…politika vagy az élet bármely területe…ha valaki úgy akar fennmaradni, hogy a másikat lenyomja, annak nincs kellő tudása, jól megfogalmazott érve arról, amit hirdet.
Nem áll meg a saját lábán tézise, nem meggyőző, nincs benne kellő karizmatika.
Csak úgy képes exisztálni, ha folyton leminősíti a másikat. Legyen az párt, munka, bármilyen emberi kapcsolat.
A közösségi oldalakon kirándulva csak ezt látni. Többnyire mindenki minősít/alábecsül, amivel rengeteg figyelem/energia forgácsolódik a semmire.
Ha, ugyanez az energia a saját fejlődésre – szakmai, politikai, lelki, szellemi – irányulna sokkal, de sokkal magabiztosabbá válna és a tömegeket, kisebb közösségeket, az egyes embereket a közös gondolkodás felé terelgetné.
Önmagában – minősítés, viszonyítás nélkül – is egyediségénél fogva maradandót alkotna, ami az emberek fantáziáját megmozgatja és örömmel csatlakoznának.
Egy ilyen platformon nem az indulatoké (néha az is kell) a főszerep, hanem a kreativitásé és a minősítés nélküli együttgondolkodásé.
(R.G.)