94 éve avatták
Előzmények:
…Voltak természetimádók, voltak, kik nagy szöges cipőben, hosszú botokkal, hátizsákkal jöttek, messziről jöttek. Megbámultuk őket. Kik ezek, mit akarnak, hová mennek?…
…Jöttek. Most azonban már lassabban, gondterhesebben jártak és közöttünk is meg-megálltak. A turistabot helyett egy-egy gerenda volt kezükben, a turistazsák belsejében egy-egy tégla is meghúzódott. Az egyiket Vigyázó Jánosnak hívták, a másik Horn K. Lajos névre hallgatott. Ügyvéd és mérnök. Vasárnaponként turistáskodtak. Mit akarnak, hová igyekeznek, miért cipekednek?
Nem tudtuk, csak bámultuk és tőlük hallottuk: elveszítettük a tátrai ház építésének lehetőségeit, jöttünk itt felépíteni azt és felfedezni a Mátrát. Jöttek és győztek. Háton hordták a téglát, kunyeráltak, lelkesítettek bennünket és felráztak! Pár évi (1922-1925) szívós, bámulatra méltó munka után felavatták a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület és a Magyar Hegymászók Egyesülete Bierbauer Virgil műépítész által tervezett menedékházát (1925). A Magyar Hegymászók Egyesületének Galyatetői „Egyetemiek” menedékháza a csonkahaza másod legmagasabb hegyén, a 965-6 m-es legmagasabb pont mellett, helyszíni terméskőből, 1922-től 1925-ig épült.
(Fotó: Mátrai turizmus)
Eredetileg a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület Tátrajárói a menedékházat a Magas Tátra mélyén rejtőzködő Batízfalvi-tó partjára akarták építeni. Közben kiütött a háború, elvesztettük a Tátrát és így az egyesületnek a MHE-ben tömörült megmaradottjai a Magas-Tátra helyett az országcímer egyetlen megmaradt halmára, a Mátrára szorultak. A Galyatetőt azért választották, mert onnan tiszta időben jól látható régi működésük területe, minden magyar hegyjárónak szíve-vágya a Tátra, azonkívül a Galyatető orma mintegy 80 holdas virágos és kilátásos rétséggel emelkedik az erdőhatár felé…
(Forrás: gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár archívuma)
A BETE (Budapesti Egyetemi Turista Egyesület) nagyrészt a világháborúban elesett neves Tátra-járói (dr. Serényi, dr. Dobrovics, Mervay, dr. Csepcsányi, Kerekes stb.), valamint a hegyek közt elszerencsétlenedett Vachter Jenő és Laufer Pista voltak az „Egyetemiek”. Az ő emléküket őrzi a csonkahaza legmagasabbra épült menedékháza.
A BETE az első világháború harcai során szinte teljes vezérkarát elvesztette, a hősi halált halt tagjainak emlékművet állítottak, amely csak az „Egyetemiek” Galyatetői menedékháza környékén valósulhatott meg.
1930. október 5-én avatták fel az emlékművet, melyet Weszelowszky Béla terve alapján Pekarek Sándor szuhai építőmester készítette el a Galya – csurgó fölé, ami akkoriban bővebb vízhozamú volt.
A nagy múltú, de a végtelenségig pusztulásra ítélt forrás újból működik – a többség örömére -, melyért köszönet a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesületnek, Mátraszentimre Önkormányzatának és az EGERERDŐ Zrt.-nek, akik asztallal, padokkal tették komfortosabbá az egyre népszerűbb csurgót, a kivitelezést Győri Péter, mátraszentlászlói vállalkozó végezte, aki jóval több munkát végzett el, mint amennyire a megbízás szólt, és az emlékmű is megújult társadalmi munkával. A felújítás egyben tisztelet azoknak, akik méltó emléket állítottak bajtársaiknak, az utókornak pedig az összefogás és a felelősség üzenete a ránk hagyott értékek megőrzésére, gondozására.
Összefogással, együttgondolkodással újult/szépült meg a forrás, mert mindenki, aki részt vett benne – intézmények, magán személyek, vállalkozás – egy irányba tolta a szekeret, aminek alappillére a nagyvonalúság, amikor nem a kicsinyes „ÉN” a hangsúlyos, hanem a KÖZÖSSÉG. Az együttgondolkodásban nagy erő van, hiábavalóság szembe menni vele.
A csurgó környezetének szépen tartását Mátraszentimre Önkormányzata végzi – tájékoztatta lapunkat Előházi Péter, polgármester.
Birtokba vették a turisták, akik nagyon örülnek a frissítő, megpihenő helynek, de közösségi színtérré is vált, ahol bográcsozni, csurdítani is lehet.
2025-ben Galyatetőn két évfordulót is ünnepelhetünk. Az egyik turisztikatörténeti, 2025. október 5-én lesz 95 éve, hogyfelavatták a Galya – csurgó fölött az emlékművet.
Az utókorra hagyták, hogy gondos gazda módjára az értékeket megőrizzük, szellemiségét pedig ébren tartsuk. Galyatető lakossága kis létszámú, de vannak, akik szívügyüknek tekintik például, Kodály szellemi és építészeti örökségének fennmaradását, az épített és a természeti környezet egyensúlyának megőrzését, településképi megjelenését a historikus üdülőhely jelleg megőrzésében.
A másik esemény Szeleczky Zita születésének 110. évfordulója, (2025. április 20-án), melyre már elkezdődtek az előkészületek több városban is: Miskolcon, Egerben, Budapesten, Ózdon, szülőfalujában, Nekézsenyben (eddig ennyi helyszínről van információ, nyilván jóval több lesz, ahogy közeledik majd az évforduló) és természetesen Galyatető is bekapcsolódik az ünnepségek sorába – beleértve az emlékműavatás 95. évfordulóját is.
Az első lépések már el is kezdődtek, ez az összefogás: Mátraszentimre Önkormányzata, Gyöngyös – Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület, Mátrafüredért Természetvédelmi és Turisztikai Alapítvány, egyesületek, intézmények, magán személyek, turisták. Minden résztvevő egy irányba tolja a vonatot, képes az együttgondolkodásra. Hogy szimbolikus is legyen a történet, Mádi László festőművésztől kértem ezt az olajfestményét szabad felhasználásra, ami az irányt mutatja. Ha megnézzük jobban a képet, a fák szétnyílnak a mozdony előtt, szabad utat adva a jó dolgoknak. Érezni lehet a mozdony erejét, ahogy veszi az ívet, mert tudja, hogy mögötte sokan vannak.
(Megjegyzés: …még több mint egy év… (most: 2024. 08. 13.) és már vannak jelentkezők… az emlékmű avatásának ünnepére, sőt, segítők festésre vagy amire kell, Mallorcáról).
Rostás Gabi
Szeleczky Zita és Galyatető
Szeleczky Zita életútjának egy kis állomása Galyatetőhöz kötődik. Ebben a tüneményes kis házikóban lakott – terápiás céllal -, hiszen a művésznő tüdőbeteg volt. Valaki látogatja a házikót, mert karácsony táján a legszebb adventi koszorú díszíti az ajtaját, most ez a horgolt szívecske látható. Akár leszármazottja vagy rajongója is lehet a titokzatos személy.
Az alábbi írásokból nyilvánvalóvá válik Szeleczky Zita hazaszeretete, rajongása a kultúra, az irodalom, a költészet iránt. amit fáradhatatlanul tolmácsolt itthon és külföldön egyaránt, egységbe szólítva az embereket. Biztosan hagyott Galyatetőn is szellemiségéből, ami benne van Galyatető történetében, a házikóban, a gyógyító levegőben, csak fel kell ébreszteni, és hagyni kell, hogy átjárja lelkünket, szellemünket.
(A szerk.)
Az új évadot (1941) a Madách színházban akarta elkezdeni, azonban még nyáron kötötte egy filmszerződés Olaszországba, ahol a számára szokatlan femme fatale szerepkörben együtt játszott Kiss Ferenccel a Cinecittában. Ez a film az azóta elveszett Tentazione volt, amelynek forgatása után az idegileg és fizikailag amúgy is kimerült színésznő súlyos betegen tért haza. Rómában már erősebben lehetett érezni a háború közelségét és ez a gyenge minőségű filmgyári koszton is érződött. Az orvosok diagnózisa itthon TBC volt, ami akkor gyógyíthatatlan betegségnek számított.
Olyannyira az volt, hogy a kormányzó lánya is abban halt meg, és ezt Szeleczky is nagyon jól tudta. A Szent János Kórház fertőző osztályára került és ott próbált meg számot vetni addigi rövid pályafutásával és kudarcaival. …Végül tüdőtöltések és inkvizíciós gyógykezelések után, nem teljesen gyógyultan hagyta el a kórházat..Férje ezután a Tátrába vitte, majd hosszabb gyógykezelésre a Haltenberger rokonság révén Galyatetőre, egy útőr-házba, ahol hónapokig élt mindenkitől elzárva, villanyvilágítás nélkül. 14 hónap telt el színházi fellépések nélkül, amikor 1942 szeptemberében újra közönség elé állhatott Huszka Jenő Mária főhadnagyának címszerepében az Operettszínház deszkáin.
(Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum • Küzdelmes élet négy felvonásban (mandarchiv.hu)
Amikor visszajöttem, jött a betegség és a tüdőszanatórium. Sápadoztam és lebetegedtem, kiderült, hogy tüdőbeteg vagyok. Tüdőcsúcs-hurutot állapítottak meg az orvosok. Elmentünk Galyatetőre. Az egri rokonaim megszerezték az ottani útőr-házat, ahol egy házaspár főzött nekünk.
(Forrás: Jávor Zoltán: Hit és magyarság. Szeleczky Zita élete és művészete. Délvidék Ház, Szeged, 2012. 57. oldal, ahol ő maga ír a témáról. Fotómelléklet a művésznő aláírásával)
A továbbiakban Szeleczky Zita életútjáról olvashatnak Bánfalvi Lászlóné tollából, amely 2015-ben, a 100 éve született művésznő Centenáriumi ünnepségén hangzott el, és bemutatja legújabb könyvét, friss kutatási eredményekkel.
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…- írta Tamási Áron. A nekézsenyiek itt vannak otthon, ebben a kedves, hegyekkel koszorúzott kis faluban, melyet most (2015), az idén 100 éve született, anyai ágon itteni kötődésű Szeleczky Zita is rajongásig szeretett. Örök álmát is itt alussza a nekézsenyi temetőben, szerettei körében, hazai földben.
Szeleczky Zitának, a XX. század kiemelkedő színművészének életútjáról, művészetéről ma már sok írott és elektronikus forrásból tájékozódhatunk. Megnézhetjük filmjeit, meghallgathatjuk versmondását, dalait, könyvek jelentek meg róla, s a világhálón is rengeteg információ áll a róla érdeklődő rendelkezésére.
Nem volt ez mindig így.
A múlt század második felében még sokkal több rajongója élt köztünk, aki valaha élvezte színpadi játékát, látta filmjeit, olvasott róla a korabeli lapokban. A szerencsések, akik személyesen is találkoztak vele, életük végéig megőrizték ennek emlékét. Az emigráció évtizedeiben előadóestjein a világ minden részén élő magyarok könnyezve emlékeztek vele együtt szülőföldjükre.
A fiatalabb korosztály csak szülei, nagyszülei emlékezéseiből hallhatott róla, melyekben egy szép és bájos fiatal színésznő alakja sejlett fel a múltból, aki a XX. század kiemelkedő művésze, a magyar kultúra, a magyar irodalom elkötelezett tolmácsolója volt.
Vannak emberek, akik azért születnek, hogy jóságot, szeretetet, békességet, szépséget sugározva maguk körül, hitet, örömet, erőt nyújtsanak azoknak, akik személyesen ismerték őket. Ha pedig még alakjukat meg is őrzi a film- és hangszalag, még az utódok is részesei lehetnek a csodának.
Szeleczky Zita is ilyen ember volt, illethették akármilyen névvel – a nemzet üdvöskéje, a katonák és a nemzet kishúga, Magyarország szőke kishúga, a XX. század Dérynéje, árva magyarok vigasztalója, az égi társulat ékes csillaga – ő mindig ugyanaz maradt. Wass Albert szavaival: Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek…
Ugyancsak Wass Albert írta neki – sorstársa az emigrációban -, hosszú évtizedekig tartó barátságuk során írt számos levelének egyikében:
Az élet szép és Isten jó. Magát… hazavárják… a magyarok, hogy szépségében, tehetségében, örök ifjúságában gyönyörködjenek. Maga még haza is megy, hazatér a dicsőség színpadára. Daloljon még nekünk, és mi meghalljuk azt még „odatúl” is, és könnyebb lesz tőle a lelkünk…
Szeleczky Zita élete alkonyán hazatért, és megadatott neki az a kegyelem, hogy imádott hazájában, szerettei, tisztelői közül távozva, akik ismerték és szerették, elmondhatta utolsó rádió interjújában: boldog vagyok, hogy szolgálhattam…
Idézzük fel ennek a „szolgálatnak” a főbb állomásait, mely egyben bepillantás az elmúlt évszázad magyar történelmébe, művészetébe és az emigrációban élő magyarok gondolkodásába és életébe. Ebben segítséget nyújt maga Szeleczky Zita, aki ugyan nem vezetett naplót, de emlékeit hangkazettákra rögzítette, mely emlékek később eredeti dokumentumok, fényképek, hanganyag kíséretében meg is jelent Jávor Zoltán, a művésznő keresztfia jóvoltából.
1915. április 20-án született Budapesten, Szeleczky Emmánuel és Négyessy Amália harmadik, legfiatalabb gyermekeként. Apai és anyai ágon egyaránt több évszázadra visszavezethető, nagy múltú nemesi családok leszármazottja. Édesapja mérnök-vállalkozó, aki részt vett az Eger-Putnok vasútvonal építésében, s így ismerte meg Nekézsenyben a birtokos Négyessy Barnabás egyik lányát, Amáliát.
Elemi népiskolai és leánygimnáziumi tanulmányai befejezése után 1933-ban nyert felvételt a Színiakadémiára, diplomáját 1936-ban kapta meg. 1941-ig volt a Nemzeti Színház tagja, nem sok időt adott neki a sorsa, hogy a nemzet első színházában játszhasson. Szép színpadi szerepeket formálhatott meg a Szentivánéji álom Titániájától, Tóth Marin át (A Noszty fiú esete Tóth Marival), Tamási Áron Énekes madarának Magdájáig. 22 évesen kapta első filmszerepét a Méltóságos kisasszony című filmben. Hamarosan, még a szó mai értelmében is igazi sztár vált belőle. Ezután még közel 30 filmben játszott. Nagy sikert aratott többek között a Rózsafabot, a Sziámi macska, a Sok hűhó Emmiért, a Zenélő malom című filmekben. A filmrendezők szívesen dolgoztak vele, a közönség rajongott érte.
A háború idején kórházi szerepléseivel vigasztalta a sebesülteket, így próbálta enyhíteni fájdalmukat, így lett a nemzet kishúga.
Állandó szereplője volt a honvéd-kívánsághangversenyeknek, és zsákszámra kapta a katonák leveleit. Rendszeresen megszólalt a katonarádióban, és anyagilag is támogatta a harcolók megfelelő ellátását.
1941-ben távozott a Nemzetiből, majd kipróbálva magát a Nagymező utcában, elvállalta a Mária főhadnagy című Huszka operett főszerepét, majd a Madách Színház következett.
Egyre zavarosabb idők jöttek a politikában, a művészeti életben és a mindennapokban egyaránt. 1944 októberében még bemutatták utolsó magyar gyártású filmjét Az első címmel, és decemberben utoljára színpadra lépett Gárdonyi Géza Annuska című darabjában.
1945-ben elmenekült az országból, ahol később hazaárulással vádolták, és távollétében tartották meg a büntetőeljárást. Az ellentmondó tanúvallomások, a bizonyíthatatlan vádpontok ellenére a népbíróság elítélte, foglalkozásától, jogaitól eltiltotta, vagyonát elkobozta.
Élete alkonyán így nyilatkozott: Hogy mi volt a bűnöm? Az, hogy Magyarországon magyar mertem lenni… És hogy mit jelent magyarnak lenni? Ezt így fogalmazta meg Wass Albert:
… mindent jelent magyarnak lenni, és éppen az a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent…
Hosszas hányattatás után családjával 1948-ban Argentínába vándorolt. Létrehozta az ottani Magyar Nemzeti Színházat, és olyan magyar klasszikusokat állított színpadra, mint Az ember tragédiája, a Bánk Bán. Társulatához csatlakozott Páger Antal, Hajmássy László, majd Szilassy László, akivel sok évig játszott együtt.
Legfontosabb kötelességének a magyar kultúra ápolását tekintette az emigrációban:
Én úgy érzem, hogy az Isten mindnyájunkat… valami céllal rendelt ide… Mindenki a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyar ügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét… a nevetést, a sírást…- az önmarcangolást és megbékélést…
Az 1956-os magyar szabadságharc idején drámai kiáltvánnyal fordult a világ asszonyaihoz. Az argentínai elnök külön kihallgatáson fogadta, rádiókban és televíziókban szólalt fel szeretett hazája érdekében, az argentin rádióban előadássorozatot tart Magyarországról.
A kiáltványban így ír: Csodálatos nép! Szeretett népem! Csodállak… szeretlek… kétségbeesetten szeretlek egészen a halálomig. Az életemet adnám, csak képes lennék megmenteni téged. Magyar vagyok, és nem tudom elfelejteni a népemet, nem tudom. Nem akarom azt mondani, hogy minden elveszett. Mikor a férfiak azt mondják, hogy elérkezett a vég, nekünk, asszonyoknak kell tartani az erőt a cselekvésre… Működjenek együtt velem – kéri a segítséget nemzetének.
A magyar vers szerelmese és hivatott tolmácsolója volt, aki nagy átéléssel szólaltatta meg a magyar költészet gyöngyszemeit.
Bejárta Dél-Amerika, Kanada, az USA és Ausztrália magyarlakta városait, s fellépéseiben nemcsak megidézte a magyar haza felejthetetlen szépségeit, de mindig a haza szeretetére, az érte való tenni akarásra buzdított.
Ezt a célt szolgálták az emigrációban megjelent lemezei, hangkazettái is, mint például A magyar költészet gyöngyszemei, a Kistestvéreim, Magyar gyermekek, de készített felvételt Mécs László, Wass Albert verseiből is. Ahogy ő fogalmazott, már hazatelepülése után: minden erőnkkel meg kell védenünk a magyar kultúrát, mert az olyan kiváló és olyan egyedülálló és annyira a miénk.
Az 1950-es évek derekán egy kanadai lap így írt körútjának egyik előadóestjéről:
Kristályosan kitisztult előadó-művészete káprázatos színárnyalataival, varázslatosan megnyerő egyéniségének kifogyhatatlan kedvességével és melegségével szinte csodát művelt. Aki hallgathatta, gazdag élményeket vitt magával, aki elmulasztotta, pótolhatatlan veszteséget könyvelhetett el, s akik további körútja során még láthatják és hallgathatják – irigylésre méltók. Választékos összeállításában a magyar történelmet vonultatta el előttünk úgy, ahogy azt a költőink látták, élték, érezték… Szeleczky Zita szavain, könnyein és mosolyán keresztül hit, hazaszeretet, erő, bánat és humor zengett költőink lantján Balassától napjainkig… Ünnep volt ez a nap. A magyar költészet, a tanító, a feddő, a biztató, a derűosztó magyar vers ünnepe. Ünneppé tette ezt az a szeretet, az a szolgálni akarás, amellyel Szeleczky Zita munkája a világgá szórta hazátlan magyarok lelkét…
Legsikeresebb műsora volt az az estje, melyben Magyar Rozika figuráját alakította – a hímes ruhás, külföldre szakadt falusi lányt, akivel mindenféle humoros dolgok esnek meg, s akinek az alakjában minden hontalan magyar magára ismerhetett. Ő maga így írt:… erről a Rozikáról tudjuk, hogy bármi történjék vele az Újvilágban, legyen jó, vagy rossz sorsa, sírjáig hű marad hazájához, népéhez, s becsületességével, dolgos két kezével csak dicsőséget szerez majd fajtájának, mint annyi és annyi „Magyar Rozika”, akikkel útjaim során találkoztam…
Az 1960-as években költözött az Amerikai Egyesült Államokba, s elkezdte készíteni lemezeit felnőtteknek és gyerekeknek.
l983-ban rajongói baráti körökbe tömörültek, akiket rendszeresen, körlevelekben tájékoztatott életének alakulásáról.
A rendszerváltozás nyomán, 1990 őszén, negyvenöt évi távollét után látogatott haza először. Tisztelői, rajongói boldogan köszöntötték, tömegek várták, hogy láthassák, beszélhessenek vele, újságcikkek jelentek meg róla, részt vett a Bajor Gizi Emlékmúzeum újranyitásán.
Ezután rendszeresen hazalátogatott, számtalan meghívásnak tett eleget, rajongói hallhatták, láthatták a Magyar Rádióban és a televízióban. Átvette gyémántdiplomáját, életműdíjat kapott.
1993-ban színművészi életművének elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. A Legfelsőbb Bíróság a népellenes bűntett vádja alól felmentette, az ellene hozott ítéletet megsemmisítette, s ezzel teljes rehabilitálásban részesítette.
1996-ban A magyar költészet gyöngyszemei címmel a Kálvin téri református templomban tartott nagysikerű előadóestet, mely után így nyilatkozott: nem győzöm hangsúlyozni: nagyszerű dolog, hogy magyarnak teremtett az Isten. Ennél nagyobb rang nincs. Büszke vagyok arra, hogy végre itthon is tolmácsolhatom irodalmunk nagyjait…
1998 őszén, 83 évesen végleg hazaköltözött, és Érden telepedett le. Az Itt élned, halnod kell! parancsát követve nagyon hamar, túl hamar hagyott itt bennünket, 1999. július 12-én. Tisztelői augusztus elsején a Kálvin téri református templomban búcsúzhattak el tőle. Végső nyugalomra – kívánsága szerint – a nekézsenyi családi sírboltba helyezték őseihez, szüleihez és testvéreihez. 2000-ben megalakult az emlékét ápolni hivatott Szeleczky Zita Alapítvány.
2001. augusztus 3-án avatták síremlékét a nekézsenyi temetőben.
A dombormű Domonkos Béla alkotása, a síremlékre Zászlós Zsóka György szavait vésték:
Szépséget a békében – hitet a háborúban – vigaszt az összeomlásban – reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?
2005. május 28-án, itt, Nekézsenyben, megnyílt az életét, munkásságát bemutató Emlékház, a művésznő családi emlékeivel, személyes tárgyaival, művészetének relikviáival.
Ez az emlékezés – a teljesség igénye nélkül -, csak felvillanthatta Szeleczky Zita nehéz, küzdelmes, gyönyörű életét. Amikor 1956-ban, a már említett rádiószózatban segítséget kért harcoló nemzetének, abban írta azt a rövid sort, amelyet ma is meggondolásra ajánlunk mindenki figyelmébe: Csak hit van és cselekvés!Még 1982-ben írt hozzá egy verset Szedenits Jenő költő, író, mely Szeleczky Zitát egyszerűségében is nagyon meghatotta. E vers néhány sorával zárom ezt az emlékezést:
Csillag voltál, csillag leszel,
Bárhol vagy és bármit teszel.
Te leszel a mi csillagunk,
Emlékünkben ápolgatunk…
Kérjük utódainkat, ők is tartsák meg jó emlékezetükben Szelecky Zitát, és ápolják emlékét!
Bánfalvi Lászlóné, Ózdi Városi Könyvtár ny. vezetője
Bánfalvi Lászlóné Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete címmel megjelent könyvét Nekézseny Község Önkormányzata adta ki 2019-ben, melyet a szerző mutat be. (A szerk.)
A könyv szerzői bevezetője
Szeleczky Zita színművész életével és munkásságával sokféle módon és formában foglalkoztam az elmúlt közel két évtizedben. Részese voltam, és vagyok annak a könyvtári tevékenységnek, mely a térség és benne a Bükki Hegyhát, jelesül Nekézseny hagyományőrző és hagyományteremtő tevékenységét támogatja, benne a művésznő emlékének ápolását.
Kalauzoltam az iránta érdeklődő látogató csoportokat Nekézsenyben, lehettem zsűritag az emlékére rendezett szavalóversenyeken és nagy megtiszteltetés volt, hogy mondhattam emlékező beszédet a születésének 100. évfordulóján rendezett ünnepségen. A település honlapján rendszeresen jegyzek személyéhez kötődő írásokat.
A Szeleczky Zita számára oly kedves, végső nyughelyét is adó Nekézseny méltón őrzi emlékezetét. Ebben a kiadványban összegyűjtöttem mindazon szellemi és tárgyi emlékek sorát, melyek ezt a nemes célt szolgálják, és tettem mindezt úgy, hogy aki többet szeretne tudni róla, találjon hozzá bőven ajánlott forrásanyagot is.
Köszönöm az érdeklődését minden kedves olvasónak.
(Forrás és egyéb infók a könyvről: https://www.nekezsenykozseg.hu/2019/12/03/szeleczky_zita_nekezsenyi_emlekezete/)
Bánfalvi Lászlóné
szerző
A Galyai Fórumnak is van már története,...hiszen 2019-ben jelent meg az első szám – 10-15 oldalas újságra tervezve -, ami mára már magazinná nőtte ki magát -, melynek beköszönő gondolatai ezek voltak…
Galyatető nagy múltú, turisztikailag igen látogatott, klimatikus üdülőhely, amely bővelkedik legek-ben. Az ország legmagasabban fekvő üdülőtelepe, itt találjuk a legmagasabban fekvő kápolnát, melyet Kodály Zoltánról neveztek el „Kodály kápolnának”.
A Mátrához – elsősorban – népdalgyűjtő útjai kötötték. „A hegyeknek hangjuk van” – vallotta, és ezt a hangot számos művében fel is idézte. A kápolna harmóniumán született meg 1942-ben a Csendes mise, mely a Missa bravis-nek szolgált alapjául. Számára a zene belső világunk jobb megismerése, kiteljesedése volt. Az esztendő felét a Nagyszállóban töltötte, a zeneszerző második otthona volt Galyatető.
A természet lenyűgöző szépsége, a hegy szelleme, különös hellyé varázsolta Galyatetőt, melynek csupán maroknyi lakossága van, akiket szeretnénk bemutatni, valljanak magukról, mondják el hogyan kerültek a hegy varázsába, és akik elmentek innen évtizedekkel ezelőtt, vajon, mi hozta vissza újra őket?
Természetesen szólni kell Öcsiről, a labradorról is, a hegy rókáiról (Vukjairól, Boldizsárjairól), Calciferről, az őrmesterről, aki az ablakból felügyeli Galyatető rendjét, és a legújabb lakóját is említsük meg, Diót, aki “hamis” szigorral őrzi a hegyet és akik szintén részei ennek a kis életközösségnek. A hegy lakói azon kevesek közé tartoznak, akik tisztában vannak kiváltságos élethelyzetükkel, és megélik a napjaikat a maguk teljességében.
Azonban, nem kerülhető meg az a kérdés sem, hogy Galyatető méltatlanul el van hanyagolva, a múlt sikertörténeteiből már nem képes megélni, és nagyon elkelne egy gondos gazda, aki visszaadja az üdülőhely régi patináját! Annál is inkább, mivel hazai/külföldi turisták is egyre többen látogatják, és a természeti környezet szépsége sem képes már elfedni végtelenül elhanyagolt mivoltát.
A Galyai Fórumot is az a célszerűség hozta létre, hogy legyen egy platform, ahol helyet kapnak a hegy meséi, igaztörténetei, de megoldásra váró problémái is. A hegy lakóiról szól a hegy lakóinak, emberi történetekről, a természeti környezet hiteles megismertetéséről, kultúráról, sportról, a hegyvidéki életről.
V. évfolyam 15. szám
(Jubileumi kiadás – 2023)
…csak egy pillanatra állunk meg,…Mielőtt folytatjuk, átfutunk az elmúlt öt éven, hogy eleget tettünk-e a küldetésnek, betöltötte-e az újság azt a szerepét, amiért létrejött, tudtunk-e olyan mondanivalóval szolgálni, ami érdekli az olvasókat?
A közérdekű információk, aktuális események mellet kiemelt szerepet kapott a kultúra, a művészet, amely sokszor túlmutat az emberi megismerés határain, egy olyan világba vezet el, amit megismerni nem, legfeljebb csak sejteni lehet, ahol béke és harmónia van, amire mindenkinek szüksége van.
Sok nagyszerű művészt, alkotót mutattunk be, akik őszintén vallottak önmagukról, művészetükről. Ezek a portrék bátorságot adhatnak azoknak, akik esetleg kishitűségük miatt nem merik kipróbálni tehetségüket, megmutatni önmagukat.
A természet is kitüntetett helyet kap az újságban, de az „ERDÉSZ PORTRÉK” sorozatunkban nagyszerű szakemberektől pontos ismereteket is kaphatnak az olvasók a személyes portré mellett az erdőről, az erdő életéről, élővilágáról.
Rendszeres cikkírók is vannak, mint Gerely Ferenc, akinek gazdag életútja mindig izgalmas és érdekes sporttörténeti, turisztikatörténeti vagy éppen szakmatörténeti olvasnivalóval szolgál. Szívesen látjuk az ERDÉSZ PORTRÉK sorozatunkban is, hogy ebbe a gazdag életútba egy portré keretében is avassa be az olvasókat.
Zilai Izabella, Ízisz szárnyai című verseskötetéből egy-egy verssel ajándékozza meg az olvasókat. Ízisz, egyiptomi istennő fátylát szoktuk említeni, amikor nem látunk meg nyilvánvaló igazságokat, de Izabella szárnyakat adott Ízisznek, hogy elrepítse lelkünket a végtelen magasságokba, ahol csak mozgás, dinamika, szabadság van.
Merész összehasonlításban az akvarell festészet könnyedségére, tünékenységére emlékeztetnek versei, miközben lelkünk mélyéig hatnak.
A verseket Zilai Gabriella – itthon és külföldön is ismert és elismert – festőművész tűzzománc képei illusztrálnak, akiről kevesen tudják, hogy gyönyörű pasztell és akvarell képeket is fest
Pásztorné Tóth Hajnalka, a Mátraszentimrei Általános Iskola intézményvezetője egy olyan iskoláról szokott tudósítani, ahol boldog kisgyerekek tanulnak, mert szeretve vannak.
A mosoly ugyanolyan természetes a gyerekekkel való kapcsolatban, mint a tananyag.
Statisztikai áttekintés
Öt év alatt öt kontinens több mint hatvan országába jutott el a Galyai Fórum mondanivalója, szellemisége.
A TOP 10-es országok, ahol a legtöbben olvassák: 1. Egyesült Államok, 2. Magyarország, 3. Írország, 4. Németország, 5. Kanada, 6. Franciaország, 7. Svédország, 8. Oroszország, 9. Ukrajna, 10. Brazília. A TOP 20-as listán is sok olvasó van Japánban, Libanonban, Singapurban és Malaysiában, de látogatják az oldalt a Seychelle-szigeteken, Pakisztánban, Iránban és a Fülöp-szigeteken is.
Ez egyben iránytű is, de azt is jelzi, hogy amilyen kicsi nemzet vagyunk, olyan nagyon szóródtunk szét a nagyvilágban, de a magyar szó, a gondolat, a kultúra rátalál az emberekre, hogy megszólítsa őket.
A következő számtól új és izgalmas témával jelentkezünk Karácsony Dávid szociológus jóvoltából, aki a jubileumi számban zenész életérről ír. Már az írásán keresztül is halljuk a zenét, érezzük a ritmust, lendület van benne, elemi erő, a zene, ami biztos IGEN az életre.
Ahogy olvastam a cikket, E. L. Doktorow Ragtime c. könyvét juttatta eszembe, melyet „regi” ritmusban írt a szerző. A tördelt dallamok, spontaneitás átjött a sorokon, amiben az a legnagyszerűbb, az a csoda, hogy ehhez Te is hozzáteheted a saját „regidet”, és ettől leszel hiteles, egyedi és különleges.
Néhány olvasót felkértem, hogy mondják el véleményüket a Fórumról, amit közre is adunk. Ami meglepett, hogy nemcsak az újságról, hanem arról a környezetről – a weboldalról – is szóltak, amelyben az újság megjelenik.
Köszönöm az Olvasók érdeklődését, bárhol is legyenek a világban vagy itthon, mert nekik és róluk szól a Galyai Fórum, ami már régen kinőtte Galyatetőt, de a hegy történetének már része lett.
Rostás Gabi, főszerkesztő
A Galyai Fórum egy „kívülálló” szemszögéből
Egy mátrai kirándulásom során találkoztam először Rostás Gabival. Történt ugyanis, hogy sízni indultunk nejemmel és barátommal a Mátrába, de mint kiderült, a felszerelésem néhány fontos darabjai otthon maradt. Nem volt mit tenni, irány a galyai baráti kör. Itt találkoztunk. Gabi, mint vérbeli szervező és szerkesztő egyből rá is vett, hogy írjak a Galyai Fórumba valamit, ami érdekelheti az olvasó közönséget. Ezt azóta rendszeresen meg is teszem.
Nem a Mátrában lakom. Immár 78 éve otthonom a budai Hűvösvölgy, a hajdani Nyék község központja. Viszont részben a sísport és a tájfutás iránti elkötelezettségem, de elsősorban erdész mivoltom révén kötődésem a mátrai tájhoz igen erős. Sok munkám volt errefelé, és néha akad még ma is. Ezt csak azért bocsátom előre, hogy érzékeltessem, a Galyai Fórummal kapcsolatos véleményemnek van helyismereti alapja.
Hogy hol is kezdjem? Ez a rendszeresen megjelenő kiadvány meglepően eltalálta az információ-éhes receptoraimat. A családias hangnem, a pénzalapú fogyasztói kényszertől nagyon távol álló reklámmentes felület és témakör az, amit fantasztikusan nagyra értékelek. Ahogy olvasom a cikkeket, felélednek bennem mátrai barátaim, az erdő, a táj és annak illatai. Nem tévedés, illatot írtam és nem véletlenül. A Mátrának erre a számomra fontos jellemzőjére akkor bukkantam rá, amikor kisvasúti tervet készítettem Gyöngyössolymoson immár vagy 45 éve. Ott, ahol az erdő és a gyümölcsösök találkoznak. Ahol a napsütötte déli tölgyesek illata keveredik a szüreti aromákkal. Szóval a Galyai Fórum olvasásakor ez az illat előjön.
De ami a lényeg: a Fórum ablakot nyit egy olyan típusú közösségre, ami sok helyen hiányzik. Tisztán látszik az a kapcsolatrendszer, ami nem ma alakult ki, és ami a táj, valamint annak adottságai köré rendeződik.
A helyi események, emberek, különlegességek, a szép szőttesek, házi befőttek, mind szépen sorakoznak a lap polcain. Tudomány, kaland, érdekes események, muzsika, személyes történetek, ásványok és legfőképpen az engem közvetlenül is érintő erdő jól megférnek egymás mellett. Mint mondtam nem itt lakom, máshol vagyok lokálpatrióta.
Egy zsúfolt világban, Budapesten. Ott is van hasonló próbálkozás, de egy kicsit más.
Azt gondolom, igen kevesen tudják, hogy az analitikus vegyészek világméretű éves konferenciáját „Mátrafüred Conference”-nek hívják. A rendszeres tudományos találkozásokat kezdetben az Avar szállóban tartották, amíg be nem zárt. Azóta évente Visegrádon gyűlnek össze a Világ vezető elemző kémikusai, de a konferencia neve nem változott!
Nem véletlenül. Az analitikusoknak jó a szaglása és a Mátra illata őket is lenyűgözte. Így írta be Mátrafüred a nevét az analitikus kémia aranykönyvébe. Ez is bizonyítja e táj értékeit, amit a Fórum rendszeresen bemutat.
Hogy miért van jelentősége Rostás Gabi lapjának? Mert a béke kis szigete a borzalmak és az elmét irritáló tömegpropaganda betű- kép- és reklámáradat tengerében.
Kívánom, hogy ez a kis lokálpatrióta periodika még sokáig fennmaradjon, szolgálva a mátrai közösséget.
Gerely Ferenc, erdőmérnök
A weboldalról
Egy igazi kincs ez az igényesen összeállított, hasznos információkkal teli weboldal, ami Mátrafüred és Galyatető programjait, történetét mutatja be sok korabeli képpel illusztrálva.
A programok menüpont alatt találhatjuk a kultúrával, sporttal és a túrázással kapcsolatos legfrissebb információkat gondosan kiválogatva és rendszerezve.
Nagyon szép leírást kapunk Kékestető történetéről, jellegzetes növény és állatvilágáról is.
A hírek rovatban sok érdekes információt olvashatunk különböző témákban, nem ritka vendég itt a spiritualitás sem.
Köszönjük Gabi, hogy gondos és fáradhatatlan munkáddal szebbé varázsolod az olvasóid napját. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogassa meg az oldalt.
Grassalkovich Antal, informatikus
A Galyai Fórum és környezete
A weboldalon bőséges információ található a környék aktuális programjairól, híreiről, szálláshelyeiről. Távolabbról érkezőknek, érdeklődőknek, közeli lakosoknak egyaránt hasznos és figyelemre méltó lehet a gazdag, sokszínű tartalom.
Részletes betekintést nyerhet a mátrai látnivalók, itt élők világába, aki a weboldalon rákattint a Galyai Fórumra.
A közéleti lap kiadós tájékoztatást nyújt időszerű eseményekről.
Kulturális programokat, turizmust, környezeti szépségeket érintő témákat mutat be. Emberi sorsok, múlt és jelen színvonalas összefűzése jellemzi.
Nagyon tetszik, hogy az igényes írásokat képes beszámolók, illusztrációk egészítik ki, így még inkább átérezhetővé válik az adott cikk hangulata.
A Galyai Fórum kiterjedt élményt kínál a közönségnek.
Zilai Izabella, előadóművész
Születésnapra
Jó 10 évvel ezelőtt, amikor a régi gyöngyösi újságokat lapozgattam, az alábbi írásra bukkantam a gyöngyösi könyvtárban:
Az idegeneknek tudomást kell szerezniük Mátrafüred elragadó fekvéséről, árnyas és ózondús levegőjéről, üdítő vizű forrásairól, tarka panorámát nyujtó kilátóiról, üde gyógyító nyugalmáról, olcsó, magyaros zamatu élelmezéséről, gyógyhatásu hideg gyógyfürdőjéről, olcsó közlekedési eszközeiről, városunk közelségének előnyeiről. Sokan azonban egyáltalában létezéséről sem tudnak. Ha azt akarjuk, hogy mind ezt az érdekeltek megtudják, akkor következetesen és kevés áldozatkészséggel a nagyreklám dobját kell meg ütni. Népies modorban fénykép felvételekkel feldíszítve ismertetést kell nyomatni és azt küldeni meg azon osztályok tagjainak, ahonnan látogatókat remélhetünk.
Gyöngyösi Újság 1910. máj. 1.
Igen, a leírtakkal, a megismertetés fontosságával ma is egyetérthetünk, de nagyot változott jó száz év alatt Füred is és a Mátra többi része is. Ahhoz, hogy minél jobban megismerhessük, szükség van az olyan újságokra is, mint a Galyai Fórum, ahol ott vannak a legfontosabb információk a térség iránt érdeklődők számára. Kell hozzá egy ötlet, egy odafigyelő szerkesztő, jó fotók, egy inspiratív webes felület és természetesen az oldalt látogatók, érdeklődők.
Az, ha egy újság – legyen az webes formátum vagy nyomtatott – az ötödik évfolyamába lép, egy fontos mérföldkő, hiszen számos újság nem éri meg ezt az időt, gyakori ugyanis, hogy elindul és néhány szám után már meg is szűnik.
Mi kell a mai újságolvasónak? Elsősorban információk, érdekes tartalmak, jó riportok, megkapó képek az adott térségről, arról, ahol lakunk, vagy ahová tartunk egy utazás miatt, avagy ami kötődik valakinek az adott helyhez, térséghez.
Lovász Béláné, könyvtáros
30 éve történt: több mint félezer európai erdész versenye Galyatetőn
Az erdő és a sísport testvérek. Kevés olyan sífutó vagy biatlon verseny van a világon, ahol a pályák ne erdei környezetben lennének. Így van ez nálunk is. A hajdanában szebb időket megélt Galyatetői Sí Centrum maradványai hirdetik annak emlékét, hogy itt valaha komoly versenyek voltak.
A Sí Centrum történetének egyik jelentős eseménye 1993 februárjában volt, amikor itt került megrendezésre a XXV. Európai Erdészeti Északi Síverseny. Ebben a kis írásban elmesélem az esemény előzményeit és magát a versenyt, aminek még ennyi év után is van híre. Ha, valahol Európában öreg, erdészsíző barátaimmal találkozom, még emlegetik. Mivel alapvető személyes kapcsolatom van ehhez a történethez, első forrásként tájékoztatom a Tisztelt Olvasót!
Ami engem illet, a galyatetői verseny története valójában a ’60-as években kezdődött. Gimnáziumi és egyetemi éveim alatt a sport jelentős mértékben kitöltötte a szabadidőmet. Sokszor még a tanulásra tervezett időből is elloptam a levegőn való mozgás javára, és tudom, hogy ez a befektetés busásan megtérült a szellemi tevékenység során.
Amikor az erdőmérnöki diploma megszerzését követően elhagytam Sopront és vele együtt az Alma Matert, erősen lecsökkent a mozgás aktivitásom. Főleg, amikor már a gyerekekkel is foglalkozni kellett. E tekintetben a negyvenes éveimhez közeledve mélyponton voltam. Mozgáshiányból eredő térdfájás, bottal bicegés.
Akkoriban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban dolgoztam.
Volt némi közöm az erdészeti közjóléti feladatok pénzeléséhez. Egy napon felkeresett minket Holéczi Tibor, a Magyar Sí Szövetség akkori főtitkára. Vele más ügyek révén már volt kapcsolatom. Agilis és minden erejét a sportág fejlesztésére fordító emberként ismertem meg.
Célja volt, hogy Galyatetőn kiépítsen egy sí központot, ehhez kérte a támogatásunkat. Nyitott fülekre talált nálunk és a Galyatetői Sífutó Központ nagyrészt erdészeti közjóléti pénzek bevonásával meg is valósult.
Főtitkár úr egyszer megkérdezte, hogy miként állok a futással. Felcsábított Budapesten a Normafához, ahol főként kiöregedett sífutókból és lelkes amatőrökből állt össze egy csoport, akik hetente több alkalommal futó és sífutóedzéseket tartottak. Rendszeresek voltak az amatőr versenyek is. Hozzájuk csapódtam, és így keveredtem be a sífutók és biatlonosok világába. Mai átlagéletkorunk 80 körül van, és csak halkan jegyzem meg, hogy eddig csak két társunk váltotta fel az égi hómezőket a mostanában hó hiányos hazai terepekkel. A rendszeres mozgás engem is kiemelt a térdfájósok világból. Szóval a sport „orvoslátogatás” helyett ajánlható.
Akkoriban, a munkakörömnek köszönhetően, rendszeresen kaptam a német és osztrák erdészeti lapokat, amikben évente tudósítást közöltek az Európai Erdészeti Északi Síversenyről (EFNS). A ma már mozgalomnak nevezhető erdész sporttalálkozó gyökerei a Fekete-erdőben erednek. Ez a verseny ma is a világ legnagyobb létszámú biatlon eseménye, sokszor 1000 feletti résztvevővel. A programban nemcsak sport, hanem szakmai tanulmányút is szerepelt. A „Vasfüggöny” mögött üldögélve olvastam a beszámolókat, és arról álmodoztam, hogy talán valamikor magyar csapat is kiutazhat erre az eseményre.
Valamikor, a ’80-as évek végén, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke és főtitkára meghívást kapott Trier-be, a német erdészeti egyesületek találkozójára, ahová engem is elvittek.
Az egyik közösségi estén, mint amolyan szegény rokonok, külön üldögéltünk egy asztalnál. Nem volt pénzünk arra, hogy társasághoz csatlakozzunk. Rágondolni is rossz volt, hogy ott esetleg még fizetni is kellett volna egy kört. Az asztalunknál velünk búslakodott önmagában egy szakállas úriember is. Egy üveg bort azért megreszkíroztunk, és megkínáltuk őt is. Bemutatkozáskor derült ki, hogy svéd. Rögtön meg is kérdeztem, hogy hallott-e az EFNS -ről? Felcsillant szemmel elmesélte, hogy ő ennek a versenynek az egyik alelnöke. Hoppá! Talán feljött a magyar erdészsízők szerencse csillaga!
Egy másnapi Mosel-parti kocogás során össze is barátkoztunk, és barátságunk az ő haláláig tartott. Szó mi szó, a következő évben már magyar csapat is versenyzett a Harz- hegységben, és ez az EFNS kapcsolat a részünkről még a mai napig is tart. Akkoriban még számottevő volt a magyar sífutósport, rendelkezésre álltak a lelkes sportemberek, és volt egy pompás biatlonpálya is. Ennek alapján elvállaltuk a 25. EFNS megrendezését.
Az 1993 februárjában, Galyatetőn megrendezett verseny és a hozzá tartozó heti szakmai és kulturális program – ma már elmondhatjuk – legenda számba menő esemény volt.
Az ügy nem volt izgalomtól mentes. Azon a télen nemhogy nálunk, de sehol Európában nem volt hó. Lógó orrú erdészek hozták addig nem használt sífelszerelésüket az Alpokból, Skandináviából. A Mátra havat nem látott fáinak kopasz ágai fogadták őket. Nem hitték, hogy itt a puszták peremén még versenyezni is fognak. Mi, viszont bíztunk benne, hisz Főtitkárunk határozottan megmondta, hogy lesz hó azon a héten. És ez be is jött!
Az ünnepélyes megnyitó perceiben nagy pelyhekben rákezdett az égi áldás! A Galyatetői Nagyszálló előtt rendezett megnyitó közönsége, mintegy 600 ember rögtön felélénkült, és örömében táncra is perdült a Pénzügyőr Zenekar néhány tagja által generált jó kis osztrákos muzsikára.
Hozzá kell tenni, hogy a nagy hidegben a zenészek kürtje befagyott, de ez nem volt akadálya annak, hogy vagy fél órán át tartson a buli. A résztvevők számára felejthetetlen élmény volt még az egy napos tanulmányút is.
A Bükk-fennsíkon, a frissen esett havon síléccel járták végig a szakmai kirándulás útvonalát, amit Szilvásvárad és Eger látványosságai zártak le, természetesen egy Szépasszony-völgyi programmal a végén.
Kezdődhetett a verseny. Fél méteres kiváló hó és napsütés édesítette meg a versenyzők életét. A galyatetői sífutó pálya soha nem látott számú erdészt hordozott a hátán Norvégiától Olaszországig.
A biatlon puskák csattogása és a szurkolók hangja verte fel Galyatető csendjét. Öt napig tartott ez a „símennyország”, és ebbe még egy több száz résztvevős tömegverseny is belefért a hétvégén. De, semmi sem tart örökké. Az elutazás napján ez a csoda, zuhogó eső kíséretében köddé vált. Úgy tudom, hogy 1945 után a mai napig ez volt a legnagyobb nemzetközi erdészeti rendezvény Magyarországon.
Az EFNS kapcsolataink ma is élnek, kibővülve az erdész tájfutással, aminek keretében évente rendeznek hasonló versenyeket több száz résztvevővel. Az elmélyült nemzetközi kapcsolatok révén nagyon sok kolléga és egyetemi hallgató tudott részt venni ezeken az eseményeken, és kapcsolatot teremteni külföldi szakmabeliekkel.
Az erdész sport gyökereket eresztett nálunk is. Elkötelezettségünk alapján és abban a tudatban, hogy az erdészeti kommunikációban az erdőben sportolóknak igen nagy szerepe van, a Mátrához erősen kötődő Urbán Imre erdőmérnök barátommal megalapítottuk az Országos Erdészeti Egyesület Erdei Sportok Szakosztályát.
Célunk volt megépíteni a megértés és együttműködés hídját az erdészek és az erdőt igénybevevő sportolók között. Utódaink révén ez a program ma is sikeresen folyik.
Abban a reményben fejezem be kis írásomat, hogy a Galyatetői Sí Centrum jobb, remélhetőleg szép havas-deres napokat is meg fog még élni. Ennek reményében lelkes emberek nagy szorgalommal fáradoznak. Talán, ez a kis írás is segíthet abban, hogy nagyobb figyelmet és támogatást kapjanak a hazai sísport fennmaradása és ezáltal minden sportszerető ember érdekében.
Gerely Ferenc, erdőmérnök
Néhány archív fotó őrzi az emlékezetes eseményt.
Galyatető csak egy van…
Kodály az esztendő felét itt töltötte, a róla elnevezett kápona – amely az ország legmagasabban fekvő kápolnája – harmóniumán született meg 1942-ben a Csendes mise, ami a Missa Brevisnek szolgált alapjául.
A magaslati klíma gyógyhatásai, a méltóságteljes montán bükkösök, a páratlan látványt nyújtó kilátás vonzzák a turistákat és a fotósok paradicsoma. Egyedülálló körpanoráma tárul elénk a Galya-kilátóból: észak felé a Tátra csipkés láncai, keleten a Bükk-fensík platója látszik, délen leláthatunk a Jászságig, nyugaton a főváros napnyugtáját, tüzijátékát is megcsodálhatjuk.
A téli sportok szerelmesei élvezhetik a sífutás örömeit a megújult pályákon neves edzők közreműködésével, de a helyi síkölcsönzőben minden igényt kielégítő felszerelést is bérelhetnek.
Galyatető földrajzi, klimatikus és természeti adottságai az ország egyik legkülönlegesebb magaslati üdülőhelyévé teszik, telis-teli felfedezésre váró csodákkal, amik csak a mesékben és Galyatetőn vannak.
Rostás Gabi
Együtt könnyebb…
Egy lelkes csapat – helybeliek, nyaraló tulajdonosok – összefogott, hogy Galyatető padjait felújítsák/megszépítsék.
Varró János beszámolója a munkálatokról.
Tóth Imre a padok faanyagát és a rávaló festékek árát finanszírozta amellett, hogy egy komplett brigádot látott vendégül napokig Csólyospálosról, akik a galyai lakosokkal együtt a régi padok beton lábainak áthelyezésében segítettek. Matuska Jenő speciális célgépeivel segített nagyon sokat a régi 24 db pad roncsainak kivételében és a 12 db új pad beton lábainak kiásásában. Ennyit lehetett megmenteni a régiekből. Tiszarovics Dezső a faanyagok beszerzését, gyalulását, marását, csiszolását végezte. A kevésbé sérült betonlábak rendbehozatalát és az összes lábfelület kezelését, valamint a padok festését jómagam vállaltam. A padok felszerelése a lábakra Roland fiam és unokáim, Zsombor és Botond, valamint Tiszarovics Dezső segítségével történt.
Galyatető anno…
A Galya-tető hazánk és a Mátra második legmagasabb csúcsa, 965 m magasan. Oldalain nagy bükkerdő. Lankás és meredek lejtői az ország legideálisabb síterepei. (Sífelvonója is van). Télen-nyáron forgalmas kiránduló-és üdülőhely. Több állami és magánüdülő, sportlétesítményekkel ellátott szubalpin klimatikus hely. A SZOT üdülő előtti parkban kilátótorony áll. Figyelemre méltó a meteorológiai figyelőállomás és a turistaház. Nevezetesebb üdülők: a SZOT, BM, Fenyő üdülő, a Zenei Alap üdülője, az Előre SE síház, a Vasas üdülő.
A Mátra legismertebb és legfejlettebb üdülőterületét a budapesti közvetlen járatokkal, a Gyöngyösről kétóránként közlekedő vagy a Pásztó felől is elég gyakran induló autóbuszjáratokkal közelíthetjük meg. Az autóbuszok a SZOT üdülő előtt állnak meg. Minden érkezőt lenyűgöz arányaival a hatalmas épülettömb. feketén csillogó terméskő falaival egyike talán az ország legszebb és legjobban tervezett, nagyon jól berendezett magaslati gyógyüdülőinek. Az üdülő 1936-1939-ig épült. Négy emeleten 110 szobával, 300 ággyal várja a szakszervezeti beutaltakat.
Az üdülőt 80 holdas park veszi körül, és sétányok vezetnek a fenyvesek, sziklakertek között. Pihenőhelyek hívogatnak kellemes időtöltésre, majd szép lépcsősor vezet az andezit kövekből épített kilátótoronyhoz. érdemes távcsövet vinni, mert hatalmas messzeséget lehet innen belátni. Rossz idő esetén nagy társalgói, játéktermei, 8 x 16 méteres szép fedett uszodája adnak lehetőséget a szórakozásra. Százötven személyes étterme, házi bárja szolgálja a vendégek kényelmét, de orvosi rendelője, postahivatala és fodrászata is van.
Mivel évente több ezer turista és a hazánkat ismerő külföldi kiránduló keresi fel Galyatetőt, szépen berendezett turistaétterem is rendelkezésre áll. Ugyancsak a turizmust szolgálja, de a Galya-tetőt körülvevő villák lakóinak is nélkülözhetetlen a sokféle áruval ellátott élelmiszer-csemege üzlet.
Galyatetőről, mint a Mátra egyik legrégibb üdülővidékéről egy kis helytörténeti visszapillantást is kell tennünk. A Mátra erdői, túralehetőségei (a történelmi idők elporladó emlékeit, a váromladékot most nem is említve) mindig vonzották a kirándulókat.
A Mátra Egylet már 1894-ben menedékházat épített a Galya-tető keleti oldalán. 1924-ben a Budapesti Hegymászó Egyesület egy valóban „menedékház”szerű, emeletes „sziklavárat” hozott létre. Ez képezte a pár éve átalakított BM üdülő alapépítményeit. Ha lehet fokozni a hegyvidéki kilátás szépségeit, talán ennek az épületnek van a legszebb fekvése.
Galyatetőről is kellemes sétákat, kirándulásokat tehetünk a környéken.
A Galya-tetőről 1,5 kilométerre délre magasodó Nyesettvár 812 méteres, babszem alakú csúcsán is látható a sáncárok. Hossza 50 méter, szélessége 20 méter. Területét teljesen erdő borítja. A mátrai gyűrűs várak közül ennek a legszebb az árokkiképzése.
A Kékes és a Galya-tető közötti 729 méteres kúp a Csór-hegy, amelynek tetejéről, a geodéziai fatoronyból szép a körkilátás a Mátra minden tájára. Tavasszal sok hóvirág nyílik az oldalán.
A Csór-hegy oldalán több holdnyi nagy tisztás terül el: a Csór-rét. Itt épült a nevezetes víztároló, amely a Középső-Mátrát hivatott ivóvízzel ellátni.
A Csór-hegy alatt, a Vargák-kútjánál 650 méteres magasságban épült a Vörösmarthy-turistaház, a parád-galyatetői műútelágazás és Mátraháza között. A legnagyobb turistaház a Mátrában. Hálóhelyeinek száma 122, van 8 négyágyas víkendháza is, amelyeket csak nyáron lehet igénybe venni. Villanyvilágítás, folyó víz. Az udvaron zuhanyozó. A házban televízió, rádió, telefon. Telefonszám: Mátraháza 74-057. Postakézbesítés naponta. Az étteremben másodosztályú árakon hideg és meleg ételek kaphatók. Megközelítés Gyöngyös, Pásztó vagy Parád felől gépjárművel vagy autóbusszal. Budapestről naponta kétszer közvetlen autóbuszjárat. Számos túrázási lehetőség. A sízők számára 400 m hosszú lesiklópálya áll rendelkezésre a turistaház közvetlen közelében.
A galyatetői műút 34-es kilométerkövénél 200 méternyire van a Bagoly-kő, amely egy húsz méter magas függőleges sziklafal. Szép kilátás nyílik innen Parádsasvárra, A Mátra északi lábára és a keleti-Mátra vonulatára.
Galyatetőtől keletre 640 m magasságban találjuk Rudlf-tanyát: nevezetessége a fenyőarborétum. Erdészház. Galyatetőtől mintegy másfél kilométerre – északnyugatra – egy lejtőkúpon található 830 m magasságban a Galya-vár. Ősi eredetű gyűrűs vár, kettős sáncárokkal. Három oldalról természetes meredek védte. Persze ma már csak a helynév és néhány maradvány utal a várra.
(Forrás: Zakupszky László – Mátraszentimre és környéke) Lejegyezte: Rostás Gabi
“Egyetemiek” menedékháza
(Korabeli helyesírással)
Tátra, Fátra, Mátra…A szent hármashalom, az egységbe foglalt négy folyóval és az apostoli kettős kereszttel alkotja a magyar címerpajzsot, jelentette a régi, a nagy, a boldog Magyarországot. Ma, ha rátekintünk címerünkre, belső szorongás vesz rajtunk erőt, mert a hármas halomból csak egyet mondhatunk a magunkénak.
Tátra, Fátra, Mátra…Mit jelentettek nékünk? Nem törődtünk Veled, mily semmibe sem vettünk. Jöttünk, mentünk boldogan éltünk, naponként láttunk és nem simogattunk, nem becézgettünk, nem élveztük szépségeidet, pedig egészben a miénk voltál. Ha „nagy kirándulást”” rendeztünk, felmentünk a Sárhegyre – a Szent Annához – , kimentünk Benére, de ki ment tovább, ki nézte, ki bámulta meg, hogy mit rejtesz felsőbb rétegeidben. Ki látta, ki élvezte csendedet, ki borult le csodás bérceid előtt. Voltak természetimádók, voltak, kik nagy szöges cipőben, hosszú botokkal, hátizsákkal jöttek, messziről jöttek. Megbámultuk őket. Kik ezek, mit akarnak, hová mennek?
Nem értettük őket. Jöttek, eltűntek s néhány nap múlva mentek. Itt a városban is élt közülök néhány. (Hanák Kolos, Széky István, Makra Géza, Ehrlich Mihály stb.) Azt mondották, hogy ők turisták. Tudomásul vettük, de céljaikat nem értettük.
A turistákon kívül volt néhány szalonkabátba járó gyöngyösi polgár is, ki lelkesedéssel beszélt, vitázott a Mátra szépségeiről. Kinevették, kigúnyolták őket. Néhai jó Csomor Kálmán polgármester elültette a benei fenyveseket, városi programmá tette a benei kérdést. Ki hallgatott rá…Pápay Mihály által megépített hat villa és semmi más az eredmény. A turisták élték a maguk életét. A Mátra Egylet nagy értékű munkásságot fejt ki, de e kis, lelkes társaságon kívül alig vett valaki más tudomást a Mátráról. Az 1914 körüli időkben nagy, dermedt csend következett. Lidércnyomásként nehezedett ránk a nagy készülődés, majd kitört a vihar. A Mátra őserdeinek felnyögő, panaszos zokogását túlharsogta az ágyúk, fegyverek morajlása; aztán jött a nagy ájultság. Felébredtünk, tapogattuk tagjainkat s rájöttünk, hogy se kezünk, se lábunk. Nincs Tátránk, nincs Fátránk, könnyes szemekkel nézhetünk fel a kis Benjaminusra, a mi árván maradt Mátránkra.
Ki tudja meddig sírdogálunk, ha meg nem jelennek újra a nagy, szöges bakancsosok. Jöttek. Most azonban már lassabban, gondterhesebben jártak és közöttünk is meg-megálltak. A turistabot helyett egy-egy gerenda volt kezükben, a turistazsák belsejében egy-egy tégla is meghúzódott. Az egyiket Vigyázó Jánosnak hívták, a másik Horn K. Lajos névre hallgatott. Ügyvéd és mérnök. Vasárnaponként turistáskodtak. Mit akarnak, hová igyekeznek, miért cipekednek? Nem tudtuk, csak bámultuk és tőlük hallottuk: elveszítettük a tátrai ház építésének lehetőségeit, jöttünk itt felépíteni azt és felfedezni a Mátrát. Jöttek és győztek. Háton hordták a téglát, kunyeráltak, lelkesítettek bennünket és felráztak! Pár évi (1922-1925) szívós, bámulatra méltó munka után felavatták a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület és a Magyar Hegymászók Egyesülete Bierbauer Virgil műépítész által tervezett menedékházát (1925).
A Magyar Hegymászók Egyesületének Galyatetői „Egyetemiek” menedékháza a csonkahaza másodlegmagasabb hegyén, a 965-6 m-es legmagasabb pont mellett, helyszíni terméskőből, 1922-től 1925-ig épült.
Eredetileg a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület Tátrajáról a menedékházat a Magas-Tátra mélyén rejtőzködő Batízfalvi-tó partjára akarták építeni. Közben kiütött a háború, elvesztettük a Tátrát és így az egyesületnek a MHE-ben tömörült megmaradottjai a Magas-Tátra helyett az országcímer egyetlen megmaradt halmára, a Mátrára szorultak. A Galyatetőt azért választották, mert onnan tiszta időben jól látható régi működésük területe, minden magyar hegyjárónak szíve-vágya a Tátra, azonkívül a Galyatető orma mintegy 80 holdas virágos és kilátásos rétséggel emelkedik az erdőhatár felé, amelynek a Piszkéstető felé, valamint a délnek is húzódó több négyzetkilométere az enyhén lejtős rétekkel, hazai legszebb síterepünket képezi.
A BETE nagyrészt a világháborúban elesett neves Tátra-járói (dr. Serényi, dr. Dobrovics, Mervay, dr. Csepcsányi, Kerekes stb.), valamint a hegyek közt elszerencsétlenedett Vachter Jenő és Laufer Pista voltak az „Egyetemiek”. Az ő emléküket őrzi a csonkahaza legmagasabbra épült menedékháza.
Eredetileg egy 46 férőhelyes (2 étterem, 6 hálószoba és bérlőlakás) kőmenedékházból és egy 64 férőhelyes ((5 szobás) nagy fabarakból állott a menedékháztelep. A hazai turistaságnak a háború utáni első létesítménye volt, melynek megépítése a hihetetlen rossz és meredek erdei utakon való anyagfelszállítás és a közel 1000 méteres magasságban való építkezési nehézségek folytán a berendezéssel együtt mintegy másfél milliárd papírkoronát emésztett fel, ami a mai értékben is 120.000 pengőt jelent.
Az egri érsekség 4-5 holdnyi bérelt területén lévő hatalmas menedékháztelephez az északi oldalban, a volt Károlyi-birtokon az MHE nagy síugrósáncot létesített, melyről már 40 métert is lehetett ugrani. A hidasfolyási Mátrasánc elkészülte előtt ez volt az ország legnagyobb és legszebb környezetű ugrósánca. Az egyesület Báró Solymossy Jenő területén, a menedékháztól 5 percnyire, 2 kisebb gyakorló ugrósáncot is épített.
A Mátra egyre növekvő idegenforgalmához igazodni kellett s a virágos Galyatető nem maradhatott a közönség előtt hozzáférhetetlen. Megépült a Gyöngyös-parádi közút 17-es, ma 18-as km-ének közeléből kiágazó Galyára vezető autóút, melynek a Galyától Pásztóra, illetve Alsóhutára vezető 2. szakaszán is serényen dolgoznak s jövőre már talán a külföldi autósok is végigroboghatnak a csonkahaza legszebb autóútján, a Mátrai transverzális közúton, mely ma már a Galyán túl is, egész Ötházhutáig teljesen kész s nagyban hozzájárul az eddig ismeretlen nyugati mátrai területek fejlődéséhez.
Az autóút megépültével szükségessé tette az eredetileg turisták és síelők részére épült menedékház modernizálását is.
Átépítés, vízvezeték, villanyvilágítás ismét 63.000 pengőjébe került az egyesületnek, tehát az 5.5 holdas magnagyobbodott és az Érsekségtől kedvezményes vásárlás útján az egyesület saját tulajdonába került területbe összesen 180.000 pengőt fektettek be.
Ma 17 hálószoba, 2 étterem, fürdőszoba s a szükséges mellékhelyiségek egyszerre 33 üdülővendég kényelmes és zavartalan elhelyezését biztosítják, míg a Zsuzsi penzióban további 20 vendég hálhat.
A galyatetői menedékház megépítésének felbecsülhetetlen értéke volt a magyar turisztika újraéledése szempontjából, de jelentősége még nagyobb a Mátra-kérdés szempontjából. A menedékház felavatásán az ország különböző részeiből jelen volt előkelő társaság felfigyelt s látta a Mátra szépségeit, a magyar kormány kiküldöttei ez alkalommal vettek először tudomást arról, hogy mit jelenthet a Mátra a megcsonkított ország közegészségügyi és belső idegenforgalmi szempontjából. E menedékház megépítése átütő erővel hatott Gyöngyös társadalmára és a város vezetőségére is. Kinyílt a szemünk és megláttuk a mi Mátránkat
(Fotók: Varró János gyűjteményéből)
A Vachott Sándor Városi Könyvtár archívumából lejegyezte: Rostás Gabi
Kodály kápolna
1941. szeptember 8-án avatták föl a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Jankó Gyula építészmérnök tervei alapján készült kápolnát. Eme hajlék első evangélikus kántora Fasang Árpád zongoraművész, diplomata volt.
A kápolnát nagyon szép, színes ólomüveg ablakok díszítik, melyek mozaik hatását és az üvegfestésre igen jellemző élénk színeket kiemeli a felkelő és a lenyugvó nap fényözöne. Közülük néhányat Sztehló Lili tervezett, ilyen a Szent Hubertuszt ábrázoló ablak, amely Kodály Zoltánné emlékére készült.
Bemutatjuk a környékre is utaló, személynév eredetű helységnevek névadóit: Szt. Istvánt, Szt. Lászlót és a Szt. Imre herceget ábrázoló üvegablakokat.
A szép üvegablakokon keresztül pillantsunk be az üvegfestés történetébe.
Az üvegművészet korántsem mai találmány, az emberek már évezredekkel ezelőtt felfedezték maguknak ezt a rejtélyes, színes művészetet. A időszámításunk előtti negyedik évezredből maradtak fenn az üvegművészet első alkotásai, melyek Egyiptomban készültek. A bizánciak az egyiptomiaknál már sokkal jobban kiismerték az üveget.
A legszebb üvegfestmények a gótika korából maradtak fenn, ekkor élte virágkorát, és elsősorban templomokban alkalmazták, mert kiválóan alkalmas a természetfeletti dolgok megjelenítésére. A színes üvegablakok elkészítésének legrégibb módja az volt, hogy a festményt rajz szerint kivágott, színes üvegdarabokból, az ún. ablakólommal illesztették össze.
A reneszánsz korban a falfelületek egyre nagyobbak lettek, ami a színes üvegablakok háttérbe szorulását hozta. A XVIII. században megkezdődött az ablaküveg tömeggyártása, így az egykor virágzó műhelyek hanyatlásnak indultak, és a féltve őrzött üvegfestési és egyéb eljárások a mesterek titka maradt örökre.
A XIX. században az üvegfestés újra életre kelt. Ebben a korban a középkorihoz képest már csak túl tiszta üveget tudtak gyártani. Ekkor kezdték előállítani az antik üveget, amely a középkor tökéletlen üveggyártását próbálta utánozni.
Nagy áttörés volt az 1893-as chicagoi világkiállítás, ahol Tiffany bemutatta rézfóliás technikával készített ólomüvegét, mely Tiffany-üveg néven vált ismertté és a szecesszió kedvelt üvegfajtájává vált.
A múlt század végétől kezdve középületekben is gyakrabban alkalmazták a színes üvegablakokat, melyek ezzel a hétköznapi élet részévé váltak. Az ólomüveg éppolyan alkalmazott művészet lett az építészetben, mint a falfestés, vagy a szobrászat.
Magyarországon Róth Miksa művei révén ez a műfaj iparművészetből újra képzőművészetté vált. (Fotó: Rostás Gabi)
Rostás Gabi
Őzse Ági és Galyatető
Szüleivel 1961-ben költöztek Galyatetőre. Oviba a Nagyszállóba, iskolába a ma már Turista Centrum részeként működő egykori kisiskolába járt öt évig, ahol egyedül volt tanuló. Hatodiktól már Mátraszentimrén, kétosztályos, összevont iskolában folytatta.
Az ország tetején, erdőben, üdülőhelyen felnőni az élet csodája.
A BM üdülő és a SZOT Nagyszálló kéthetes turnusváltásaival, a magánházak vendégeivel, vállalati üdülők és téli időszakban a síelőkkel együtt, mintegy 600 vendég volt állandóan a hegyen.
Vidám, pezsgő élet folyt, sikk volt Galyatetőn üdülni. Sokan éveket vártak, hogy beutalóhoz jussanak. Gyerekként úgy gondolták, hogy ilyen az egész világ, telis – teli csupa mosolygós, jókedvű emberekkel. Az itt dolgozók gyerekei valamennyien ebben a természet adta mesés környezetben, szabadságban nőttek fel. A szülők az üdülőkben dolgoztak, de a családi házakban, így náluk is, fizetővendéglátás folyt, sok közös programmal, élménnyel a náluk üdülő vendégekkel.
Emlékeiben hosszú, havas telek voltak, bár az is lehet, hogy csak a gyerek volt kicsi, de a lehetőség adta/kínálta, hogy szinte minden gyerek hozzánőtt a síléchez és van, aki rajta is maradt, mint Őzse Ági, akinek példaként ott volt a bátyja, aki már versenyzett.
Ági ötévesen a lesiklással kezdte, de lehet, hogy a váltásban segítségére volt 1973-ban az Úttörő Olimpia megnyerése sífutásban. Kilencéves korától a lesikló éveket a BKV Előre csapatában töltötte, sífutóként pedig mindvégig a Vasas SC – ben versenyzett.
Nagy meglepetés volt, amikor még juniorként, 18 évesen, felnőtt magyar bajnokságot nyert, ahol nem kisebb egyéniséggel, mint Monspart Saroltával kellett megküzdenie. Ettől kezdve, teljes mellbedobással a sífutás mellett kötelezte el magát.
A Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett, majd a fővárosban dolgozott, így együtt tudott edzeni a csapattársakkal. Édesanyja, még néhány évig Galyatetőn élt, akit gyakran meglátogatott, főleg télen, de 1981-től végleg Budapestre költöztek és innen számolva, több mint 30 magyar bajnoki cím lett az aktív versenyzés eredménye. A Gépipari Spartacusban tájfutott 19 évesen, ahol a csapattársakkal kétszer váltóbajnokságot nyertek. Ezzel plusz kettővel gyarapodott a magyar bajnoki címek száma.
1983-ban született Adrienn lánya, és ezt követően az anyai teendők kerültek előtérbe, de egy váratlan helyzet ismét sikert hozott. 1986-ban a Sítájfutó VB-t Bulgáriában szervezték meg, ahol pontszerző 6. helyezést értek el váltóban. Az egyik csapattag betegsége miatt kerülhetett a váltóba, ugyanis nagyon kevés sportoló van, aki mindkét sportágban járatos. A havas telek reményében újra előtérbe került a sífutás. Igaz, nem versenyszerűen, hanem, mint oktató a Bozsik Anna által megálmodott Sífutó Iskolában, aminek az a célja, hogy minél több amatőr ismerje és szeresse meg a sífutást, itt, Galyatetőn. Az idei havas napokon sokan órákat autóztak – kicsik, nagyok – azért, hogy megismerjék a sífutás örömét és élvezzék a hegy ajándékát, a ragyogó napsütést, amikor a völgyek hosszú időre ködbe burkolóznak. Az áprilisi tréfa sokakat a hegyre csábított, amikor április 16-án 15 cm hó esett, amit Ági is kihasznált, de már nem kellett utaznia, csupán az ajtóban kellett felcsatolni a lécet és könnyedén belecsúszni a hómezőbe.
Visszatérve a hegyre újból vannak barátai, mint a hegyi tündér, szomszédok, négylábúak, akikkel sok közös élmény és közös tenni akarás van Galyatetőért.
Rostás Gabi
Galyatető – Kodály Zoltán – Missa brevis – Ittzés Mihály
Vajon mi köti össze e négy külön-külön is csodának tekinthető ajándékát a Jóistennek? Galyatető volt Kodály Zoltán kedvenc tartózkodási helye, mondhatni második otthona.
Bizonyíthatóan ide kötődik legszebb egyházi művének születése (Csendes mise – Missa brevis). Ittzés Mihály zenetudós, zenepedagógus, művészeti író érdeme – akiben én gimnáziumi osztályfőnökömet tisztelhettem -, hogy e falak közt először hangzott fel a nagy mű, 2014. június 28-án, éppen öt éve, a kápolna előtti bronz Kodály szobor szentelésén, mely Sütő Ferenc pécsi szobrászművész alkotása.
Bármilyen furcsa is kimondani, a 964 méter magasan fekvő Galyatetőt Trianonnak “köszönhetjük”. Amikor elveszett a Tátra, maradt helyette a Mátra.
Először megépült a kilátó, 1934-ben. A Nagyszálló (ma Grandhotel Galya) 1936-39 között készült el. (4 emelet, 110 szoba, 300 ágy). Éppen idén 80 éves! Ismert vendégei közül néhány: Illyés Gyula, Németh László, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Honty Hanna…Még filmet is forgattak benne: Tavaszi napsütés címmel, Tolnay Klári Turay Ida, Csortos Gyula főszereplésével. A 107-es és 108-as egymásból nyíló szobák a leghíresebb vendégnek, Kodály Zoltánnak és feleségének voltak fönntartva. Jankó Gyula építész elmondása alapján tudjuk, hogy a szépen faragott mátrai andezit kőből jócskán maradt.
Elhatározták, hogy templomot építenek belőle a szálló vendégei számára. 1941. szeptember 8-án szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Persze mindenki csak becenevén: Kodály kápolnaként ismeri és emlegeti. Egy oldaltornyos, egyszerű épület. Harangját az egri érsek ajándékozta, a háború során megsérült, de működik. Felirata: “Ezt Szmrecsányi Lajos egri érsek adományozta, amikor hős honvédeink a Donnál a vörös áradat ellen harcolnak. 1942.” A színes üvegablakok két művész: Sztehló Lili (1897-1959) és Csiby Mihály (1922-2016) munkái.
Belépve, bal oldalon, államalapítónk, Szent István, fia Szent Imre herceg és a lovagkirály, Szent László láthatók. Amikor 1938-ban nálunk volt az Eucharisztikus Világkongresszus, róluk lettek elnevezve a Felső-Mátra szlovák falvai (Alkár= Mátraszentimre, Felsőhuta= Mátraszentistván és Fiskaliáshuta= Mátraszentlászló) Jobb oldalon női szentjeink, Árpádházi Szent Erzsébet és a Nyulak szigetének névadója, IV. Béla király leánya, Margit.
A szentélyben lévő egyik ablak – Kodály Zoltán felesége – Emma asszony adománya. A középső, a Missa brevisre emlékeztet. Orgonasípok előtt éneklő kórus látható, kottarészlettel, felső részében a keresztény hitvallás első sora olvasható: “Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem” Vagyis: “hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában” Ezt az ablakot Csiby Mihály készítette 1987-ben. Amint a hátul lévő is az ő alkotása (1990-ből), rajta a Boldogasszony Anyánk, régi magyar himnusz sorai olvashatók. (A két művész stílusa szemmel láthatóan is jól elkülöníthető.)
A templom karzatán ma is az a harmónium szolgál, melyen Kodály Tanár Úr oly sokat játszott (egy réztábla emlékezetet erre.) Amikor sétálni indult, s a templom felé vette útját, a helyi gyerekek utána futottak. Jó néven vette, ha a gerendán ülve hallgatják őt, ahogyan játszik. Egyetlen kikötése volt csupán, csendben kellett figyelni. Történt pedig, hogy a nagy hóban, nem tudott feljönni Gyöngyösorosziból a kántor. Telefonon megkérte Kodályt, hogy helyettesítse a misén.
Idézném Nádasdy Alfonz bencés szerzetest, Kodály gyóntatóját, aki a Tanár Úr temetési szertartását is vezette. Kérdeztem, hogy a nagy hóban és hidegben el tudott-e menni a misére a kis hegyi kápolnába?Odanyújtotta elmaradhatatlan ötvonalas jegyzetfüzetét és azt mondta: segédkántor lettem, és ezt írtam.
Jellemző Kodály lelkületére, hogy nem akart ötletszerűen improvizálni (nem méltó a liturgiához – mondta), ezért vázlatokat készített a mise részeihez. Ez lett az alapja a XX. század legliturgikusabb remekének, az Orgonamisének, majd a Missa brevisnek. Klasszicitásában, a mise lényegéhez, szövegéhez alkalmazkodásban mintának lehet tekinteni. Első lehettem, aki hallotta e művét, mert néhány hét múlva zongorához ülve bemutatta. Hozzátette: Kétszáz évet késtünk vele.
Amikor 1944-ben fenyegetve érezték magukat – de főleg Emma asszony élete forgott kockán – beköltöztek az Irgalmas Nővérek zárdájába. Erről Ittzésné Kövendi Kata könyvéből idéznék. Kodály volt tanítványa, Bors Virgínia nővér segítségével talált menedéket itt az ostrom alatt. Feleségével, december 15-től január 23-ig – az Operaház pincéjébe való átköltözésig – itt húzódtak meg nagyon sok menekülttel együtt a pincében berendezett óvóhelyen. A bombázások közben, a rendelkezésére bocsátott, harmóniummal is ellátott, második emeleti szobában fejezte be a Missa brevist.
Az ostrom utolsó heteit feleségével a pincében töltötték, ahová az Operaház személyzete mellé őket is befogadták: Emma asszony zsidó származása miatt bujkálniuk kellett. A Missa brevis első előadását 1945 februárjában az Operaház fűtetlen alsó ruhatárában tartották. A szólisták helyettesítették a kórust is, az orgonaszólamot Oláh Gusztáv, az Operaház rendezője játszotta harmóniumon. 2017-ben ezt megismételték ugyanazon a helyszínen.
Hogy születése helyén, Galyatetőn is megszólaljon a mű, sokat kellett várni, 73 évet. Az érdem Ittzés Mihály Tanár Úré. Úgy gondolta, a kápolna előtti szobor avatásakor, a szentmisén fel kell hangzania a Missa brevisnek. Bátorított és biztatott, mindenben segített. Az új Liszt Ferenc Kamarakórus énekelt, Erdei Péter vezetésével. A harmóniumnál Fassang László ült. A misét Kacsik Árpád plébános atyánk celebrálta. Örök emlék marad nekünk, akik hallhattuk.
Takács Miklós, montreáli karmestertől szeretnék feleleveníteni egy történetet.
Karmesterként már zeneakadémista koromban próbálgattam szárnyaimat. egy budapesti templom kórusán. Az Újlaki Templom énekkarával és az Operaház fiatal szólistáival, többek között Kodály Missa brevisét is előadtuk. Ennek a gyönyörű misének egész kottaanyagát Kodálytól kaptuk ajándékba. Amikor az árát akartam megtudni, Kodály így válaszolt: énekeljétek szépen! – ez az ára.
(Közreműködtek: a Kőbányai Szent László énekkar és a Ciszterci Szent Alberik kórus (Kővári Eszter Sára, Szarka Emília, Kiss Edit, Komáromi Márton, Klézli János énekművészek), Mészáros Zsolt Máté orgona és harmónium művész. Vezényelt: Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke)
Zoboki Antalné Anna
Mátraalmási történet
„Hát nem érted, hogy mindig erre vágytam, egy parasztházra, a telek végén zúgó hegyi patakkal?! „ Ma is – 25 év távlatából – pontosan emlékszem párom szavaira, mielőtt megvettük Mátraalmáson a lerobbant kis parasztházat, a nyári konyhával és az elhanyagolt kerttel.
Aggályaim nem voltak alaptalanok, mert az elkövetkező öt-hat év hétvégéi – tavasztól őszig – munkával teltek sógorom és saját kamasz fiaim nem nagy örömére.
Persze, ma már mindannyian büszkén és nosztalgiával emlékezünk erre az időszakra. Megújult a ház, megszépült a porta, és az unokákkal töltött nyári hónapok, a népes karácsonyi esték feledhetetlenek lettek számunkra.
A rengeteg feladat mellett mindig foglalkoztatott, hogy mit kezdjek a lomtárként használt nyári konyhával? A kis épület egyik sarkában egy romos rakott tűzhely volt, melynek igazi értékét akkor kezdtem érzékelni, amikor szomszédasszonyom arról kezdett mesélni, milyen csodálatos emlékei vannak arról, amikor gyermekfejjel a kemence tetején melegedett, és ma is az orrában érzi a sülő kenyér és túrós lepény illatát. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor elmondta, hogy a faluban ma már csak ez az egyetlen tűzhely maradt meg. Tizennyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre döntöttem az épület belső felújításáról és funkciójáról. Feleségemmel megegyeztünk, hogy teljes szabadságot ad a kialakításra, és addig nem lép a helyiségbe, amíg teljesen kész nem leszek vele. A közel két hónapos munkálatok során minden szakmai felvértezettségemre szükség volt. Kőműves és asztalos munka, burkolás, festés, lakberendezés.
Teljesen megújult a tűzhely, kijavítottam, lefestettem a falakat, nyílászárókat, leburkoltam a helyiséget. Korábbi évtizedek gyűjtögető szenvedélyének most örültem csak igazán, hiszen sok régiség, családi ereklye gyűlt össze, melyekből mazsolázhattam. A legnagyobb elismerés azonban az volt, amikor az egyébként kritikus feleségem is tetszését fejezte ki, meglátva a berendezett helyiséget.
Ma már a családi körben RETRO-BOROZÓ-nak titulált nyári konyha a szűk baráti társaságok és az unokák kedvelt találkozóhelye. A rakott tűzhely jó szolgálatot tesz a gomba szárításánál. Ez évben, a fiammal közösen, megépítettünk a portán egy bakonyi dongás kemencét. Hogy mikor kerül sor a kemence befűtésére? A legközelebbi projekt az új kemencében az első malac megsütése lesz.
Az azonban biztos, hogy az új kemence nem fogja túlélni az én szeretett rakott tűzhelyemet!
Varga György