Galyatető – Történetek

Egyetemiek” menedékháza

(Korabeli helyesírással)

Tátra, Fátra, Mátra…A szent hármashalom, az egységbe foglalt négy folyóval és az apostoli kettős kereszttel alkotja a magyar címerpajzsot, jelentette a régi, a nagy, a boldog Magyarországot. Ma, ha rátekintünk címerünkre, belső szorongás vesz rajtunk erőt, mert a hármas halomból csak egyet mondhatunk a magunkénak.

Tátra, Fátra, Mátra…Mit jelentettek nékünk? Nem törődtünk Veled, mily semmibe sem vettünk. Jöttünk, mentünk boldogan éltünk, naponként láttunk és nem simogattunk, nem becézgettünk, nem élveztük szépségeidet, pedig egészben a miénk voltál. Ha „nagy kirándulást”” rendeztünk, felmentünk a Sárhegyre – a Szent Annához – , kimentünk Benére, de ki ment tovább, ki nézte, ki bámulta meg, hogy mit rejtesz felsőbb rétegeidben. Ki látta, ki élvezte csendedet, ki borult le csodás bérceid előtt. Voltak természetimádók, voltak, kik nagy szöges cipőben, hosszú botokkal, hátizsákkal jöttek, messziről jöttek. Megbámultuk őket. Kik ezek, mit akarnak, hová mennek?

Nem értettük őket. Jöttek, eltűntek s néhány nap múlva mentek. Itt a városban is élt közülök néhány. (Hanák Kolos, Széky István, Makra Géza, Ehrlich Mihály stb.) Azt mondották, hogy ők turisták. Tudomásul vettük, de céljaikat nem értettük.

A turistákon kívül volt néhány szalonkabátba járó gyöngyösi polgár is, ki lelkesedéssel beszélt, vitázott a Mátra szépségeiről. Kinevették, kigúnyolták őket. Néhai jó Csomor Kálmán polgármester elültette a benei fenyveseket, városi programmá tette a benei kérdést. Ki hallgatott rá…Pápay Mihály által megépített hat villa és semmi más az eredmény. A turisták élték a maguk életét. A Mátra Egylet nagy értékű munkásságot fejt ki, de e kis, lelkes társaságon kívül alig vett valaki más tudomást a Mátráról. Az 1914 körüli időkben nagy, dermedt csend következett. Lidércnyomásként nehezedett ránk a nagy készülődés, majd kitört a vihar. A Mátra őserdeinek felnyögő, panaszos zokogását túlharsogta az ágyúk, fegyverek morajlása; aztán jött a nagy ájultság. Felébredtünk, tapogattuk tagjainkat s rájöttünk, hogy se kezünk, se lábunk. Nincs Tátránk, nincs Fátránk, könnyes szemekkel nézhetünk fel a kis Benjaminusra, a mi árván maradt Mátránkra.

Ki tudja meddig sírdogálunk, ha meg nem jelennek újra a nagy, szöges bakancsosok. Jöttek. Most azonban már lassabban, gondterhesebben jártak és közöttünk is meg-megálltak. A turistabot helyett egy-egy gerenda volt kezükben, a turistazsák belsejében egy-egy tégla is meghúzódott. Az egyiket Vigyázó Jánosnak hívták, a másik Horn K. Lajos névre hallgatott. Ügyvéd és mérnök. Vasárnaponként turistáskodtak. Mit akarnak, hová igyekeznek, miért cipekednek? Nem tudtuk, csak bámultuk és tőlük hallottuk: elveszítettük a tátrai ház építésének lehetőségeit, jöttünk itt felépíteni azt és felfedezni a Mátrát. Jöttek és győztek. Háton hordták a téglát, kunyeráltak, lelkesítettek bennünket és felráztak! Pár évi (1922-1925) szívós, bámulatra méltó munka után felavatták a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület és a Magyar Hegymászók Egyesülete Bierbauer Virgil műépítész által tervezett menedékházát (1925).

A Magyar Hegymászók Egyesületének Galyatetői „Egyetemiek” menedékháza a csonkahaza másodlegmagasabb hegyén, a 965-6 m-es legmagasabb pont mellett, helyszíni terméskőből, 1922-től 1925-ig épült.

Eredetileg a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület Tátrajáról a menedékházat a Magas-Tátra mélyén rejtőzködő Batízfalvi-tó partjára akarták építeni. Közben kiütött a háború, elvesztettük a Tátrát és így az egyesületnek a MHE-ben tömörült megmaradottjai a Magas-Tátra helyett az országcímer egyetlen megmaradt halmára, a Mátrára szorultak. A Galyatetőt azért választották, mert onnan tiszta időben jól látható régi működésük területe, minden magyar hegyjárónak szíve-vágya a Tátra, azonkívül a Galyatető orma mintegy 80 holdas virágos és kilátásos rétséggel emelkedik az erdőhatár felé, amelynek a Piszkéstető felé, valamint a délnek is húzódó több négyzetkilométere az enyhén lejtős rétekkel, hazai legszebb síterepünket képezi.

A BETE nagyrészt a világháborúban elesett neves Tátra-járói (dr. Serényi, dr. Dobrovics, Mervay, dr. Csepcsányi, Kerekes stb.), valamint a hegyek közt elszerencsétlenedett Vachter Jenő és Laufer Pista voltak az „Egyetemiek”. Az ő emléküket őrzi a csonkahaza legmagasabbra épült menedékháza.

Eredetileg egy 46 férőhelyes (2 étterem, 6 hálószoba és bérlőlakás) kőmenedékházból és egy 64 férőhelyes ((5 szobás) nagy fabarakból állott a menedékháztelep. A hazai turistaságnak a háború utáni első létesítménye volt, melynek megépítése a hihetetlen rossz és meredek erdei utakon való anyagfelszállítás és a közel 1000 méteres magasságban való építkezési nehézségek folytán a berendezéssel együtt mintegy másfél milliárd papírkoronát emésztett fel, ami a mai értékben is 120.000 pengőt jelent.

Az egri érsekség 4-5 holdnyi bérelt területén lévő hatalmas menedékháztelephez az északi oldalban, a volt Károlyi-birtokon az MHE nagy síugrósáncot létesített, melyről már 40 métert is lehetett ugrani. A hidasfolyási Mátrasánc elkészülte előtt ez volt az ország legnagyobb és legszebb környezetű ugrósánca. Az egyesület Báró Solymossy Jenő területén, a menedékháztól 5 percnyire, 2 kisebb gyakorló ugrósáncot is épített.

A Mátra egyre növekvő idegenforgalmához igazodni kellett s a virágos Galyatető nem maradhatott a közönség előtt hozzáférhetetlen. Megépült a Gyöngyös-parádi közút 17-es, ma 18-as km-ének közeléből kiágazó Galyára vezető autóút, melynek a Galyától Pásztóra, illetve Alsóhutára vezető 2. szakaszán is serényen dolgoznak s jövőre már talán a külföldi autósok is végigroboghatnak a csonkahaza legszebb autóútján, a Mátrai transverzális közúton, mely ma már a Galyán túl is, egész Ötházhutáig teljesen kész s nagyban hozzájárul az eddig ismeretlen nyugati mátrai területek fejlődéséhez.

Az autóút megépültével szükségessé tette az eredetileg turisták és síelők részére épült menedékház modernizálását is.

Átépítés, vízvezeték, villanyvilágítás ismét 63.000 pengőjébe került az egyesületnek, tehát az 5.5 holdas magnagyobbodott és az Érsekségtől kedvezményes vásárlás útján az egyesület saját tulajdonába került területbe összesen 180.000 pengőt fektettek be.

Ma 17 hálószoba, 2 étterem, fürdőszoba s a szükséges mellékhelyiségek egyszerre 33 üdülővendég kényelmes és zavartalan elhelyezését biztosítják, míg a Zsuzsi penzióban további 20 vendég hálhat.

A galyatetői menedékház megépítésének felbecsülhetetlen értéke volt a magyar turisztika újraéledése szempontjából, de jelentősége még nagyobb a Mátra-kérdés szempontjából. A menedékház felavatásán az ország különböző részeiből jelen volt előkelő társaság felfigyelt s látta a Mátra szépségeit, a magyar kormány kiküldöttei ez alkalommal vettek először tudomást arról, hogy mit jelenthet a Mátra a megcsonkított ország közegészségügyi és belső idegenforgalmi szempontjából. E menedékház megépítése átütő erővel hatott Gyöngyös társadalmára és a város vezetőségére is. Kinyílt a szemünk és megláttuk a mi Mátránkat

(Fotók: Varró János gyűjteményéből)

A Vachott Sándor Városi Könyvtár archívumából lejegyezte: Rostás Gabi

Kodály kápolna

1941. szeptember 8-án avatták föl a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Jankó Gyula építészmérnök tervei alapján készült kápolnát. Eme hajlék első evangélikus kántora Fasang Árpád zongoraművész, diplomata volt.

A kápolnát nagyon szép, színes ólomüveg ablakok díszítik, melyek mozaik hatását és az üvegfestésre igen jellemző élénk színeket kiemeli a felkelő és a lenyugvó nap fényözöne. Közülük néhányat Sztehló Lili tervezett, ilyen a Szent Hubertuszt ábrázoló ablak, amely Kodály Zoltánné emlékére készült.

Bemutatjuk a környékre is utaló, személynév eredetű helységnevek névadóit: Szt. Istvánt, Szt. Lászlót és a Szt. Imre herceget ábrázoló üvegablakokat.

A szép üvegablakokon keresztül pillantsunk be az üvegfestés történetébe.

Az üvegművészet korántsem mai találmány, az emberek már évezredekkel ezelőtt felfedezték maguknak ezt a rejtélyes, színes művészetet. A időszámításunk előtti negyedik évezredből maradtak fenn az üvegművészet első alkotásai, melyek Egyiptomban készültek. A bizánciak az egyiptomiaknál már sokkal jobban kiismerték az üveget.

A legszebb üvegfestmények a gótika korából maradtak fenn, ekkor élte virágkorát, és elsősorban templomokban alkalmazták, mert kiválóan alkalmas a természetfeletti dolgok megjelenítésére. A színes üvegablakok elkészítésének legrégibb módja az volt, hogy a festményt rajz szerint kivágott, színes üvegdarabokból, az ún. ablakólommal illesztették össze.

A reneszánsz korban a falfelületek egyre nagyobbak lettek, ami a színes üvegablakok háttérbe szorulását hozta. A XVIII. században megkezdődött az ablaküveg tömeggyártása, így az egykor virágzó műhelyek hanyatlásnak indultak, és a féltve őrzött üvegfestési és egyéb eljárások a mesterek titka maradt örökre.

A XIX. században az üvegfestés újra életre kelt. Ebben a korban a középkorihoz képest már csak túl tiszta üveget tudtak gyártani. Ekkor kezdték előállítani az antik üveget, amely a középkor tökéletlen üveggyártását próbálta utánozni.

Nagy áttörés volt az 1893-as chicagoi világkiállítás, ahol Tiffany bemutatta rézfóliás technikával készített ólomüvegét, mely Tiffany-üveg néven vált ismertté és a szecesszió kedvelt üvegfajtájává vált.

A múlt század végétől kezdve középületekben is gyakrabban alkalmazták a színes üvegablakokat, melyek ezzel a hétköznapi élet részévé váltak. Az ólomüveg éppolyan alkalmazott művészet lett az építészetben, mint a falfestés, vagy a szobrászat.

Magyarországon Róth Miksa művei révén ez a műfaj iparművészetből újra képzőművészetté vált. (Fotó: Rostás Gabi)

Rostás Gabi

Őzse Ági és Galyatető

Szüleivel 1961-ben költöztek Galyatetőre. Oviba a Nagyszállóba, iskolába a ma már Turista Centrum részeként működő egykori kisiskolába járt öt évig, ahol egyedül volt tanuló. Hatodiktól már Mátraszentimrén, kétosztályos, összevont iskolában folytatta.

Az ország tetején, erdőben, üdülőhelyen felnőni az élet csodája.

A BM üdülő és a SZOT Nagyszálló kéthetes turnusváltásaival, a magánházak vendégeivel, vállalati üdülők és téli időszakban a síelőkkel együtt, mintegy 600 vendég volt állandóan a hegyen.

Vidám, pezsgő élet folyt, sikk volt Galyatetőn üdülni. Sokan éveket vártak, hogy beutalóhoz jussanak. Gyerekként úgy gondolták, hogy ilyen az egész világ, telis – teli csupa mosolygós, jókedvű emberekkel. Az itt dolgozók gyerekei valamennyien ebben a természet adta mesés környezetben, szabadságban nőttek fel. A szülők az üdülőkben dolgoztak, de a családi házakban, így náluk is, fizetővendéglátás folyt, sok közös programmal, élménnyel a náluk üdülő vendégekkel.

Emlékeiben hosszú, havas telek voltak, bár az is lehet, hogy csak a gyerek volt kicsi, de a lehetőség adta/kínálta, hogy szinte minden gyerek hozzánőtt a síléchez és van, aki rajta is maradt, mint Őzse Ági, akinek példaként ott volt a bátyja, aki már versenyzett.

Ági ötévesen a lesiklással kezdte, de lehet, hogy a váltásban segítségére volt 1973-ban az Úttörő Olimpia megnyerése sífutásban. Kilencéves korától a lesikló éveket a BKV Előre csapatában töltötte, sífutóként pedig mindvégig a Vasas SC – ben  versenyzett.

Nagy meglepetés volt, amikor még juniorként, 18 évesen, felnőtt magyar bajnokságot nyert, ahol nem kisebb egyéniséggel, mint Monspart Saroltával kellett megküzdenie. Ettől kezdve, teljes mellbedobással a sífutás mellett kötelezte el magát.

A Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett, majd a fővárosban dolgozott, így együtt tudott edzeni a csapattársakkal. Édesanyja, még néhány évig Galyatetőn élt, akit gyakran meglátogatott, főleg télen, de 1981-től végleg Budapestre költöztek és innen számolva, több mint 30 magyar bajnoki cím lett az aktív versenyzés eredménye. A Gépipari Spartacusban tájfutott 19 évesen, ahol a csapattársakkal kétszer váltóbajnokságot nyertek. Ezzel plusz kettővel gyarapodott a magyar bajnoki címek száma.

1983-ban született Adrienn lánya, és ezt követően az anyai teendők kerültek előtérbe, de egy váratlan helyzet ismét sikert hozott. 1986-ban a Sítájfutó VB-t Bulgáriában szervezték meg, ahol pontszerző 6. helyezést értek el váltóban. Az egyik csapattag betegsége miatt kerülhetett a váltóba, ugyanis nagyon kevés sportoló van, aki mindkét sportágban járatos. A havas telek reményében újra előtérbe került a sífutás. Igaz, nem versenyszerűen, hanem, mint oktató a Bozsik Anna által megálmodott Sífutó Iskolában, aminek az a célja, hogy minél több amatőr ismerje és szeresse meg a sífutást, itt, Galyatetőn. Az idei havas napokon sokan órákat autóztak – kicsik, nagyok – azért, hogy megismerjék a sífutás örömét és élvezzék a hegy ajándékát, a ragyogó napsütést, amikor a völgyek hosszú időre ködbe burkolóznak. Az áprilisi tréfa sokakat a hegyre csábított, amikor április 16-án 15 cm hó esett, amit Ági is kihasznált, de már nem kellett utaznia, csupán az ajtóban kellett felcsatolni a lécet és könnyedén belecsúszni a hómezőbe.

Visszatérve a hegyre újból vannak barátai, mint a hegyi tündér, szomszédok, négylábúak, akikkel sok közös élmény és közös tenni akarás van Galyatetőért. 

Rostás Gabi

Galyatető – Kodály Zoltán – Missa brevis – Ittzés Mihály

Vajon mi köti össze e négy külön-külön is csodának tekinthető ajándékát a Jóistennek? Galyatető volt Kodály Zoltán kedvenc tartózkodási helye, mondhatni második otthona.

Bizonyíthatóan ide kötődik legszebb egyházi művének születése (Csendes mise – Missa brevis). Ittzés Mihály zenetudós, zenepedagógus, művészeti író érdeme – akiben én gimnáziumi osztályfőnökömet tisztelhettem -, hogy e falak közt először hangzott fel a nagy mű, 2014. június 28-án, éppen öt éve, a kápolna előtti bronz Kodály szobor szentelésén, mely Sütő Ferenc pécsi szobrászművész alkotása.

Bármilyen furcsa is kimondani, a 964 méter magasan fekvő Galyatetőt Trianonnak “köszönhetjük”. Amikor elveszett a Tátra, maradt helyette a Mátra.

Először megépült a kilátó, 1934-ben. A  Nagyszálló (ma Grandhotel Galya) 1936-39 között készült el. (4 emelet, 110 szoba, 300 ágy). Éppen idén 80 éves! Ismert vendégei közül néhány: Illyés Gyula, Németh László, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Honty Hanna…Még filmet is forgattak benne: Tavaszi napsütés címmel, Tolnay Klári Turay Ida, Csortos Gyula főszereplésével. A 107-es és 108-as egymásból nyíló szobák a leghíresebb vendégnek, Kodály Zoltánnak és feleségének voltak fönntartva. Jankó Gyula építész elmondása alapján tudjuk, hogy a szépen faragott mátrai andezit kőből jócskán maradt.

Elhatározták, hogy templomot építenek belőle a szálló vendégei számára. 1941. szeptember 8-án szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Persze mindenki csak becenevén: Kodály kápolnaként ismeri és emlegeti. Egy oldaltornyos, egyszerű épület. Harangját az egri érsek ajándékozta, a háború során megsérült, de működik. Felirata: “Ezt Szmrecsányi Lajos egri érsek adományozta, amikor hős honvédeink a Donnál a vörös áradat ellen harcolnak. 1942.” A színes üvegablakok két művész: Sztehló Lili (1897-1959) és Csiby Mihály (1922-2016) munkái.

Belépve, bal oldalon, államalapítónk, Szent István, fia Szent Imre herceg és a lovagkirály, Szent László láthatók. Amikor 1938-ban nálunk volt az Eucharisztikus Világkongresszus, róluk lettek elnevezve a Felső-Mátra szlovák falvai (Alkár= Mátraszentimre, Felsőhuta= Mátraszentistván és Fiskaliáshuta= Mátraszentlászló) Jobb oldalon női szentjeink, Árpádházi Szent Erzsébet és a Nyulak szigetének névadója, IV. Béla király leánya, Margit.

A szentélyben lévő egyik ablak – Kodály Zoltán felesége – Emma asszony adománya. A középső, a Missa brevisre emlékeztet. Orgonasípok előtt éneklő kórus látható, kottarészlettel, felső részében a keresztény hitvallás első sora olvasható: “Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem” Vagyis: “hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában”  Ezt az ablakot Csiby Mihály készítette 1987-ben.  Amint a hátul lévő is az ő alkotása (1990-ből), rajta a Boldogasszony Anyánk, régi magyar himnusz sorai olvashatók. (A két művész stílusa szemmel láthatóan is jól elkülöníthető.)

A templom karzatán ma is az a harmónium szolgál, melyen Kodály Tanár Úr oly sokat játszott (egy réztábla emlékezetet erre.) Amikor sétálni indult, s a templom felé vette útját, a helyi gyerekek utána futottak. Jó néven vette, ha a gerendán ülve hallgatják őt, ahogyan játszik. Egyetlen kikötése volt csupán, csendben kellett figyelni. Történt pedig, hogy a nagy hóban, nem tudott feljönni Gyöngyösorosziból a kántor. Telefonon megkérte Kodályt, hogy helyettesítse a misén.

Idézném Nádasdy Alfonz bencés szerzetest, Kodály gyóntatóját, aki a Tanár Úr temetési szertartását is vezette. Kérdeztem, hogy a nagy hóban és hidegben el tudott-e menni a misére a kis hegyi kápolnába?Odanyújtotta elmaradhatatlan ötvonalas jegyzetfüzetét és azt mondta: segédkántor lettem, és ezt írtam.

Jellemző Kodály lelkületére, hogy nem akart ötletszerűen improvizálni (nem méltó a liturgiához – mondta), ezért vázlatokat készített a mise részeihez. Ez lett az alapja a XX. század legliturgikusabb remekének, az Orgonamisének, majd a Missa brevisnek. Klasszicitásában, a mise lényegéhez, szövegéhez alkalmazkodásban mintának lehet tekinteni. Első lehettem, aki hallotta e művét, mert néhány hét múlva zongorához ülve bemutatta. Hozzátette: Kétszáz évet késtünk vele.

Amikor 1944-ben fenyegetve érezték magukat – de főleg Emma asszony élete forgott kockán – beköltöztek az Irgalmas Nővérek zárdájába. Erről Ittzésné Kövendi Kata könyvéből idéznék. Kodály volt tanítványa, Bors Virgínia nővér segítségével talált menedéket itt az ostrom alatt. Feleségével, december 15-től január 23-ig – az Operaház pincéjébe való átköltözésig – itt húzódtak meg nagyon sok menekülttel együtt a pincében berendezett óvóhelyen. A bombázások közben, a rendelkezésére bocsátott, harmóniummal is ellátott, második emeleti szobában fejezte be a Missa brevist.

Az ostrom utolsó heteit feleségével a pincében töltötték, ahová az Operaház személyzete mellé őket is befogadták: Emma asszony zsidó származása miatt bujkálniuk kellett. A Missa brevis első előadását 1945 februárjában az Operaház fűtetlen alsó ruhatárában tartották. A szólisták helyettesítették a kórust is, az orgonaszólamot Oláh Gusztáv, az Operaház rendezője játszotta harmóniumon. 2017-ben ezt megismételték ugyanazon a helyszínen.

Hogy születése helyén, Galyatetőn is megszólaljon a mű, sokat kellett várni, 73 évet. Az érdem Ittzés Mihály Tanár Úré. Úgy gondolta, a kápolna előtti szobor avatásakor, a szentmisén fel kell hangzania a Missa brevisnek. Bátorított és biztatott, mindenben segített. Az új Liszt Ferenc Kamarakórus énekelt, Erdei Péter vezetésével. A harmóniumnál Fassang László ült. A misét Kacsik Árpád plébános atyánk celebrálta. Örök emlék marad nekünk, akik hallhattuk.

Takács Miklós, montreáli karmestertől szeretnék feleleveníteni egy történetet.

Karmesterként már zeneakadémista koromban próbálgattam szárnyaimat. egy budapesti templom kórusán. Az Újlaki Templom énekkarával és az Operaház fiatal szólistáival, többek között Kodály Missa brevisét is előadtuk. Ennek a gyönyörű misének egész kottaanyagát Kodálytól kaptuk ajándékba. Amikor az árát akartam megtudni, Kodály így válaszolt: énekeljétek szépen! – ez az ára.

(Közreműködtek: a Kőbányai Szent László énekkar és a Ciszterci Szent Alberik kórus (Kővári Eszter Sára, Szarka Emília, Kiss Edit, Komáromi Márton, Klézli János énekművészek), Mészáros Zsolt Máté orgona és harmónium művész. Vezényelt: Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke)

Zoboki Antalné Anna

Mátraalmási történet

„Hát nem érted, hogy mindig erre vágytam, egy parasztházra, a telek végén zúgó hegyi patakkal?! „ Ma is – 25 év távlatából – pontosan emlékszem párom szavaira, mielőtt megvettük Mátraalmáson a lerobbant kis parasztházat, a nyári konyhával és az elhanyagolt kerttel.

Aggályaim nem voltak alaptalanok, mert az elkövetkező öt-hat év hétvégéi – tavasztól őszig – munkával teltek sógorom és saját kamasz fiaim nem nagy örömére.

Persze, ma már mindannyian büszkén és nosztalgiával emlékezünk erre az időszakra. Megújult a ház, megszépült a porta, és az unokákkal töltött nyári hónapok, a népes karácsonyi esték feledhetetlenek lettek számunkra.

A rengeteg feladat mellett mindig foglalkoztatott, hogy mit kezdjek a lomtárként használt nyári konyhával? A kis épület egyik sarkában egy romos rakott tűzhely volt, melynek igazi értékét akkor kezdtem érzékelni, amikor szomszédasszonyom arról kezdett mesélni, milyen csodálatos emlékei vannak arról, amikor gyermekfejjel a kemence tetején melegedett, és ma is az orrában érzi a sülő kenyér és túrós lepény illatát. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor elmondta, hogy a faluban ma már csak ez az egyetlen tűzhely maradt meg.  Tizennyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre döntöttem az épület belső felújításáról és funkciójáról. Feleségemmel megegyeztünk, hogy teljes szabadságot ad a kialakításra, és addig nem lép a helyiségbe, amíg teljesen kész nem leszek vele. A közel két hónapos munkálatok során minden szakmai felvértezettségemre szükség volt. Kőműves és asztalos munka, burkolás, festés, lakberendezés.

Teljesen megújult a tűzhely, kijavítottam, lefestettem a falakat, nyílászárókat, leburkoltam a helyiséget. Korábbi évtizedek gyűjtögető szenvedélyének most örültem csak igazán, hiszen sok régiség, családi ereklye gyűlt össze, melyekből mazsolázhattam. A legnagyobb elismerés azonban az volt, amikor az egyébként kritikus feleségem is tetszését fejezte ki, meglátva a berendezett helyiséget.

Ma már a családi körben RETRO-BOROZÓ-nak titulált nyári konyha a szűk baráti társaságok és az unokák kedvelt találkozóhelye. A rakott tűzhely jó szolgálatot tesz a gomba szárításánál. Ez évben, a fiammal közösen, megépítettünk a portán egy bakonyi dongás kemencét. Hogy mikor kerül sor a kemence befűtésére? A legközelebbi projekt az új kemencében az első malac megsütése lesz.

Az azonban biztos, hogy az új kemence nem fogja túlélni az én szeretett rakott tűzhelyemet!

Varga György