…hogy a fel nem dolgozott érzelmeket felszínre hozzuk? Az elnyomott személyiség-részek egy idő után önállósítják magukat, dominánssá válnak, és elhitetik velünk, hogy azonosak vagyunk velük, pedig nagyon nem.
Próbálunk ennek a dominanciának megfelelni, és kompenzálásként úgy is viselkedünk.
Aki elnyomja az irigységet sóvárgó/viszonyitó lesz, már annyira, hogy ránézésre is kiérdemli a “két lábon járó irigység” jelzőt.
Ha, sok ilyen érzés marad bennünk, eltévedünk saját magunkban.
A lenyomott, feldolgozatlan érzelmek a tehetetlenség érzését kelthetik, ami generálja a düht/haragot… és mérföldekre távolit el valódi Énünktől, a Fénytől.
Azzal a döntéssel, hogy szembenézünk tudattalanunk tartalmával, máris megtettük az első lépést, amihez nem kis bátorság kell. Innentől kezdve csak figyelni kell!
Az élet olyan embereket/helyzeteket teremt, akik/amik szembesitenek ezzel.
Például, a sértettség érzését csak úgy tudjuk elengedni, ha jól megbántanak. Átéljük, de már tudatosan/figyelve, ami így már nem halmozódik, hanem kopik. Ez addig ismétlődik, amíg el nem “fogy” mögüle a sértettség érzése, és innentől kezdve sérthetetlenek leszünk. Miért? – mert a kívülről jövő dolgokra már nincs belső rezonancia.
Így válhatunk meg olyan érzésektől, amelyek fejlődésünk és egy sokkal teljesebb/örömtelibb élet útjában állnak.
A tükröt mindig más valaki tartja, de például az álmok is ilyen üzenetek.
Legyünk hálásak érte!
(⭐)