Országos Erdészeti Egyesület (OEE) sajtótájékoztatót tartott az Iskolában az Erdő Program keretén belül létrejött Erdei Iránytű Programjáról, melyet idén ősszel indított el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványával együttműködve.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára Magyarország zöldvagyonáról szólt, amely ¼-e az országnak, a biodiverzitás letéteményese. Fontos, hogy a társadalom magáénak érezze az erdőt, hiszen az erdők által nyújtott ökoszisztéma haszna megillet minden magyar embert, de ez felelősséggel is jár. Az Erdei Iránytű program a hátrányos helyzetű gyerekek számára ad lehetőséget, hogy közelről is megismerjék az erdőt. (A programon való részvétel ingyenes). 2024-ben 120 hátrányos helyzetű csoportban 3000 gyereknek volt erre lehetősége.
Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának kuratóriumi elnökétől megtudtuk, hogy a 300 legszegényebb településsel tartanak kapcsolatot, így lehetőséget kapnak a gyerekek a tudás élmény alapú megszerzésére.
A sajtótájékoztató házigazdája, az Egererdő Zrt vezérigazgatója, Dobre-Kecsmár Csaba fontosnak tartja a szemlélet formálását az erdőben való gazdálkodásról. Ezt támogatják az erdei iskolák, vándortáborok, nyílt napok.
A sajtótájékoztató után a gyerekek egész napos erdei programon vettek részt Dudás Bélával, a Mátrafüredi Erdészeti Erdei Iskola vezetőjével a szebbnél szebb erdőrészletekben, patakparti reggelivel. Az Öregnéne őzikéje játszóparkban pedig ebédeltek a gyerekek. Az “ismeretterjesztő” játszótér bemutatja Mátrafüred és környékének történelmi nevezetességeit, jellemző növényeit, állatait.
A Galyai Fórum kérdésére – az óvodások, iskolások körében igen hatékonyan működő környezeti nevelésbe tervezik-e bevonni a középiskolás korosztályt is – Zámbó Péter államtitkár elmondta, hogy nagyon jónak tartja a felvetést, bár nem tűnik egyszerűnek a feladat, hiszen ők a “kisfelnőttek” már, de foglalkozni fognak vele, és mindenképpen része lesz a programnak.
(Részletes beszámoló a Galyai Fórum következő számában).
(A szerk.)