…a fenevad…

…ezer sebből vérzik. A legnagyobb sebe, hogy Isten fölé emelkedett, és úgy döntött, hogy rendelkezik az emberiség élete felett.

A kényszerítő zsarolással együtt is “csak” az emberiség 2 %-át sikerült “leoltani”. Ennél nagyobb ellenállást képzelni sem lehet, s mindezt békésen.

A kormányok, akik elárulták nemzetüket, s ezért pénzt fogadtak el, közülük sem mindenki született kegyetlennek. A következményekkel, tönkrement életekkel, sok halálesettel most kell szembenézniük, és ez nehezen viselhető el. Kikezdi a lelkiismeretet. Saját magát bomlasztja a rendszer.

A sárkány igazi feje – a kínai horoszkópban a Bivaly évének vége felé – síri csendben van, mintha nem is lenne.

A vakcina hatása visszafordíthatatlan, de mégis tehetünk ellene.

Fizikai síkon gyakori szaunázással (infraszauna szívbetegeknek is igénybe vehető). A szervezet lúgositása – sok más mellett – citrommal és a C vitamin is megvan.

Mentálisan a gondolataink által és azáltal, hogy elhatároljuk magunkat minden olyan információtól, ami a jelen pillanattól a figyelmet a jövőbe viszi.

A jelenben lenni azt jelenti, hogy félelem nélkül élni.

A szorongás, félelem a jövőbe tekint, de DÖNTHETÜNK úgy is, hogy a jót, a bizalmat vetítjük ki.

(🌟)

Kategória: Egyéb kategória | A közvetlen link.