…”Rács mögött rejtve maradva, csak a lélek bír szabadsággal”…. mégis pszichés utóhatásai vannak a korlátozásoknak.
Hol van a lelki/szellemi tartalék, ami a szűkös napokon lelkesit/felemel?
Az igazi rabok, akik fizikailag sokkal jobban korlátozva vannak, igen kreatívak. Előveszik az addig kihasználatlan alkotó énjük és festenek, iskolába járnak, zenét tanulnak.
Spajzolunk télire, hogy tartalék legyen, miközben a szellemi/lelki kamra üres, pedig lehetne merészet álmodni a szépségről, egy jobb világról és máris hozzá tettünk valamit a változáshoz, ami a legbiztosabb dolog az életünkben.
A felhők standard és latin tánca, a csillagok milliárdjainak ragyogása, az Orion érkezése, a Nap fénye, ami erővel/egészséggel tölt fel, de csak akkor, ha nemcsak előre, hanem fölfelé is nézünk, az Égre.
Elfogadjuk a szél simogatását, és nem azt mondjuk, hogy a fene egye meg. A köd muszlinfüggönye titkokat sejtet, legyél kíváncsi, mi lehet mögötte?
Az állatok barátsága, szépsége, akiket se fodrász, se szabó még nem látott soha, mert a természet – a legtökéletesebb stylist – ruházza őket szépséges bundával/tollal, egy életre szólóan, mégsem unalmasak.
Elég csak az ablakon kinézned, s ez mind előtted van, bárhol is laksz, de ha még közelebb mész a természethez, ami a természeted része, eggyé is válhatsz vele!
(?)