
A Richter Gedeon által alapított (1901) gyógyszergyárban benne volt alapítójának tudása, alázata, tisztessége. Az EMBER, aki minden reggel személyesen köszöntötte dolgozóit a gyár kapujában. Az EMBER, aki kizárólag organikus anyagokat használt a gyógyszergyártásban hamar meghódította a világot. A június 14-ei hétvégén Gyöngyös Fő terét ellepték a hófehér sátrak, melyekben sokféle tudáshoz hozzá lehetett jutni, volt állapot felmérés, tanácsadás, szűrés. Hamar feltűnt, hogy a sátrakban a szakemberek figyelmesek, nagyon kedvesek voltak, és mindent átjárt a mosoly.

Egy kevésbé ismert pavilont látogattunk meg, a KórházSulit, ami híd a kórház és az iskola között. A tartósan gyógykezelés alatt álló gyerekeknek és szüleiknek ez nagy segítség. Egyetemisták önkéntesként végzik ezt a szép munkát, korosztályuk miatt pedig sokat tudnak segíteni a betegség miatt elmagányosodott, tartósan beteg gyerekeknek. (Iskolakezdéstől az érettségiig felzárkóztatás és vizsgafelkészítés). Boglárka matematikát, Csenge pedig kémiát tanít. A mai küldetésük, hogy ezt a lehetőséget megismertessék a szülőkkel, és egyben önkénteseket is toboroztak.
Egy nagyon régi bölcs írással is megajándékozták a látogatókat: A törött korsó történetével. A Galyai Fórum következő számában ezt is ismertetjük az olvasókkal.
A színpadon minden, ami mozgás: fitness, zoomba, zenés torna.

Az alapadományt a közönség is gyarapíthatta: minden like, megosztás, szűrés 500 forintos támogatást jelentett. A közönség aktivitása révén 29 millió forint jött össze a Bugát Pál kórház javára.

A szomszédos Posta parkban a Vachott Sándor Városi Könyvtár Könyvtári Pikniket szervezett. Megannyi sziget (zene, könyv, festés, fenntartható divat…), ahol lehettél magányos is, ha úgy szeretted volna és lehettél a társasági élet közepe. Nagyon népszerű volt a testfestés, ezúttal a felnőttek körében is. Este koncert zárta a rendezvényt.


(A szerk.)