Helytörténet

Benepusztától Mátrafüredig
(Településtörténet)

A magyar földrajzi nevek korai csoportját alkotják azok a helynevek, amelyek személynév eredetűek. Többségük a XIII. század előtt keletkezett. Ilyen típusú neve van Benének.
Kialakulása az Árpád-korra tehető, mert az okleveles gyakorlat elterjedésével feltűnik a forrásokban. A település első okleveles előfordulása 1299, ahol Bene néven szerepel.
Benének nagy határai voltak (3384 kat.hold terjedelmű erdőbirtok): északon elérte a Mátrabércet, délen Abasárt, a Sár-hegyet, nyugaton a Hidas-völgyön át egészen a Csór-hegyig.
A benei vár megépülése (1275-1301) az Aba-nemzetség Csobánka ágának megerősödésének köszönhető. Birtokközpont, földesúri székhely volt, döntő befolyást gyakorolva a környék életére a XIII. század végén, XIV. század elején.
A település a vár alatt, a ma Kőporoslaposának nevezett helyen jött létre. 1301-ben 13 vízimalom működött a bővízű Bene-patak mentén. Nem volt az országban olyan virágzó ipar- élet, mint amilyet a benei malomszer utcáin lehetett látni 1301-ben, Bene külvárosában, a mai Mátrafüreden.
A Csobánkák az Árpád-ház kihalása után Csák Máté familiárisaként szemben álltak Károly Róberttel, így elvesztik birtokaikkal együtt a benei várat is. Ezeket a javakat királyi adományként, Szécsényi Tamás, erdélyi vajda kapja meg. A Szécsényiek birtokolják a várat a XIV. században. 1424-ben Zsigmond király pénzhamisítás miatt elkobozza a Szécsényiek Salgai ágának birtokait, köztük Benét is. 1424-ben Berzeviczy Pohárnok István az utolsó benei várnagy. 1497-ben egy oklevél az elhagyott vár helyét említi.
A vár pusztulása után is virágzott bene a benei csapók és molnárok által. Az 1400-as években a gyöngyösi molnárok szabályozták a Bene-patak vizét, és Benepuszta valóságos iparteleppé fejlődött, húsznál is több vízimalom működött. Benepuszta fontosságára utal, hogy az 1500-as években 24 kőmalom épült a gerendavázas vízimalmok helyére.
A molnárok Szent János tiszteletére (1767) kápolnát, az ott őrlető alföldiek részére pedig fogadót építettek. Gyöngyös birtoklásának kérdése Benére nézve 1726-ik évben Pesten, Grassalkovics elnöklete alatt, december 8-án tartott „neo acquistica” bizottság megállapításával fejeztetett be. A város 1000 forintot fizetett Bene végleges birtoklásáért.
Benepuszta a későbbiekben is a mátraaljai molnárság legszámottevőbb településének számított. Az 1857. évi telekkönyv szerint 17 kalló és 26 vízimalom zakatolt Benén.
Az 1848-as szabadságharc leverése után a Mátra rengetegei megteltek bujdosókkal, akik a Benei csárdába jártak mulatni.
Mivel a vízimalmok a lakott helyektől távoli völgyekben voltak, számos betyárhistória őrződött meg a molnárok körében, a Mátrában Vidróczky Marci és Szalonna Jóska alakja köré fonódó történetekkel. A XIX. század közepét idéző folklóranyag arról vall, hogy a Mátra rengetegeiben rejtőzködő betyárok tanyát ütöttek a magányos malmokban, ott osztoztak a zsákmányon. Ezek a történetek is elmaradhatatlan témái voltak a malombeli beszélgetéseknek, időtöltésnek, számos más mondával együtt, amit egykor megélhettek a mátraaljai vízimalmok és molnárai.
1886-ban Hanák Kolos gyöngyösi ügyvéd megalakította a Mátra Egyesületet. Menedékházakat, kilátókat építtetett, forrásokat foglaltak a völgyekben. A XIX. század végén a benei posztóverést tönkretette a gyáripar, ezért a malmokat nyaralókká alakították. Ekkor kapta Benepuszta Ótátrafüred mintájára a Mátrafüred nevet és 1929-ben már igazi nyaralótelep, 159 állandó lakossal. Ekkor jelent meg Pásztor József, a Mátra című, mind a mai napig az egyik leghitelesebb útikönyv, amely részletes leírást ad a Mátra turistaútjairól és látnivalóiról. 1930-ban vendéglő, strand, bérelhető villák várták a nyaralókat. Az 1949-es államosítás után a 10 egykori szállóban SZOT üdültetés folyt, ezáltal országos ismertségre tett szert Mátrafüred.
Benepuszta megszünt váralja, kalló- és malomszer lenni, de megmaradt Benének páratlan kincse: pompás levegője.

Rostás Gabi

Turisztikatörténet

Hanák Kolos, gyöngyösi ügyvéd felbecsülhetetlen érdeme a Mátra turisztikai értékeinek felismerése.

1887. május 15-én a gyöngyösi városháza dísztermében megalapították a Magyarországi Kárpát Egyesület Mátra Osztályát a Mátra Múzeummal együtt, amely elindította a Mátra idegenforgalmát. 1891. szeptember 29-én megalakult a Magyar Turista Egyesület (MTE), a Mátra Osztály feloszlatta magát, és 1891. december 27-én az MTE Mátra Egylete néven újjáalakult, melynek elnöke továbbra is Hanák Kolos maradt. Már ekkor felismerte, hogy a legtöbb figyelmet a propagandára és a mátrai idegenforgalom tárgyi feltételeinek megalapozására kell fordítani, s e táj szépségeit közkincsé kell tenni.

1886-ban megépíttette a Vármegyével a Gyöngyös – Bene – Parád közötti törvényhatósági utat, amellyel szó szerint „utat” nyitott a turizmus felé. Kezdeményezésére tőkés vállalkozók megalapították a Benei Villaépítő Rt-t magánvillák építésére, turizmus céljára. 1914-ig huszonkilenc egyéni és tíz ikervilla épült.

A gyöngyösi vasútállomástól hintófogatot járatott Benére az 1889-ben megnyitott Benevár Vendégfogadóig. Az oda-vissza út 6 koronába került. 1897. április 2-án ő indítja el az első Deák–Wolf Utazási Társaság omnibusz járatát Gyöngyösről, a Szent Bertalan templomtól, amely a füredi templomig vitte utasait. A heti háromszori járattal a „restek” kirándulócsoportja is eljuthatott Benére. Igen olcsó közlekedés volt a laposkocsi, ahol egy szalmaülésen 10-15-en is elfértek. Személyenként 30 fillérbe került, és fél óra alatt felért Mátrafüredre.

1892-ben nyílt meg a Mátra Egylet hidegvízű uszodája, melyről egy 1909-es útikönyv így számolt be: „Mátrafürednek egy 100 m²–es uszodája van, amely 17-24◦C fokos vízzel rendelkezik.” A benei fürdő 1000 Ft költséggel épült meg, ugyanekkor még az erdészháznál egy kádfürdő is üzemelt.

A fürdő és a szép miliő idevonzotta az első igazi nyaralóbérlőt: Pálffy Györgyöt, a Nemzeti Színház tagját, aki kibérelte Krassay Félix nyaralóját.

Bővült a szolgáltatások köre is. 1895. május 16-án megnyílt a posta idényjelleggel. Állandó postát csak 1939-től kapott a fürdőtelep.

Bene fellendülését nagyban segítette a Mátrai Kisvasút megépítése. 1921-ben létesült a Gyöngyös – Benei Vasút Rt, amely Gyöngyös és a fürdőtelep közötti vasúti forgalom létesítésére alakult 4 millió korona alaptőkével.

1926. május 1-jén a Mátra Vasút a kirándulók és üdülők tömegét szállította Benére. 1925-ben, mintegy 14000 utast szállított. Menetrendszerű járatairól és a fürdőhelyről már nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is tudomást szereztek. 1891-es kimutatásokban már azt olvashatjuk, hogy 1890-ben négy talján (olasz), 1891-ben négy francia, két talján, tizenöt német, hat lengyel, két orosz, Oláhországból pedig két turista fordult meg Benén.

Hanák Kolos elvitathatatlan érdeme a turizmus feltételeinek megteremtése. Források foglalása, turistautak kijelölése, menedékházak, kilátók építése fűződik a nevéhez. Az első mátrai kilátót 1888-ban a Nagy-Lapát-tetőn (593 m) építtette fel, melyet tiszteletére Hanák-kilátónak neveztek el. A Muzsla-hegyen (485 m) 1894-ben megépült a Muzsla-kilátó, a Dobogó-hegyen pedig 1900-ban a Kozmáry-kilátó (379 m). A Mátra első turistaútját 1888-ban jelölték ki, amely Mátrafüredről a szépséges Kalló-völgyön át vezet Mátraházára (Széky-út). A Mátra első menedékházát 1887-ben a Gyökeres-forrásnál építik meg. Ezt a nyitott tornácos menedékházat nevezték Nékám-szállásnak, melyet Nékám Ede gyöngyösi rendőrkapitány építtetett rabokkal, ugyanitt 1927-ben egy szobrot (ivásra kínálja a kulacsot a szomjas, fáradt vándornak) is állítottak az „ismeretlen turistának”, amely Sződy Szilárd alkotása. 1929-ben megjelenik Pásztor József A Mátra című – mindmáig az egyik leghitelesebb – útikönyve, amely részletes leírást ad a Mátra turistaútjairól, látnivalóiról.

Ennek a lendületes fejlődésnek köszönhetően a települést 1935-ben hivatalosan is üdülőhellyé nyilvánították a 8582/1935. M.E.I. számú határozattal.

Rostás Gabi

Egy legenda újjászületése…

Az Avar szálló története a kezdetektől napjainkig

Az Országos Szövetkezeti Központ (SZÖVOSZ) kezdeményezése volt, hogy épüljön egy szálloda a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ működési területén. A választás Mátrafüredre esett, amit a szövetkezet akkori elnöke, Csernyánszky Tamás és a vezetőség elfogadott.

A feladat nem kis kihívást jelentett, mert a szövetkezet vendéglátóipari tevékenységében szállodai feladatok végzése addig nem szerepelt. Ennél is nagyobb gondot jelentett a majdani szálloda vízigényének biztosítása. Ehhez a mátrai víztározóknak fejlesztési alapot kellet befizetni.

Az Avar Szálló tervezésére a Szövetkezeti Tervező Iroda kapott megbízást. A tervezést Kovách István építészmérnök és Tóth Lajos belső tervező kezdte meg, a kivitelezést a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat vállalta. 1974. január 3-át írtak, amikor megkezdődtek a munkálatok. Amikor végleg kirajzolódtak a körvonalak, és lassan megvalósulni látszott az álom, hogy megépül a Mátra első szállodája, már 1976-ot írtak.

Ha az érdeklődő akkoriban vetődött az építkezés felé, nagy nyüzsgést talált. Naponta több mint száz ember igyekezett azon, hogy a nyitás napjára minden a helyén legyen. Így a szálloda szinte naponta változott, szépült, formálódott új köntöse. Az épülő szálló beruházási költségei mintegy 80-90 millió forintot tettek ki.

A lakóemeletek elkészültek. Négy emeleten 94 kétágyas, fürdőszobás, erkélyes szoba és egy apartman várta a vendégeket. A legfelső, ötödik emeleten 20 szoba szerényebb kivitelben készült a Mátra vándorainak, a turistáknak. A szobák egyszerű berendezésűek voltak, és az értük fizetendő ár is az ő zsebükhöz volt méretezve.
A hatalmas, világos étterem és a hozzá kapcsolódó különterem az igényes közönség rendelkezésére állt, ahol esténként a vendégek szórakoztatására cigányzenekar játszott.
Napközben a szálloda vendégei beszélgetni, TV-t nézni, kávét inni, a részükre fenntartott reprezentatív Drinkbár helyiségben tudtak. A nagyobb területű eszpresszó mindenki részére nyitva állt. Éjjel – ugyanez a helyiség – kellemes hangulatvilágítással és bárzenekarral, mint éjszakai bár szerepelt.
A turisták részére egy Bisztró szolgált. Itt rövid idő alatt kaphatott a vendég frissensülteket, salátákat, üdítőitalokat, hogy jóllakva nekivághasson a Mátra csodálatos útjainak.

Gondoltak arra is, ha az időjárás nem kedvező, a vendégek kellemes időtöltést találjanak a szállodában: fedett uszoda, napozó terasz, télen szolárium. Az eredeti finn szaunákat a vendégek minden nap igénybe vehették. Akiknek még ez sem volt elég, azok szakképzett vezető edző mellett használhatták a kondíciótermet, ahol szobaevező, szobakerékpár, bordásfal és masszírozó gép várta a Kedves Vendégeket!
Az üzemeltető – GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ – azon volt, hogy ezek a szolgáltatások mindig a vendégek rendelkezésére álljanak.

 „A Mátra közepén az Avarban, nem jövök én sosem zavarba…”- kezdetű dallal nyílt meg 1976. április 3-án a legendás Avar szálló, melynek nevére pályázatot írtak ki. Több ötlet közül választották ki az Avar nevet, de a javaslatok között szerepelt a Mocsár elnevezés is.

A szálló rövid időn belül országos hírű lett, mert a népszerű és látogatott Mátra első szállodája volt, mert neves zenészek szórakoztatták a vendégeket, mint Beampter Bubi – akkoriban Magyarország legjobb dzsesszdobosa -, Vadas Zsuzsa énekesnő. Sikk volt felugrani a Mátrába, az Avarba.

Ennek a szállodának lelke volt, megszemélyesült, még azok számára is, akik soha nem tértek be, csak messziről csodálták. Anekdoták, dalszövegek íródtak „Róla”, történeti esemény helyszíne volt: itt alakult meg a neves régészekből álló Castrum Bene társaság – a Benevár romjain a ’80-as években végzett ásatások után -, akik húszévenként üléseznek a szállóban. Itt mindenki otthonosan jól érezte magát: a vendégek, a személyzet, még a környék macskái is…

Mára már avíttnak, mosolyt fakasztónak tűnnek az egykoron színvonalasnak számító szolgáltatások a szobaevezővel, bordásfallal, de az akkori vendégek jól érezték itt magukat, amire Facebook bejegyzéseik is utalnak: Szívesen emlékezünk rá, mint utolsó vendégek. … Szép időszak volt, amikor oda jártunk pihenni. Megyünk, amint elkészül! …

Azonban – közel negyven év alatt – a szálló el/megkopott, már a múlt század igényeit sem tudta kielégíteni, és arra a szomorú sorsra jutott, hogy ELADÓ!
Az évek során több érdeklődő befektető is akadt, különböző funkciókkal: idősotthon, munkásszálló, de mindez csupán az érdeklődés szintjén maradt. Már lemondtak róla az egykori vendégek, az itt lakók, az Avar rajongók, amikor híre ment, hogy a szálló ELKELT!

Az új tulajdonosnak – Darvas Zoltánnak – ezzel egy régi álma, vágya valósult meg, mert vízparti szállodái mellett a Mátrában is szeretett volna egy hotelt a hegyvidék adta szép természeti környezet és a kellemes klimatikus viszonyok miatt. Üzleti megfontolásból megtartotta a szálloda nevét, így a legenda újjászülethet.

A szálloda megvásárlása utáni hónapok az épület építészeti és belső építészeti tervezésével teltek. Elsődleges szempont volt egy olyan épületet létrehozni, ami – figyelembe véve a meglévő adottságokat – megfelel a XXI. század modern elvárásainak, mégis megőrizve azt a retro érzést, ami olyan vonzóvá és szerethetővé tette ezt a szállót. Az új szerkezeti hozzáépítéssel a nyugati szárnyban épült a wellness, a keleti szárnyban pedig a konferencia terem.

A négycsillagos, a XXI. század igényeit kielégítő wellness-konferencia hotel 98 szobával rendelkezik. 5 féle szobatípus került kialakításra:

1., 3. és a 4. emeleten összesen 72 db. szuperior, a 2. emeleten 8 db. de luxe, egy légterű és 8 db.junior, két légterű lakosztály (háló+nappali).

Az 5. emeleten került kialakításra 8 prémium lakosztály, nagy terasszal, hidromasszázs fürdőkáddal, élményzuhannyal, mesés panorámával a Központi-Mátrára és 2 VIP szoba található még itt, szintén fürdőkádas, élményzuhannyal, panorámás szaunával, két légtérrel (háló, nappali). A két nagy konferenciaterem 260 m², melyek még további 5 szekcióra bonthatók. Előcsarnoka tágas, alkalmas az előadások közötti szünetekben beszélgetésre, kávézásra.           

A Mátra hangulatát idézik a konferenciatermek elnevezései: bükk, tölgy, juhar terem.     A technikai eszközök érintő panelről vezérelhetők, a világítás beállítható a konferencia témájához. Különlegessége az az oldott hangulatot ébresztő berendezés, színösszeállítás, amitől kellemessé válik még egy fárasztó témájú konferencia is. Más egyedisége is van: gondolva egy esetleges autó bemutatóra, közvetlenül a 24-es útról a konferenciaterem közepére gurulhat az autó, anélkül, hogy falat, vagy ablakot kellene bontani és – úgymond – testközelből lehet fotózni, szemlélni. Ez mellett van még egy 21 fős előadóterem is, amit sokféle tartalommal lehet megtölteni.

A wellness részlegben két szinten fitness terem található, sószobák, masszázs helyiségek, pihenőtér, szanárium, amely a szaunánál alacsonyabb, 60 fokos, színterápiás infra szauna, gőzkabin, jégkút szaunázás után, tepidárium (melegpad), eredeti finn szauna, kilátással. A wellness része még a jakuzzi, sodrófolyosó, élménymedence masszázs elemekkel, gyermekmedence.

A földszinten szórakoztató központ várja a vendégeket: 2 bowling pálya, bárpult, beépített fény- és hangtechnika. Gyerekek részére játszószoba és természetesen étterem, kávézó is kiszolgálja a vendégeket.

Külön fejezetet érdemel az a dizájn, amely letisztult formájával, színeivel tökéletesen összhangba hozza az épített és a természeti környezetet. A tapéták, szőnyegek mind egyedi tervezésűek, tökéletesen harmonizálnak a 4 évszakos Mátra színvilágával. Felfedezhetjük a Mátra növényvilágát is egy tapétán, szőnyeg motívumon, de a legeredetibb a szobaszám mohaágyban elhelyezve.

Az Avar Hotel**** megnyitása Mátrafüred újbóli felvirágzása is, hiszen a szálló hírnevet, rangot jelent az üdülőhelynek, és ezzel Mátrafüred is csatlakozhat a Mátrát átívelő négycsillagos szállodafüzérhez, melynek első láncszeme a hotel.

Rostás Gabi

Érdekességek a ’30-as évekből

(Korabeli helyesírással)

Gyöngyöstől északra, minden égtáj felől tölgy-és fenyőerdőkkel borított, hegyekkel védett zárt platón fekvő, erős fejlődés alatt álló klimatikus gyógyhely, és igen látogatott kirándulóhely. 350-400 méterre fekszik a tenger szintje felett, világítása villany, vízellátása egészséges kutakból történik, éghajlata igen kellemes, nyáron sem túlságosan meleg és télen sem nagyon zord.

Közlekedés

Vasúton Gyöngyösig, kisvasúttal egész Mátrafüredig.

Autóbusz: MÁVAUT-közlekedés Budapestről, vasútállomástól autó, vagy autóbusszal elérhető.

Lakás és ellátás

Szálloda: városi vendéglő és szálloda tíz szobával, nyilvános étteremmel.

Penziók: Ivanics-penzió tizenhat szobával, Pogány-penzió tizennégy, Vetter-penzió hat, Barnabás „Kilátó”-penzió hat, Baroki-penzió hat, Kassai-Schaár-penzió tíz, Kozmári-penzió öt, Mészáros-penzió huszonöt, Szivos-penzió hét, Kunetz-penzió tizennégy, Anna Mária-penzió tizennégy, Erzsébet-penzió nyolc szobával. Több penzió 3-4-5 szobával.

Szobák ára: 50-100 pengőig.

Ellátás árai: előidényben 6, főidényben 7 pengő.

Üdülők: Csongrád-Vármegyei és Szeged Városi Tanítóegyesület üdülőháza nyilvános étteremmel, tizenhat szobával. Ref. konvent diáküdülője: Dr. Porges–Dr. Moser orvosok gyermeküdülője, hová iskolás gyermekek kísérő nélkül elhelyezhetők. Dr. Hajdú Béla gyermeküdülője.

Rábel Iván (szállodával szemben). Olcsó, tiszta szobák!

Trafik és csemegeüzlet! (A vasúti megálló mellett.)

Riskó László fűszer és vegyeskereskedése: Mátrafüred Pápai villa.

Háztartás Szövetkezet mátrafüredi fiókja: fűszer, csemege, trafik, hentesárúk, mátrafüredi emléktárgyak. Figyelmes kiszolgálás, olcsó árak!

Fürdőzés

Kisebb uszoda és strandfürdő. Dr. Porges Elemér, orvos „Napotthon” napozója, strandfürdő, tornaszerek, massage, gyógytorna.

Fürdőorvosok: Dr. Porges Elemér és Dr. Hajdú Béla.

Istentisztelet

A Szent János kápolnában, főszezonban vasár- és ünnepnap. A protestáns vallásúaknak az iskolában hetenkint tartanak istentiszteletet.

Szórakozás és sport

Síelők és ródlizók részére a pipis-hegyi legelő kitűnő gyakorlóterep.

Kölcsönkönyvtár, teke- és teniszpályák, játszótér.

Kirándulóhelyek

A jelzett utakon a szebbnél-szebb erdőrészleteket, kirándulóhelyeket közelítheti meg a közönség. Az utak jelzését feltüntető tábla az alsó vendéglő előtt van elhelyezve.

Felvilágosítást nyújt

Gyöngyös Város Idegenforgalmi Hivatala és Dániel Miklós tanító, Mátrafüred.

A V. S. Városi Könyvtár archívumából gyűjtötte: Rostás Gabi

Szomorúságok az ’50-es évekből

A háború utáni időszak nyomasztólag hatott a turizmusra, amely az ’50-es évek elején fokozódott. A tizenöt főnél nagyobb túrázó csoportnak rendőrségi útvonal engedélyre volt szüksége, ötnapos túránál nem lehetett hosszabb programot szervezni és az autóbuszos kirándulást is előzőleg be kellett jelenteni.

Otthonra leltünk…élettörténet

Hol volt, hol nem volt… Hát hol is volt? Pont a Mátra tövében, Mátrafüreden. Ezek az élményeim – nehezek és vidámak – szóljanak most arról a 11 évről, amit ott töltöttem 1947 és 1958 között, egy igazán embert próbáló időszakban. A mese – időnként a történelembe folyik át – Mátrafüredre való érkezésünkkel kezdődik és a füredi kistemplomi esküvőnkig tart. 

Mesélni fogok. Miért? Mert nagyon megérintett, amikor 2018-ban a „Mátrafüredi világtalálkozó” alkalmával kitüntető nagy szeretettel fogadtátok a messziről érkezett vándorokat.

Füred lakosságát akkoriban kétféle életmód jellemezte. A Kozmáry-kilátó felöli részen sorakoztak az utcák a villákkal, melyeket a máshol lakó jobb módúak általában csak nyaralásra használtak. Az állandó lakosok inkább a Bene-patakhoz közeli területen éltek, és főleg gazdálkodásból, szobáik kiadásából, nyaralási szezonban üzleteik forgalmából és a csaknem mindig munkát adó erdőgazdaságból éltek. Volt ám akkor a „Laposon” csorda is pásztorral együtt!

Ide csöppent bele hirtelen a szakadt kis csapatunk Budapestről: egy 35 éves hadiözvegy és agyongyötört anya – Dr. Barlay Andrásné -, 13 éves vézna kislány és egy 4 éves forma kisfiú, András testvérem. Csodás véletlen folytán sikerült a budapesti lepusztított lakásunkat egy füredi meglehetősen sérült villára elcserélnünk – akkori címén: Bene vezér út 16 (aztán még sok nevet megélt). A „lak” utcai homlokzatára az előző tulajdonos nagy betűkkel rávésette: KIKOPLALTALAK. Telitalálat! Nem túl vicces – inkább igaz volt ránk nézve. A felírást mégis gyorsan levettük. Kárpótlásul felfelé nézve a kertünkből a Kékes látványa tündökölt, éjszaka pedig a tiszta égen szikrázó, ragyogó csillagok őrködtek felettünk.

Honnan jöttek, hogy kerültek ide, vajon miért, és miből fognak itt megélni? – kérdezhették egymástól a település lakói, miután rögtön látták, hogy a jólét messzire elkerülhetett minket, és hogy a legkevésbé sem értünk a falusi gazdálkodáshoz. Ezek mások, ezek idegenek, új otthont keresnek… azután szépen befogadtak!

„A jég hátán is meg kell élni” – véste szívünkbe a nehéz életű, sziklaszilárd jellemű székely nagyapám, és ezt akkor sikerült megvalósítani. Anyám tanár volt és festőművész – emellett remek stratéga. Pesten gyorsan felmérte, hogy nincs tovább életterünk a kirabolt lakásunkban, nincs gázszolgáltatás és ennivaló – sürgősen „földközelbe” kell költöznünk, ha élni akarunk. Ugyanakkor a vidéki életet hírből sem ismerte. Ugrás az ismeretlenbe – mondanánk ma. Teljes életmódváltás – mondom most már csak mosolyogva, de teli hálával a szívemben. A gyümölcsök későbbi életünkben gazdagon megmutatkoztak.

A lelket bennünk első perctől kezdve Máté Pál – Pali bácsi – atya tartotta. Szüleivel 1947 táján érkeztek Füredre szegényen a szegénységbe, de lobogó lélekkel. Szentbeszédei a mi viharvert életünkben a világosságot és reményt jelentették. Ekkor belülről is gyökeresen megfordult az életünk, és ez a hatás a mai napig tart. Segítettük, ahogyan csak tudtuk, még a harmóniumozásban is. A harangocska szavát ma is hallom.

Az új otthonunkhoz kert is tartozott, tele tölgyfákkal. Ki kell vágni a fák felét, hogy tudjunk főzni, fűteni, és kerítésoszlopokat is kell csináltatni! A kertet pedig be kell ültetni gyümölcsfákkal, és zöldséget kell termeszteni! Anyám komoly esztétikai elképzeléssel tervezte meg a kertet, az ágyásokat, ösvényeket, ahol a jó fajta gyümölcsfák és alul a bokrok, zöldségek művészi rendben sorakoztak. Mégsem volt túl nagy a siker eleinte, mert a növények inkább trágya után áhítoztak volna. A föld rendkívül agyagos volt, szenvedés volt felásni. Mégis örültünk, amikor először a fás, de „saját” retket kihúztuk a földből, és megmutatkoztak az első eperszemek…

Hát az iskola? Melegség tölti el a szívemet ma is, ha arra a kis füredi „tanyasi” iskolára gondolok. Igazi ajándék volt számomra az a pár év. Minden új volt. Kovács László tanító bácsi – későbbi igazgató – akkor jött haza az orosz fogságból, és minden erejét, szívét belevetette a tanításba. Egyetlen tanteremben, két „műszakban” – délelőtt és délután – tanult a négy felső osztály, összesen talán harmincan lehettünk. Egy percig sem unatkozunk, mert zseniális ötlete volt: amíg a másik osztállyal foglalkozott, a többiek kreatív feladatokat kaptak. Nekem kitüntető megbízása jutott: többször teleírni a lábakon álló nagy fekete táblát. Egy levelezőlap tanúskodik arról, hogy én lehettem a fűtő is, mert amikor beteg voltam, azt írta: „Gyógyulj már meg, mert megfagyunk”. 1949-ben kaptam még egy jeles levelet, jó messziről Indokinából, egy F. Jancsi nevű ismeretlen erdélyi katonától. Talán akkor hivatalból levelezőpartnereket kerestek a katonáknak. Óriási volt az osztály meglepetése is, amikor megmutattam a hosszú levelet a riksában ülő fényképpel együtt, majd eltűnt a történelem homályában. Sokat gondoltam rá…

Szerettem az iskolát, a Tanító bácsit és jól is tanultam. A szünetben lehetett falatozni, ki mit hozott. Volt ám különbség… „Sose azt kérdezd, hová jártál iskolába, hanem hogy ki volt a tanítód” – ez a bölcs mondás nagyon is igaz, tanú vagyok rá. A kis iskolából szerzett tudás elég volt nekem a gyöngyösi Vak Bottyán gimnáziumhoz, kitűnő és lelkes tanárai pedig az egyetemi tanulmányaimhoz. Ne felejtsétek el: a kis iskolában nekünk talán 3-4 vékony könyvünk volt évente – a mai majd 100 kg-os (!) hátitáskák alatt görnyedező kisdiákokkal szemben.

Hogy is nézett ki az iskola? Egyetlen osztályból és egy hozzácsatlakozó nagyobb zárt előtérből állt. Később hozzáépült egy másik szárny is. Az osztályban ütött-kopott padok, elöl lábakon álló tábla, katedra, hátul kisebb vaskályha, tüzelő-láda. Az udvar végében szabadon álló 3 db. fabódé WC fülke várta a bátrakat. Télen, szakadó hóban meggondoltuk a „kirándulást”. Az előtérben lavór, szappan és egy törülköző jelentette a higiéniát – mégsem történt semmi bajunk. Tornaterem sem volt, tornászás azonban igen. Az iskola előtt, az út másik oldalán kezdődött a Pipishegyig nyúló hatalmas, beépítetlen füves rét, a „Lapos”. Télen csúszkálás, hógolyózás, nyáron tornászás, futóverseny, focizás jelentette a tornaórát. Mégis mindenki jó erőben volt – pedig nem volt konditerem.

Az iskola környezete mára jócskán megváltozott. Akkor az első ház volt az országút mellett, és utána még néhány következett. A kopár Pipishegy egyik részét fenyőfával borították, még halványan látszott a fenyőfás felirat: „Nem, Nem, Soha!” Aztán az is eltűnt rövidesen, mint a Lapos síkság maga is – teljesen beépült. Az iskolától lefelé haladva nyaranként Pálosvörösmartra „kirándultunk” hullott gyümölcsért, és fából összetákolt kis kocsinkat telerakva erőlködtünk a parton fölfelé. Anyám szívgyengesége itt kezdődött.

Térjünk vissza a mi kis állatkertünkre – a „farm”-ra. A szomszédok példájára szereztünk pár nyulat, csirkét és még egy kecskét is. Állattartásunkra gondolva csak nevetni tudok. A kecske neve „Smunci” lett, ez már magában is vidámságra hangol. Fejése az én feladatom volt – jobb nem rá gondolni. Később édesanyám bekecseként folytatta útját. A csirkék valahogyan túlélték a szabadtartást. A levágással volt gond. Amikor a szomszédasszonyt egyszer nem tudtuk elérni, az áhított vasárnapi sült csirke reményében anyám gyürkőzött neki. Testvérem azóta nem eszik csirkehúst, én meg nyúlhúst és kecsketejet. De igyekeztük a csirkeállományt szaporítani is. Amikor a kotlós megunta a tojáson való ücsörgést, kanálnyi pálinkával próbáltuk jobb belátásra téríteni – hát elkezdett kukorékolni.

Bevételi forrásainkat a szerény családi és egyéb támogatások adták, de jelentős mértékben kétszobás otthonunk egyik szobájának kiadása jelentette – időnként akadtak is vendégek. Mai szemmel csak azt nem értem, hogy kik vállalkoztak a kőkorszaki körülményekhez: fürdőszoba nem volt, hanem szobában lavór, és külső mellékhelyiség, sajátos „angol WC”, vízöblítés helyett vizes vödör. Persze, akkor egészen más viszonyok voltak. Aztán egy szép napon, 1951 nyarán a gyöngyösi árvízre hivatkozva jöttek, és utasításra azonnali hatállyal egy napon belül a fél házat ki kellett ürítenünk – maradt egy szobánk. Az éppen ott nyaraló családnak is el kellett hagynia a házat. Visszaemlékezve, ez aztán váratlanul, hatalmas és igaztalan csapásként érte ezt a kis, sérülékeny és kiszolgáltatott családot. „A jég hátán…” gondoltuk akkor is, és gyermeknyaraltatásba kezdtünk, hogy valahogyan meg tudjunk élni. A főzést én vállaltam és a szülők meg voltak elégedve gyermekeik ellátásával. A túlélés ára az én fiatal lánykori éveim voltak.

Akadt más bevételi forrásunk is. Makkszedés! Andrással együtt megkerestük a sok tölgyfa között a kincses nagy szemű makkot termőket – volt ám különbség! -, s szatyrunkat teliszedve máris indulás az erdészethez – átvették, igaz, hogy fillérekért, de nekünk az is számított. Itt szereztük be a karácsonyfát is, mindig féloldalasakat – fele áron. Egyetlen megmaradt szobánkban nagyobb fa nem is fért volna el. A falhoz szorítva szépen nézett ki amint feldíszítettük tobozzal, és András nagy örömére – saját készítésű és csomagolású – szaloncukorral. Remekül tudta álcázni az üresen maradt papirkákat…

„Bevételünk” formája volt még a szomszédos erdőben a földön fekvő száraz gallyak hazavonszolása, mivel a tüzelésre szánt tölgyfák hamarosan elfogytak. Kirándulás során, a mai napig, ha meglátok egy méretes száraz gallyat – a mátrai évek jutnak az eszembe: hazahúzni! Gombákat is találtunk a fenyőfák alatt. Egyszer majdnem rajta vesztettünk.

A bevásárlás sem volt egyszerű. Riskó Mici néni vegyeskereskedése adta bevásárlásunk alapját. Volt ott minden, amire szükségünk lehetett, és ha volt rá pénzünk. A kenyeret is ott vettük. Máig nem értem, ha volt liszt, élesztő/kovász és víz – miért volt a kenyér mindig lapos és szalonnás? Pár házzal arrébb, a buszmegálló mögött volt a hentes. Hetente kapott húst, sorba álltunk. A legolcsóbb a marhahús volt, főleg az, amelyiket választottuk: előre porciózott csontos, húsos, zsíros darabok, ha jól emlékszem, újságpapírba csomagolva. „Sóznivaló” – neveztük el a zsíros részeket – máig is szívesen eszem.

Havonta azért be kellett utazni a gyöngyösi nagy piacra is. Akkoriban nem volt „banya-tank” nevű praktikus húzós kocsi, így hát füles kosárba történt a bevásárlás. Általában én piacoztam. Egy-egy olcsóbb áruért néha be kellett járni az egész piacot. Minden fillér számított. Amit nagyon nem szerettem: „farmunk” létesítése előtt onnan szereztük be az élő csirkét. Kosárba tettem, ezt meg ő nem szerette, hadiállapot volt az egész úton hazafelé a kisvasúton.

Ha már az utazásnál tartok, több lehetőség közül lehetett választani. Autóbusszal mentünk be a gyöngyösi gimnáziumba, de csak a 6:20-kor indulót vehették igénybe a diákok. Ha azt lekésték vagy nagy hó esett, a busz nem indult – gyerünk gyalog. Több mint egy órás út után csapzottan, átázott cipőben és elkésve érkeztünk az osztályba. Nem szóltak ezért, inkább méltányolták a küzdelmet. Télen általában sínadrág volt a divat bakanccsal és fejtett pamutból kötött „elegáns” pulóver. A gőzmozdonyos kisvasút személyszállítása 1947-ben indult meg. Nagyon kedves emlék nekem. Nyáron utaztunk, főleg a piacra, remek dolog volt a fedett-nyitott és tömött peronon állni. Nagyot füttyentett, amikor az iskolánk tájékán megjelent, keresztezve a Pálosvörösmartra vezető „főutat”. Még otthon is meghallottuk, és úgy éreztük, minden rendben van, aznapra kerek lett a világ.

Milyen volt a kulturális életünk? Sose jártunk annyit színielőadásra. A tájoló színészcsoportok minket is gyakran elértek. Ki voltunk éhezve mindenre, bármi is legyen az. Minden előadásra vagy filmre elmentünk a posta melletti SZOT üdülőbe. Még a csilláron is lógott a hálás közönség. Nyaranta a földbe vágott szabadtéri színpadnak is sűrű látogatói voltunk. Pali bácsi a kezdeti időkben a füredi lakosokból színjátszó csoportot alakított, és még a környékre is elmentek teherautóval egy-egy előadást tartani. Füreden a színhelye a buszmegállóval szembeni nagyvendéglő volt. Tetszettek az előadások, sikeres „teltházak” voltak.

Rádiónk viszont nem volt és ennek a hiánynak akkor erősen pozitív jelentősége lett. 1956-ban a forradalom napjaiban Budapesten tanultam. Bemondták a nevemet a rádióban, hogy adjak életjelt magamról. Ezt anyám rádió híján szerencsére nem hallhatta. Aztán egy csirkét szállító teherautóval meg is érkeztem Gyöngyösre, onnan gyalog haza.

Anyám festőművész volt, és amikor nem a háztartással foglalkozott, kis időt szakíthatott a festésre is. Jó kapcsolatban voltunk a másik füredi festőművésszel, Csíky Sanyi bácsival, bár a témáik különböztek. Anyám inkább portrékat festett, amiben benne volt az illető lelke is, Sanyi bácsi pedig a gyönyörű mátrai természetet örökítette meg.

A mese lassan befejeződik egy rendhagyó eseménnyel. Szomszédunk egyben gimnáziumi iskolatársnőm, V. Zsuzsi unokaöccse, Dombai László – leendő férjem – nyaranta az ottani erdőgazdaságnál kapott munkalehetőséget. A közös kerítés mentén ismerkedtünk meg. A barátság tovább folytatódott az egyetemen, mindketten építészmérnökök lettünk, és 1958-ban a füredi kistemplomban tartottuk esküvőnket, majd a „lagzit” – az életünkhöz akkor leginkább illő egyszerű körülmények között.

2018-ban azért mentünk le a „Mátrafürediek Világtalálkozójára”, hogy végre, sok évtized után találkozhassunk egykori osztálytársainkkal. Hát kik fogadtak tárt karokkal? Egy másik generáció tagjai: osztálytársaim rokonai, ismerősei. Olyan szeretettel fogadtak, mintha együtt jártunk volna iskolába – ez maga volt a csoda. András még interjút is adott az egyik gyöngyösi TV-nek. Sőt, bár nem szeretek „korelnök” lenni, örömmel fogadtam el a pompás ajándékot, egy igazi parádi kristályvázát. Azóta is lakásom „előkelő” helyén foglal helyet, és sokat dicsekszem ezzel a becses emlékkel.

Fényes nap volt, köszönöm Nektek!

Dr. Dombai Mária