… manapság a világ leggazdagabb családjaira terelődik, mintha az új világrendért ők lennének a felelősek.
Ezeknek a családoknak nyilván van befolyásuk a politikára, de alapjában véve konzervatív értékeket követnek. Egy nagyon zárt közösség, több száz éves családi hagyományokkal, nem is állna jól nekik a globális szemlélet.
Ez csak a figyelem elterelése az igazi bűnösről, a világuralmi törekvésről.
Elég feltűnő, hogy a minden korosztályra kiterjedő népirtás többnyire csak a fehér embert (ahol egyébként is alacsony a születések száma) érintik. Van ugyan egy megtévesztő, oltáshoz hasonló, kényszerítő családpolitika, amiben kapsz lakást, autót, csak tedd azt, amit mondanak. Nem örömből terveznek családot, hanem kényszerből, mert jobb életre vágynak. Ez a családpolitika, ami mögé bújva ideig – óráig elterelhető a figyelem, de már nem menedék a gyerekek oltásával kapcsolatban. Ez nem az élet igenlése.
Afrikát nem akarják átnevelni, mert eleve szolganépnek tartják, abból pedig sok kell.
Azoknak a kormányoknak, akik eladták népüket, nyilván, “hatalmas pozíciót” ígértek az új világrendben, pedig ők lesznek a következők, csak eszközök voltak. Amint elvégzik a “naggyát”, nem lesz szükség rájuk.
A módszer a klasszikus kínai minta. Ellentmondásos rendelkezések, ahol az ok – okozatnak nincs értelme, félelem/bizonytalanság keltése, hogy megtörjön az emberek pszichéje. Egy pillanatra se legyen senkinek biztonságérzete, érezze, bármit /bármikor megtehetnek vele. Nagyjából minden ország ezt a forgatókönyvet követi, azaz a megbízó ugyanaz.
A megoldásban kulcsszerepe van a Mag népének és a Szent Koronának, akik évszázadokon át fegyverrel harcoltak, talán bele is fáradtak.
Ezúttal az ősi tudásra való emlékezéssel, a szellem erejével ébresztik a nemzetet, még akkor is, ha nem olyan látványos, mint a tömegek megmozdulása.
Ezt a nemzetet már nem lehet betörni, rabszolgasorban tartani, mert elérte tudatosságának azt a szintjét, ahol ellenáll minden hatalomnak. Az a hatalmas energiamező, amit hódítók, belviszályok szerte – szét szaggattak, mára mandalává válva, eredeti küldetését, a FÉNYT szolgálja.
Minden, ami ettől eltér, csak megfélemlitésnek szánt propaganda, mert a kormányok ki vannak szolgáltatva megbízóiknak. Ha, nem teljesítik, amiért fizették őket, bármikor zsarolhatnak.
Rostás Gabi