
……és csak jöttek…és jöttek az emberek…a mátrafüredi kertmoziba, hogy kiváló magyar filmeket nézzenek! Pénteken este az első előadásban a „Véletlenül írtam egy könyvet” című filmet mutatták be. Nevezhetjük pszichodrámának is, melynek szereplői a minőségi megoldásokra törekedve líraivá simították a drámát…”véletlenül írtak egy könyvet”…




A Landor Büfé&Pizzéria mediterrán képeslapra emlékeztető pavilonja gondoskodott a vendégek ellátásáról, ami egy moziba kell. dr. Mecseky Marci, a SecondWind SE és a Bene Egylet elnöke éppen sütöget.

Nagy Róberttel, a rendezvény szervezőjével beszélgetek, akinek neve jól ismert Gyöngyösön és környékén, hiszen intézmények, önkormányzatok, szervezetek felkérésére szervezte a programokat, melyek RADÍR Produkció néven váltak sikeressé. Ez most valami más. Éljen a Mátra! Felesége, Nagy Katalin hozta létre ezt az egyesületet, hogy a mátrai turizmust élénkítsék, ide vonzzák az igényes turistákat. Néhány éve már az egyesület vette át a Betyárfesztivál szervezését, melyet közel 20 éve Klausmann Viktorral találtak ki, és töltötték meg tartalommal. A Központi-Mátra több helyszínén és az Észak-Mátrában is szerveztek már Betyárfesztivált, de ez az első alkalom Mátrafüreden. Két dolog miatt igen boldog most Nagy Róbert: 30 éve él Mátrafüreden, és itt szervezhetett meg egy több eseményből álló grandiózus ünnepi hétvégét, a másik dolog, hogy ebbe bekapcsolódhattak a helyi szervezetek is: Bene Egylet, Részönkormányzat, SecondWind SE, füredi cégek, vagyis nagy összefogással valósult meg, amibe mindenki beletette névjegyét, még színesebbé téve a fesztivált.
A minőségi termékekből bemutatunk néhányat

Eriksson Csilla szarvasgomba gyűjtő és gomba szakellenőr. Mindent megtudhattunk tőle a szarvasgombáról, amire sokan kíváncsiak, főleg a lelőhelyek iránt, amihez azonban szakképzett, papírokkal rendelkező kutyus is kell, mint Alíz. Aki most elmulasztotta, az Mátraszentimrén, a Nyitott Kapuk rendezvényein találkozhat Csillával június 27-29-ig a délelőtti (9-kor kezdődő) programokon.


Ez a kedves bácsi egyenesen a Múzeumok Éjszakájáról érkezett a fesztiválra. A kollekció nem eladó, csak megcsodálható. A legrégebbi tárogató a gyűjteményében Mária Terézia korából való.

Mátrai Népi Játékokkal érkezett Máté Pali. A Bene Egylet tagjaként ő is aktívan részt vett a szervezésben.


Erbeszkorn Tamás az ismert újságíró, szerkesztő, riporter most a művészetről “tudósít”. A kerámiák letisztult színe, formája, amelyben benne van mind a négy elem a harmóniát, egyensúlyt sugallja.



Ők az Alföldről érkeztek, mert hírét vették a Betyárfesztiválnak, magukra öltötték jelmezüket, és megérkeztek Mátrafüredre.
Kapcsolódó programként a Bene Kupa kispályás körmérkőzések folytak.

Dr. Réthy István zenei aláfestése az ebédelő vagy az éppen arra járó közönségnek.


Sok látogatónál láttam a Tündérnektár erdei és kerti termékekből készült különleges és minőségi termékeit, de volt, akinek már csak az üres üveg volt a kezében…
Az Irigy Hónaljmirigy, az Agyagbanda, néptánc….összesen 24 féle program gondoskodott arról, hogy mindenki találjon kedvére valót.


A végére hagytam…Sok rendezvényt látogatok, ahol néha a csillagokat érik az étel-ital árak , gondolván – úgyis megveszik! Igen, megveszik, de az ilyen programok után mindig marad egy keserű szájíz, hogy „lehúzták” a közönséget. Érdemes lenne a rendezvények minősítésébe belevenni a „Tisztességes” fogalmát is és mondjuk 1-5*-ig értékelni. A mátrafüredi Betyárfesztiválon a szervezők a Betyár serpenyőst „Tisztességes” (5*-os), 1000 forintos áron kínálták. A Világörökség falujából, Hollókőről is érkeztek nógrádi rétesekkel, meggyes sütikkel „Tisztességes” áron, ők is megérdemlik az 5*-ot.

Vasárnap a Bene búcsúval zárult a fesztivál 3 napos eseménye a Szent János kápolnában. A szentmise és a körmenet után szívélyes vendéglátásra várták a vendégeket. Érdekességként említem meg, hogy a Fülöp-szigetekről Mátrafüreden élő vendégmunkások is részt vettek a szentmisén, amin keresztül csatlakoztak a közösséghez és a rendezvényhez. A figyelmesség, kedvesség kisugárzik, nem kell hozzá tolmács.
(Bővebben a Galyai Fórum online magazin következő számában olvashatnak a fesztiválról).
(A szerk.)