mérések figuráns szerepeit inkább játéknak tartották. Ebben a családias, de mégis szakmai közegben édesapjuk beléjük nevelte, hogy az erdőt tiszteljék és alázattal forduljanak felé.
Az idősebb fia, Guszti 2001-ben végzett Sopronban, aki még édesapja aktív évei alatt csatlakozott az egri erdőtervezők 12 fős csapatához. Már az egyetem alatt formálódott az erdész szakmáról alkotott képe. Gábort is az egyetemi évek után tárt kézzel fogadták volna Egerbe, de erdőfelügyeleti munkakörbe.
Inkább letörlesztettem apu miskolci tanulmányi szerződését, 35 évvel később – meséli mosolyogva Gábor, aki az édesapjától örökölt szakmai pályáról nem akart letérni, így a Zemplénben vállalt munkát, mint erdőtervező.
Az erdőgazdaság kötelékében
2020 januárja óta ifj. Ősz Gusztáv az EGERERDŐ Zrt. szakmai csapatát erősíti, mint erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes. Egerben élek, 3 gyermek boldog édesapja vagyok, feleségem tanár – büszkén meséli családi életét az ifjabbik Gusztáv.
Munkája során nagy hangsúlyt fektet a tartamos erdőgazdálkodás és az erdei élőhelyvédelem összehangolására. Lelkes madarász, mely kezdetben csak hobbi volt, mára azonban a szakmai munkájában is nagy szerepet tölt be. Az erdőgazdaság madárvédelmi programjának támogatója és az odútelepek létrehozásában tevőlegesen is részt vesz. Tagja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek.
Tevékenységének is köszönhető, hogy Heves megye egyre zöldebb régió, hiszen az országfásítási program helyi koordinátora. A vidéki erdőtelepítési, településfásítási és VárosFa programok szervezését, az önkormányzatokkal való kapcsolattartást és a kivitelezés szakmai felügyeletét irányítja.
Munkatársaival együtt elkötelezett híve az erdő hulladékmentesítésének is. Felháborító, hogy a társadalom egyes tagja még mindig az erdőt tekintik hulladéklerakónak, ahová szabadon kivihetik a felesleges építési anyagot, gumiabroncsot, vagy a lestrapált hűtőgépet! – mondta Gusztáv. Saját és erdész kollégáinak áldozatos munkája során – a Tisztítsuk meg az országot! programnak és a Hulladékradar applikációnak köszönhetően – több tonna szeméttől mentesült az erdő.
A nagy erdész család a magánéletben is egy húron pendül. Keresik az alkalmakat, hogy nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák szabad idejük egy részét közösen töltsék el.
Ahogy édesapjuk tette, ők sem erőltetik gyermekeik erdész pályáját, de a lehetőség minden gyermek előtt nyitva áll.
(Fotó: Kis Gergely)
Vigh Ilona
Sport, természettudomány, Sopron…
A Galyai Fórum karácsonyi vendége: Urbán Imre erdőmérnök.
A nyarakat sokszor anyai nagyszülei tanyáján – Jásziványiban –, a Búteleki határban töltötte, ahol közvetlen kapcsolatba került a természettel, gazdálkodással, az állatok révén betekintést nyert az élet folyamataiba és mindezt gyerekként, játékosan.
Szülővárosa – Jászapáti – nem kifejezetten erdős vidék, de már gyerekként látta onnan a Mátra misztikus vonulatát, mit sem sejtve, hogy később munkahelye, otthona lesz az a vidék.
Jó tanuló volt – akkor még működött a tehetségkutatás -, és hetedik/nyolcadikos korában tanárai a fizika tagozatos osztályba irányították, ahová csak a kiválasztottak, a tehetséges gyerekek kerülhettek. A tájfutással akkor még csak barátkozott.
Urbán Imre különös élettörténete mintha két szálon futna. A természettudományos érdeklődés, amely később majd Sopronba viszi és a tájfutás, amely általános iskolától napjainkig átíveli életét.
Az általános iskolai fizika tagozatos közösség a gimnáziumban ugyancsak fizika tagozaton tanult tovább, de az iskola könyvtárosa – Koczka József – a Jászság közepén tájfutó szakosztályt vezetett, amelybe meghívást kapott Urbán Imre is.
A tájfutás jellemzően erdőben zajlik, amelyhez térképet és tájolót kapnak a versenyzők. A térképen jelzett pontokat kell megtalálni a terepen, a legrövidebb időn belül. Ezek a pontok az adott környezet jellegzetességei lehetnek, mint forrás, vízesés, különleges fa…stb. Helyzetfelismerés, gyors döntés, rálátás előnyt jelentenek ebben a sportban, de a fizikában is. Az első tájfutó verseny épp a Mátrába hozta Mátrakeresztes – Tót-hegyes oldalán, de még ekkor sem tudhatta, hogy sorsa errefelé hozza majd.
A pályaválasztás nem jelentett gondot, mert a sport révén megvolt a természettel való kapcsolat, ami a természettudományos érdeklődéssel karöltve – matematika, fizika, biológia, melyek egyúttal felvételi tárgyak is voltak – Sopronba, az Erdészeti és Faipari Egyetemre vitte 1977-ben.
A híres selmeci hagyományok egy életre szóló összetartozást, barátságokat kovácsoltak. Az 1982-ben végzett évfolyam létrehozta a Valéta ’82 Alapítványt, amely önsegélyező alapnak indult, ma a szociálisan rászoruló diákok, kollégák megsegítéséről szól, ami a selmeci szellemiség továbbélése mindmáig.
Természetesen, az egyetem sportegyesületének (SMAFC) volt tájfutó szakosztálya is, amelybe átigazolt, így megmaradt a folytonosság.
Az első két egyetemi évben a matematika volt a vízválasztó, ami nem okozott különösebb nehézséget, így időben léphetünk ötödévre, amikor geodéziából diplomázott. A körmendi Batthyány kastélypark felmérési alaptérképének elkészítése volt a feladat, majd munkahely választás a következő szempontok alapján: olyan munkakör legyen, ami érdekli, legyen sportolási lehetőség, s mindez Sopronban.
A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV) soproni irodájában, mint kezdő erdőmérnök – főként – Vas megye községeinek külterületén új térképészeti rendszerbe való átszerkesztésén, felmérésén dolgozott 1982-től ’86-ig. 1986-tól Mátrafüreden, az Erdészeti Szakközépiskolában mérnöktanárként erdőművelés, erdővédelem tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatását végezte 2002-ig, majd adódott egy lehetőség az Állami Erdészeti Szolgálat (ÁESZ) egri irodájában erdőfelügyelőként elhelyezkedni, és megkapta a Mátra északi oldalán a nagybátonyi és a hozzá kapcsolódó Nógrád megyei erdőterületek felügyeletét, ami a felügyeleti környezetbe tartozó erdőterületen tervezett munkák engedélyezését, tudomásul vételét, ellenőrzését jelenti.
2005-től a Gyöngyössolymosi körzetben és a hozzá kapcsolódó Hatvan-hevesi körzetben (kb. 20 ezer hektár erdőterület) felügyeletét végzi. Emellett 2002-től pedig óraadó tanár a Mátra Szakképző iskolában, ahol erdőbecslés, erdőrendezés tantárgyakat tanít, miközben a tájfutás mindig jelen van az életében.
Október végén az Aggteleki-karszton rendezett országos bajnokságon senior kategóriában indult. Amit gyerekkorában Jászapátiból látott, a misztikus Mátrát, az mára lakóhelye. Galyatető az otthona, ahonnan most fordítva, a Mátrából tekint le Jászapátira, és innen nézve is erdőmérnök és tájfutó lenne.
Rostás Gabi
Beszélgetés Hirka Anikó kutatóval
Kétféle erdészt ismerünk. Az egyik generációk hagyományát folytatja, a másik egyszerűen csak szereti a természetet minden élőlényével együtt, vagy a biológiát és a földrajzot, mint Hirka Anikó, aki kedvenc tantárgyaihoz választott szakmát. Megemlítendő azonban, hogy édesapja – Hirka János – erdőmérnökként dolgozott a Gyulai Erdészetnél, ahol elsősorban erdőműveléssel foglalkozott. A család hozzáállása egyértelmű volt. Megteremtették a tanulás feltételeit, mert hittek abban, hogy a befektetett munka mindig megtérül.
Anikó már középiskolásként is közösségi diák volt, kórusban is énekelt, de már akkor foglalkozott azzal a gondolattal, hogy leendő erdőmérnökként kutatással szeretne foglalkozni, ami a ’80-as években kihívás volt egy nő számára, mert a szakmai és társadalmi elfogadás nem volt akkoriban kellően rugalmas és nyitott.
Sopronban, az Erdészeti és Faipari Egyetemen tanult, ahol a tanulás mellett, a legtöbb diákhoz hasonlóan, nagyon pozitívan élte meg a legendás selmeci hagyományokat.
Az elsőévesek mentorai a negyedévesek voltak, akik segítették a beilleszkedést és minden mást, de ezek a jó kapcsolatok – nemcsak a mentoraikkal és nemcsak az egyetemi években – egy életre szóló barátságokká is váltak.
1988-ban végzett az egyetemen és az ERTI (Erdészeti Tudományos Intézet) Ökológiai Osztályára, Gödöllőre, majd 1995-ben Mátrafüredre került, ahol 1999-től kezdődően az Erdővédelmi Osztályon dolgozik.
Munkája során az erdők egészségi állapotával foglalkozik. Az elődöktől örökölt egészségi állapot felvételi mintaterületeken – melyeken az ország jellemző fő fafajai találhatók – évente visszatérően folyik a szemrevételezés, amelynek során faegyedenként minősítik a fák egészségi állapotát egy minősítési rendszer alapján.
Egy ilyen szemrevételezésnél elsődleges és meghatározó a korona állapota, melyről terepi jegyzőkönyv készül. (Egy erdőt járó turistának ez érdekes információ, mert általában a szemmagasságban lévő törzsre figyelnek, az alapján véleményezik: kidőlt, korhadt,…stb.)
A korona állapotát biotikus (elsősorban rovarok, kórokozók, valamint a vad) és abiotikus (szél, csapadék,…stb.) környezeti tényezők befolyásolják.
Az erdővédelemhez szorosan hozzátartozik az idegenhonos fajok megjelenése – amelyek jöhetnek természetes úton, de többnyire benne van az ember közvetítő szerepe az utazás, kereskedelem révén – és azok vizsgálata.
Klasszikus biológiai védekezés lehet például az inváziós rovarok ellen, ha a természetes ellenségét telepítik át az eredeti élőhelyéről.
Az Erdővédelmi Osztály működési területe lefedi az egész ország területét. Klasszikus értelemben vett erdővédelem csak a Soproni Egyetemen és Mátrafüreden van.
Arra a kérdésemre, hogy milyen szerepet töltenek be az erdőgazdálkodás és a természetvédelem viszonyában, Hirka Anikó elmondta, hogy összekötő hídként szeretnének működni, mert van rálátásuk a gazdálkodás fontosságára, ugyanakkor a természetvédelem jelentőségére is.
Még egy nagyon érdekes és sok olvasó számára ismeretlen dologról is beszámolt – és ez a fénycsapda. Az Erdészeti Fénycsapda Hálózat Magyarországon a ’60-as évek eleje óta működik, világviszonylatban is egyedülállóan régóta, napi megfigyeléseket végeznek. Alkonyattól reggelig működik a csapda, ami fényével bevonzza a rovarok egy részét, ami egy kutató számára sok értékes információt tartalmaz, és ennek a fénycsapda hálózatnak a központja Mátrafüreden van.
A fénycsapdák fogási adatait elsősorban erdővédelmi előrejelzésre használják, de valóságos aranybányája más tudományterületeknek is, mint pl.: a faunisztikai, a taxonómiai, az ökológiai és a környezettudományi kutatásoknak.
Munkájának fontos része az erdővédelmi prognózis készítés, melynek egyik alappillére ez az adatbázis, valamint az erdőgazdálkodók által küldött kárjelentések.
Az erdők egészségi állapotát világszerte nagymértékben befolyásolja a klímaváltozás és egyes idegenhonos inváziós fajok hatása.
Az ezzel kapcsolatos trendek a magyar erdőkben is egyértelműen felismerhetőek. Amennyiben a továbbiakban is megfigyelhetők lesznek az utóbbi időkben tapasztalt folyamatok, erdeink egészségi állapotában a jövőben is negatív tendenciák várhatók.
Ezekre, az előre pontosan nem is körvonalazható erdővédelmi problémákra csak egy módon, proaktív (megelőző) erdővédelmi megközelítéssel lehet bizonyos mértékig felkészülni.
Tudományos munkáját Kaán Károly emlékéremmel jutalmazták az Országos Erdészeti Egyesület 151. Vándorgyűlésén 2021. augusztus 26-án, Bugacon, amihez gratulálunk!
Rostás Gabi
Erdész generációk…
Reményfy Rita erdőmérnök anyai ágon a 4. erdész generáció, de ezzel még nincs vége, hisz gyerekei is ezt a hivatást választották. A legkisebb családtagnak, a 2.5 éves Lucának is megvan az esélye, hogy folytassa a hagyományt.
Az első erdész a dédnagypapa, Zsigmond György volt, aki a Börzsönyben erdőőrként dolgozott.
A nagypapa, Zsigmond Endre, Parád – Fényespusztán volt erdőgondnok 1927-1955-ig, ahol a Károlyi birtok erdeit kezelte, amit a Közművelődési Alapítványba szerveztek be.
Édesanyja, Zsigmond Katalin, 1958-ban végzett a soproni Erdészeti Egyetemen. Mindvégig a Mátrai Erdőgazdaság erdőművelési osztályán dolgozott, elismert szakemberként. Ezért 1991-ben az Országos Erdészeti Egyesület soproni Vándorgyűlésén – nőként elsőként – kapta meg a legnagyobb erdészeti kitüntetést, a Bedő díjat.
Ez különleges eseménynek számított, hogy ebben a fiús szakmában egy nő is megkaphatta ezt a magas rangú elismerést.
Édesapja, Reményfy László 1959-ben végzett Sopronban és erdőtervezőként Egerben dolgozott. 90 éves korában megkapta az Életfa 90 (arany) kitüntetést életkora és eredményes szakmai pályafutásáért, erdőtervezői munkáját pedig – 2005-ben – Pro Silva Hungariae díjjal ismerték el.
A hagyományőrzést Reményfy Ritával folytatjuk, aki 1985-ben végzett Sopronban.
A híressé vált selmeci diákhagyományokat az első évesek gardírozásával ápolták, amiből nagyon időszerű napjainkban is az összetartozás, az egymás segítése. Ezek a hagyományok nem értek véget az egyetemi évekkel, hisz a barátságuk egy életre szól, összetartoznak, figyelemmel kísérik és segítik egymást.
Tudományos diákköri munkát az Erdővédelmi Tanszéken készített Igmándy Zoltán és Varga Béla témavezetőkkel.
Az egyetemi évek elmúltával a megszerzett tudást a gyakorlat nyelvére kellett lefordítani. 1985 nyarán, férjével, Rosta Gyulával a Gyöngyössolymosi Erdészetnél műszaki vezetőként kezdett dolgozni, amibe beletartozott a csemetetermelés, erdőfelújítás, erdőápolás is.
Rita, más – más munkakörökben az Egererdő Zrt.–nél dolgozott. A Parádfürdői Erdészetnél mint erdőművelési műszaki vezető, a Verpeléti Erdészetnél erdészetvezetőként, majd az erdészetek összevonása után visszatért a kezdetekhez, a Mátrafüredi Erdészethez, ahol jelenleg fahasználati műszaki vezető.
Elkötelezett a természetközeli erdőgazdálkodás iránt, melynek lényege az az új kezelési mód, amely lehetővé teszi a folyamatos erdőborítást. Az erdő stabilitását, ellenálló képességét a klimatikus változásokkal szemben az erdőnek több korúvá és fajgazdaggá tételével lehet fokozni. Ennek az új szemléletű erdőkezelésnek az előnye, hogy nincs vágásterület, így a laikus számára észrevétlen marad a beavatkozás.
Gyerekei már az 5. erdész generáció. Katalin a Bakonyszentlászlói Erdészetnél műszaki vezető, Márton pedig faipari mérnökként dolgozik, vállalkozó. Na és a legkisebb, a 2.5 éves Luca már ismerkedik az erdővel, és hátha nem esik messze az alma a fájától…
2021. augusztus 26-án az Országos Erdészeti Egyesület 151. Vándorgyűlésén, melyet Bugacon rendeztek, Reményfy Ritát az erdőgazdálkodás fejlesztése terén végzett szakmai, gyakorlati, tudományos, gazdasági és műszaki tevékenysége elismeréseként a Kaán Károly emlékéremmel tüntették ki.
Hálás azoknak a kollégáknak, akik elismerik a munkáját, és felterjesztették a kitüntetésre.
Sikereihez hozzájárul az az irodai és erdészeti szakszemélyzet, akikkel együtt dolgozik egy nagyon szép környezetben és jó hangulatú közösségben.
Rostás Gabi
Beszélgetés Dudás Béla erdőmérnökkel
A Mátrafüredi Erdészet irodájában kerestem meg Dudás Béla erdészetvezetőt a Hegyalja úton, ahonnan káprázatos látványt nyújt a Mátra vonulata Kékestető csúcsával.
A folyosón végighaladva – jobbra, balra – mosolygós arcok fogadtak. Főnök vagy vezető? Jut eszembe a kérdés, de ez is kiderül a beszélgetésből.
Az erdész szakma általában több dinasztiás, de Dudás Bélának még a környezetében sem volt erdész, de még erdő sem. Szabolcsban született, ahol igazi gyerekkort élt meg, azaz megteremtették maguknak, hogy az legyen. Az Államigazdaság szolgálati lakásai a falu erdős, ligetes szélén voltak, ahol igazi grund volt a nagyjából egyidős gyerekeknek. Akkoriban háztáji is volt, ami önellátóvá tette a családokat, sőt a piacra is jutott. A vidám gyerekkor mellett a kötelezettségeket is megtanulta. Fiú testvérével elosztották a feladatokat: ki vág fát, ki mosogat, ellátták az állatokat és ez természetes volt.
10-12 éves korában kezébe akadt a Képes Újság egyik száma, amelyben egy portrét olvasott egy erdőmérnökről, és ezzel meg is volt a pályaválasztás. Jó tanuló volt, de mégsem gimnáziumba, hanem az Erdészeti Szakközépiskolába ment Szegedre, ahová alkalmazkodó természetével könnyen beilleszkedett. Igazi közösségi ember volt, aki már akkor is az egyéni érdeket háttérbe tudta tenni a közösségért. Jó volt szegedi diáknak lenni: Tisza-part, korzó, szép lányok a művészeti iskolából és máig tartó barátságok, amik ezeket az éveket jellemzik.
Nem volt kétséges, hogy Sopronban erdőmérnöknek fog tanulni. Olyan magas pontszámot ért el a felvételin, hogy választási lehetőséget kínáltak fel: előfelvételivel elmegy katonának vagy megszakítás nélkül folytatja a tanulmányait? Ez utóbbira esett a választás és egy másik szép magyar városban – Sopronban – teltek az egyetemi évek, amit 1991-ben fejezett be, de itt is olyan örökre szóló barátságok születtek, ahol az a kérdés egy – egy találkozás alkalmával, melyikük adott többet a másiknak, és eleget adott-e?
Diplomamunkája a Hortobágyi Államigazdaságban készült, ahol három évig erdészeti ágazatvezető volt és első szakmai sikerei is ide köthetők. Tájképileg zavarták a Puszta képét a leromlott egészségi állapotú erdőfoltok. Ezek megszüntetése és helyette a termőhelynek megfelelő fafajú, ökológiailag stabil erdőszerkezetű állomány létrehozása volt a feladat.
Egyszemélyes ágazat, egyszemélyes vezetője, működési területének két szélső pontja közötti távolság 120 km volt.
1995-ben került a Gyöngyössolymosi Erdészethez, mint erdőművelési műszaki vezető, majd 2010-től a Mátrafüredi Erdészet vezetője és itt visszautalunk a főnök/vezető kérdésre. A főnök hajtja az embereket, a vezető irányt mutat. Minden ember külön személyiség – magyarázza beszélgetőtársam – és mindenkinek az erősségére kell alapozni a munkát. Olyan közösséget kell teremteni egy vezetőnek, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából. No, ez az a fíling, amit már a folyosón lehet érezni, aki belép az épületbe.
Az Egererdő Zrt. 75 ezer hektáros területéből 11 ezer hektár tartozik a Mátrafüredi Erdészethez. Mivel ez a terület turisztikailag igen kedvelt és látogatott, ezért kiemelt az erdészet közjóléti szerepe. Működési területén négy felújított turistaház, valamint erdészházak, vadászkunyhók is vannak.
A Mátrafüredi Erdészet különleges és egyedi helyzetben van azáltal, hogy az erdészeti oktatás és az erdészeti kutatás egy – egy bázisa Mátrafüreden található.
Feltétlen beszélnünk kell Anna lányáról, akivel kb. tízéves korában készítettem egy riportot a Kisvasutak Napján. Sokan a szívükbe zárták, amikor elmondta, hogy a szüleitől, nagyszüleitől kapott zsebpénzével Gyöngyi gőzöst támogatja. Azóta már nagylány lett, aki mélyen hisz az emberi kapcsolatokban. Közösségben gondolkodó, adni akaró és tudó személyiség, aki szabad idejében Vöröskeresztes aktivistaként is dolgozik. Mindenképpen olyan pályát szeretne választani, ahol az emberek lelkével tud majd foglalkozni.
Rostás Gabi
Szolgálatra kész
2010 óta dolgozom az EGERERDŐ Zrt.-nél, jelenleg kommunikációs és közjóléti vezetőként. Erdőmérnökként Sopronban végeztem, majd egy rövid időt az erdészeti hatóságnál dolgoztam, de már 10 éve az erdőgazdaság kötelékében szolgálom a magyar erdőket.
A gazdaság központjában kezdőként az erdőműveléssel, a fiatal erdők nevelésével foglalkoztam, majd gyermekem születése után erdészeti kommunikációval összefüggő feladatokat kaptam.
Munkámmal fő célom, hogy megoszthassam az emberekkel az erdő és a természet szeretetét. Fontosnak tartom, hogy minél szélesebb körben megismerhessék a civilek az erdészek munkáját, az erdőben zajló folyamatokat, a természet szépségét és emellett olyan erdei programokon vehessenek részt, mely az egész család számára élményt nyújt.
Egyszerű emberek gyermekeként láttam meg a napvilágot Bogácson, ahol azóta is élek, és otthonomnak tekintek. Szüleim dolgos kezükkel teremtették meg a mindennapi betevő falatot. Hamar megtanultam, mi az a kapa, mit jelent vetni és aratni. A munka szeretete mellett azt is jól a fejembe véstem, hogy minden emberi igyekezet ellenére a mindenható Jóisten mondja ki a végső szót, aki egyik évben ad, a másik évben elvesz!
Már fiatalon szívembe zártam az erdőket, réteket, ha tehettem nem a házban töltöttem az időt, hanem segítettem szüleimnek a konyhában, a jószágok körül, a kertben, a szőlőben, fát gyűjteni az erdőn, szóval mindenben, amire egy falusi portán egy fiatal lány képes volt.
A természettel való kapcsolatom, életem szerves része volt, de az egész család orvosnak szánt. Ám, amikor 16 évesen megismerkedtem szívem párjával, ezek a célok gyökeresen megváltoztak. Már akkor gyakorló erdész volt, aki vitt magával az erdőbe, amikor csak tudott. Mikor pályaválasztás előtt álltam, nem volt kérdés, hogy erdőmérnöknek jelentkezem-e Sopronba?
A soproni diákévek minden szépségére és megpróbáltatására is örömmel tekintek vissza, hiszen itt egy nagy közösség részévé váltam, az erdészek nagy családjának tagja lettem. Hálás vagyok ezért, hogy bárhová is vigyen utam az országban, mindenhol van egy ismerős, barát, akivel összeköt az erdő szeretete. Bár az egyetemi éveim alatt nem voltam lelkes selmeci hagyományőrző, de a mai napig megdobogtatják szívem a selmeci és soproni diáktörténetek és nóták.
Életemben fő célom a családi harmónia megteremtése, így első- sorban édesanya, feleség vagyok, aki süt, főz, mesét olvas, és a családi tűzhely melegét őrizve szeret. A magánéletem másik fontos szelete a hagyományőrzés és az alkotás. Már egész pici koromtól dalolom a bogácsi népdalokat, több hagyományőrző csoport tagja voltam, mostanság pedig bútorfestést tanulok és közben férjemből főállású kosárfonó lett. Családommal 2015-ben elindítottuk a Viola Alkotóműhelyt és Népi Játszóházat, mely már több ezer gyermek lelkét örvendeztette meg az alkotás örömével. Mindemellett a falu közösségét építem, és vallom: „Bár mindenhol jó, de legjobb otthon!”.
Természetesen munkahelyemen sem tudok ezektől a céloktól teljesen elkülönülni, így a munkatársaimmal való jó kapcsolat és kommunikáció, illetve a csapatban való együttműködés, a fiatalok lelkesítése is nagyon fontos számomra, hogy a munkahelyen is családias közösség alakulhasson ki.
Munkakörömből eredően az EGERERDŐ Zrt. rendezvényeinek szervezőjeként, népszerű programokat szervezek, köztük az erdészeti nyílt napokat, vándortábort, vagy a kisvasutas rendezvényeket. Emellett pedig személyesen, illetve a sajtón keresztül viszem jó hírét az erdészeknek, hogy a gyerekek és a felnőttek is minél pontosabb, hitelesebb információkat kaphassanak rólunk, erdészekről és tevékenységünkről.
A fiatalok motiválása mellett a nyugdíjba vonult kollégák történeteit is figyelmesen hallgatom, éppúgy, ahogyan nagyapám szavait lestem, mikor mesélt nekem. Az Országos Erdészeti Egyesület tagjaként nagyon örülök, mikor idős kollégákkal találkozhatok, akik fiatalos lendülettel mesélik el megsárgult élményeiket.
A természetet és annak folyamatait mai napig csodálom. Járom az erdőt, gondozom a kertemet, méheinket és tanulok, tanulok és tanulok. Mindenhol és minden nappal, valami mást.
Mosolyogj! Fiatalon tart! – írja a mondás. Engem a nevem kötelez, hogy legyek mindig vidám, másoknak is csak ezt tanácsolom! Bár, az életutunk olykor göröngyös, minden helyzetben és emberben meg kell találnunk a jót! Legyünk figyelmesek és a világ sok negatívuma mellett koncentráljunk a szerethetőre, ettől lesz boldogabb a Te életed is!
Vigh Ilona
Hűség az elődökhöz
Nagy Károly névvel én már családunk ötödik generációs tagja vagyok, ugyanis ez a név apáról fiúra száll. Nemcsak a nevünk, de a hivatásunk is, sőt a hobbink is szinte azonos.
Édesapámtól tudom, hogy az üknagyapám az Észak-Mátrában, a Károlyi birtokon szolgált, mint erdész-vadász. Dédnagyapám ugyanezt a tevékenységet végezte a Károlyi családnál, majd az államosítás után a Nemzeti Közművelődési Alapítványnál folytatta. Nagyapám pályafutása kezdetén Mátraballán tevékenykedett. Egyik akkori sikeres munkájának eredménye, egy erdőrészlet, a mai napig „Nagykarcsi” vágásként él a köznyelvben. Többféle területen is bizonyította rátermettségét, végül az Egri Erdőgazdaság központjából ment nyugdíjba.
Apai nagymamám a Parádfürdői Erdészetnél dolgozott könyvelőként. Édesapám valósággal beleszületett az erdőbe. Mátraballától 4 km-re található Balla -völgyi erdészházban éltek. Gyermekkora vadregényes volt, petróleumlámpa mellett hallgatta a vidám erdészeti, vadászati történeteket. Korán megismerte az erdei világot, édesapja ahová lehetett, mindig magával vitte, hol gyalogosan, hol lovas fogattal. A szülői iránymutatás mellett a neves szakemberek magyarázata is segítette elhatározását, követi a családi hagyományt, erdész-vadász lesz. Ettől kezdve egyenes út vezetett a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karára. Munkáját egészen nyugdíjba vonulásáig a jelenlegi Egererdő Zrt-nél látta el.
Pályafutása alatt különféle feladatokat, beosztásokat kapva, igyekezett azoknak a legeredményesebben megfelelni. A sport meghatározó volt életükben. Nagyapámat kiváló focistaként ismerték, és énektudása is kimagasló volt. Édesapám focizott és versenyszerűen röplabdázott. Mindketten jeleskedtek a lövészversenyeken.
A sorban az ötödik Nagy Károlyként jómagam is hamar belekóstolhattam az erdészet, a vadászat rejtelmeibe. Szüleim támogatták ez irányú érdeklődésemet. Ennek ellenére nem egy szakmába vágó középiskolában, hanem az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban végeztem. Az erdő- és vadgazdálkodás, a természetvédelem szorosan vett hármasából a környezetvédelemmel és a vadgazdálkodással kerültem kapcsolatba. Mindkettőből felsőfokú végzettséggel rendelkezem. A gödöllői Szent István Egyetemen okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök képesítést szereztem. Több kiváló oktató tanított, bővítette addig megszerzett tudásomat, gyakorlati tapasztalatomat.
Az első munkahelyemen 2006-tól az Egererdő Zrt. verpeléti-vadaskertjében vadaskert kezelőként alkalmaztak. A vadászat etikáját elméletben jól tudhatja az ember, de az igazi vadászmesterséget a sok tapasztalat és a rengeteg ráfordított idő hozta meg számomra. Munkatársaim, a vendég- és bérvadászok között is kiváló vadászokat ismertem meg, akik bővítették látókörömet.
Szerencsés voltam, hogy ilyen előzmények után kerültem az erdészet központjába vadászati előadónak. Munkaköröm sokrétű. A Társaság üzemi vadászterületén a vadgazdálkodás, a vadászat egész embert kíván. A napi irodai munka rengeteg adminisztrációt igényel. A személyes kapcsolattartás nélkülözhetetlen része tevékenységemnek: a vadászati, az erdészeti, az állategészségügyi, a természetvédelmi hatósággal, a rendőrséggel, más vadászatra jogosultakkal mindennapos a kapcsolatom. A terepi munkára sokszor csak hétvégén jut időm.
Minden évben megrendezésre kerülő erdészverseny egyik versenyszáma a vadászattal kapcsolatos. Rendezünk erdész-vadász lövészversenyt is. Egerben és Mátrafüreden úgynevezett „Erdészeti Nyílt Nap” enged betekintést az erdészet minden ágába, így a vadászatéba is.
Minden évben az Egererdő Zrt. is képviselteti magát a FEHOVA nemzetközi vadászati kiállításon. Népszerű októberben a hagyományos gím trófeaszemle is.
Munkámmal egyeztetve országos- és megyei vadászati szervezetnek is tagja vagyok, úgymint az Országos Erdészeti Egyesület Vadgazdálkodási Szakosztályának. Indulása óta az Erdei Szalonka Monitoring Program Heves megyei koordinátori feladatot látom el. Jelenleg a Mátrai EFAG Bérkilövő Vadásztársaság titkári tisztét töltöm be.
Szabadidőmben legszívesebben a Mátrában és a Bükkben vadászom. Vadászszerencsém még aranysakállal nem hozott össze. Sajnos, egyes területeken jelentős károkat okoz a vadállományban. A trófeák közül a rendellenes formájú a kedvencem. Széchenyi Zsigmond írja az Ünnepnapok című könyvében, hogy a legtöbbre, a legértékesebbre, mégsem a legkülönbet tartjuk, hanem többnyire azt, amelyikért a legnagyobb árat, a legtöbb fáradozást, a legnagyobb kockázatot fizettük. Ettől szebben nehezen lehetne megfogalmazni a vadászat lényegét.
A vadászember leghűségesebb társa szerintem egy jól nevelt vadászkutya. Aki csak teheti, mindig alkalmas vadászebbel járja a területét. A mai felgyorsult technikai fejlődés újabb és újabb fegyverek megjelenését teszi lehetővé a piacon. Én szeretek összeszokni a fegyverrel. Régi szabály: „a cső lő, de az agy talál”. A fő célom, amit mindig szem előtt tartok: a vad szenvedés nélküli elejtése. Nyugodtan elmondhatom, hogy nálam – ha lehet így fogalmazni – „kiveri a biztosítékot” a nem megfelelő vagy akár életveszélyes fegyverkezelés, ha valaki átlépi a terítéken fekvő vadat, lábbal mozgatva nézegeti az elejtett vadat, vagy éppen egy vadat okol, szidalmaz azért, mert nem sikerült puskavégre hozni, pedig csak a vad volt sokkal ügyesebb, aki az életét mentette.
A vadászat mellett nagy szenvedélyem a sportlövészet. Ez egyrészt hivatásom része is, illetve itt is nyomon követhető a családi háttér. Most van alakulóban egy jó kis csapat, így részt vehetünk a nagy múltú erdőgazdaságok közötti versenysorozatban, amin csapatban és egyéniben is szeretném növelni az Egererdő hírnevét. Ezen kívül asztalitenisz a kedvencem, illetve amatőr rallyban is próbálok részt venni, de sajnos ezt csak nagyon ritkán tehetem meg.
Mindezt csak egy megértő társ mellett lehet megélni. Feleségem – Magda Szilvia – közel áll a természethez, végzettsége szerint okleveles kertészmérnök és tanári diplomával is rendelkezik.
A szakmához közel az Északi Agrárszakképzési Centrum, mátrafüredi Mátra Erdészeti Technikumban tanítja a jövő nemzedékét. A „Pezsgő Dekor” vállalkozás égisze alatt munkatársával – Melo Szilviával együtt – sikeresen tevékenykednek esküvők, családi/vállalati ünnepségek, falunapok méltó színvonalú kivitelezésében. Kreativitását mutatja a különféle kézműves alkotása: díszcsokrok, dísztálak, amiket virágokból, levelekből, termésekből készít családtagok, barátok, ismerősök nagy örömére. Kislányunk Noémi most öt éves, szívesen jár velünk a természetbe, figyeli az erdő minden rezzenését. Bízunk benne, hogy ő is megtalálja a szépséget az erdőben, a vadászatban.
Továbbra is célom a vadgazdálkodás, a vadászat és a magyar vadállomány jó hírnevének növelése. Legyen szoros a kapocs az erdő- és vadgazdálkodás és a természetvédelem között. A vadászattal kapcsolatos előítéleteket igyekszem eloszlatni. Fontos, hogy minél több ember ismerje meg a vadászat szépségét. Nekünk és a jövő nemzedékének jobban meg kell becsülni a körülöttünk lévő élő természetet, legyen szó akár állatokról, akár növényekről. Ez évben, 2021-ben Magyarországon megrendezésre kerülő Vadászati és Természeti Világkiállítás mottója is ezt fejezi ki: „Egy a Természettel”.
Végezetül Reisenthal német vadászíró néhány sora legyen mindannyiunk számára követendő:
„Az legyen a vadász nemes törekvése,
Hogy a vadat óvja, kímélje és védje.
Vadásszék, mint a törvény és szokás kívánja,
S teremtményeiben a teremtőt áldja…”
ifj. Nagy Károly
Gyenes István többgenerációs erdőmérnök
A családi legendárium úgy őrzi, hogy a család Bozsik oldali ága még benepusztai születésű volt. A több generációs erdész családban a dédnagypapa Gyöngyös Város erdésze volt, egészen Gyöngyöstől Kékestetőig. A nagypapa szintén a város erdésze volt a ’40-es években és a szépséges Szt. Anna-tónál lévő Szálasi erdészházban éltek. A nagypapa korai halála miatt édesapját a Bozsik család fiú tagjai nevelték fel, megszerettetve vele az erdőt, az erdő vadjait, így nem is volt más választása, mint a Soproni Erdészeti Egyetem, ahol 1968-ban végzett. Szerelmese volt a vitorlázó és a motoros repülésnek, de pilóta karrierjének hamar véget vetett a szülői féltés. 1972-től a Verpeléti Erdészetet vezette, ebbe az erdész miliőbe született 1973-ban Gyenes István, akit erdész szokás szerint az erdészek, erdészeti munkások saját gyerekükként kezeltek, óvoda helyett az erdőn ismerkedett egészen közelről a természettel, annak növényeivel, állataival, az erdészek munkájával, így nem volt kérdés, hogy ő is a Soproni Erdészeti Egyetemen végzett.
1996-tól, gyakornokként, az erdőgazdaság Gyöngyössolymosi Erdészeténél kezdte erdész pályafutását, és szolgálati lakásként a nagypapa egykori lakását kapta meg a Szt. Anna-tónál, majd kilenc hónap katonai szolgálat után műszaki vezetőként dolgozott (fakitermelés, fakereskedelem, vadászat) hét éven át, mikor is a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészete műszaki vezetőt keresve állást kínált Istvánnak, amit el is fogadott, és tizenegy évet töltött a parkerdőnél, ahol szakmailag sokat fejlődött: gazdálkodási módszerek, vállalati irányítási rendszer, valamint a korszerű erdőgazdálkodási szemléletből is tapasztalatokat szerzett, de a magánerdő gazdálkodásban is szakirányító volt, a galgamácsai vadászterületnek pedig a szakmai vezetője. Gimnazista korában az MHSZ-ben koronglövő volt, így a Gödöllői Erdészet koronglövész csapatának tagjaként többször nyertek erdőgazdaságok közötti bajnokságokat.
2015-ben az Egererdő Zrt. vezetése felajánlotta a Felsőtárkányi Erdészet vezetését, amire szívesen igent mondott. Megszerette a Bükk vadregényességét, kopár köveit, nehéz terepviszonyait. A Bükkben is nagy hangsúlyt kap a közjóléti funkció, mivel egyre többen keresik a természettel való kapcsolatot, amitől régen elszakadtunk, aminek a hiányát érzik az emberek, és egyre többen vissza is térnek az erdőkbe, a természet adta békét, harmóniát keresve. A Felsőtárkányi Erdészet a BNP területén fekszik, ezért szoros az együttműködés és az erdőgazdálkodást is ennek megfelelően végzik.
Három fiának tovább adta azt a nevelést, amit a saját családjától kapott. Őseink szellemi kincseivel, ha okosan sáfárkodunk, generációk számára teremthetünk maradandó, mindenkorra érvényes értékeket, amelyek boldogabbá, teljesebbé teszik az életet. A legnagyobb fiú, Ágoston, a folytonosságot követve, az erdész pályát választotta, és sikeresen felvételizett a Soproni Erdészeti Egyetemre. Levente és Ábel szintén sok időt tölt a természetben, gyerekkoruk óta részt vesznek édesapjukkal, nagyapjukkal vadászatokon, és mind a három fiú folytatja az apai örökséget, a koronglövészetet. Ábel a Mátra-Hegyi Sportlövő Egyesület tagjaként olimpiai trapp számban versenyez, edzője, Hegyi Norbert, a klub vezetője.
Felesége, Barna Mariann, az ügyvédi karrierjét úgymond „feláldozta” a művészet oltárán. Volt szerencsém több kiállítását is megszervezni, így a szélesebb közönség is megismerhette sokoldalú művészetét. Üvegfestményei harmonikus színvilága, témaválasztása megidézi az általa készített alkotásokból áradó szépséget, szeretetet. Művészi sokoldalúságát mutatják be Provance-i hangulatot idéző akvarelljei, pasztell képein a lágyan egymásra mosódó színfoltok az átmenet hangulatát idézik a grafika és a festészet között.
A képzőművészet területén bármihez nyúl, mindent siker koronáz. Molnár Tündével közösen álmodták meg a TündériennArt alkotóműhelyüket, ahol sok-sok ötletüket együtt gondolják ki, és valósítják meg. Természet, művészet: egy tőről erednek, isteni eredetűek, felülemelkednek a hétköznapokon, olyan magasságokba, ahol béke és harmónia van, ahol jó elidőzni.
Rostás Gabi